Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Sta3 BRGKit érdekel sok magyarázat, ha nem azért játszunk? Millió és egy alkalommal futottam bele ebbe a problémába. Lássunk inkább példát, még akkor is, ha ott kevesebb szempont lehet összeszedve. A történetünk ott kezdődik, hogy adott a M.A.G.U.S. csoport a Facebookon. Éppen nem akartam ránézni, de volt aki szólt: Pár post megsértette a szabályzat egy pontját. Hé, főadmin biztos jó ez így? Nos jelentem, nem volt jó. Praktikus szabály, hogy aki csapatot keres, az egy gyűjtőtéma alatt keresse kommentben, mert ott könnyebben megtalálható marad, mintha hol az nyom le egy témát, hol ezt nyomják le a témák. Nem volt jó, de nem moderáltam, tiltottam. Ha van elég jelentkező, lecseng ez magától is. És az egyik csapat még elsőre érdekelt is. Annak ellenére is meg tudott szólítani, hogy a csoport szabályait sem sikerült betartania.

Miért született meg az ötlet

Szerepjátékot, komolyságot ígért, előtörténetet várt el. Nem sokkal jártunk az után, hogy az előző bejelentések arról szóltak, hogy a kérdező kalandmestert éppen azért oltogatják, hogy miért van igénye arra, hogy a naptárhoz, eseményekhez kötődő dolgokat is mesélne. A sok keresztbeírás során egyre inkább elbaltázták Ynev naptárát? Igen. Gáspár András pár frissebb megszólalása után én is a hajamat tépem? Igen. De nem az a megoldás, hogy a vízzel együtt kiöntjük a gyereket. A naptár, ünnepek, ómenek és sok más kérdésben a Kalandmesternek kell dönteni és itt fontos a játékosokkal való konszenzus, a jó kompromisszum. És az, hogy a te felelősséged az, hogy mit emelsz az irók megoldásaiból át a játék világába. Mert a kettőről a kezdetekben jelezték, hogy nem azonos.

Szóval igénytelenséget megkövetelő és hirdető oltogatás helyett lehet tanácsot adni. Ha pedig valakinek nem az igénytelenségre van szüksége, akkor ki-ki lehetősége szerint segíthet is. Ha embereket keresnek, hát beállhat. Megpróbálhat ott játszani, mesélni, ha éppen hiányozna +1 a csapatból, amíg igénye van és valaki a komolyabb hobbit szereti addig segíthetünk is egymásnak. Ebben a helyzetben azon pattogni, hogy a szabályok szerint nem így kellene hirdetni, ha csapatot, játékost keresel nem feltétlenül jó. Ha lesz csapata: Nincs gond. Ha nem lesz és eltemetődik a hirdetése: Tanul belőle. Szóval okosabb jelentkezni.

Étlapról a kasztot...

Az ember gondolkodik, ő lenne az első aki karaktert alkot, titokban a többiek elől. A játékosok listáját végignézve adott a kanbuli feeling. Nem titok, hogy az egyik kedvenc kalandmodulom a Shadowrun 2. kiadásához készült Harlequion's Back, és ennek kapcsán sokszor felmerül, hogy nő karakter akkor is kell, ha nem lenne női játékos. Ráadásul a M.A.G.U.S.-nak van egy borzalmas hibája: 

  • Varázslót csak akkor jó hozni, ha a játékos és a mesélő képe a mágiaelméletről nagyon egyezik. És ekkor is igényli a koncepció hosszabb egyeztetését is. 
  • A boszorkánymester már a tanulás során viszonylag sok feketemágiát használ.
  • A tűzvarázsló sok szempontból egysíkú, sok mágikus kérdéshez nehezen szól hozzá
  • Bár a bárd, pap, paplovag is használ mágiát, nem véletlen, hogy nem a varázshasználó főkasztban vannak.
  • Marad a boszorkány.

Boszorkány, a biztos tipp sok esetben a jól kezelhető varázshasználóra. Aki használhatja a mágiáját gátlástalanul, kutathat és persze lehet ezerféle karakter attól függően éppen milyen boszira van szükség. 

Ha már az 1990-es éveket idézi a M.A.G.U.S. remélem nem sértődik meg senki egy a kilencvenes éveket idéző klip beidézése miatt:

Nos amennyire a Ginger Spice jelmezét levedlett Geri Halliwell képes egymagáról sokféle arcot mutatni úgy akár egyetlen boszorkány is képes lehet hasonló sokféleségre. Ha pedig többféle érdeklődésű boszorkány merül fel, akkor azokból akár egész csapat építhető. Szóval, ha varázshasználóra van is igény, akkor a boszorkány adja magát, viszont nem régi karaktert jó egy az egyben újrahasznosítani, hanem kell valami új variációt kitalálni.

Alapok lefektetése...

Ha már a feladat a meghatározott alapon belül újat kitalálni, akkor jópár alap vonást érdemes meghatározni. Olyanokat amik a karakter helyzetét, viselkedését, képességeit is megalapozzák. A koncepciónak többféle alap pillérét határoztam meg:

  • Szerzett nemesi cím.
    • Ezt egy város védelmében szerezte.
    • A fosztogatók "látszólagos" túlereje ellentére egyszerre kevesebbel kellet találkoznia.
    • Inspirálhatott másokat.
    • Részeg katona, fosztogató ellen egy boszorkány is életképes lehet harcban.
  • Észak
    • Kötődhetünk a pyarroni hithez.
    • Nem férnek bele sötét praktikák.
    • Ha nem titkolja, hogy boszorkány sok manipuláció sem menne. 
  • Szinte nulláról újjáépítendő birtok
    • Fontos előny, hogy jól bánik az emberekkel.

Pyarroni hitű boszorkányt többféle módon is el tudok képzelni, ha a pyarroni hiten belül mozgok. Kötődhet a pantheonhoz, ebben sok meglepő nincs. De a szépség, léhaság, kéj irányt megtestesítő Ellana hívei között is elképzelhetőek. Ha pedig a tudás minden formája szent, akkor bizonyára Kradot is érdekli a boszorkányok tudása, másrészt a mágia istenének hívei közül is van aki ezt a tudást is vizsgálná. Ha azt mondom, hogy Arelt követő "alvilági alakok", kémek között is valószínűleg van boszorkány, de az Ellanával való rivalizálás miatt is indokolt lehet ilyen karakter. Álomellenőrző varázslatok miatt akár Noir hitű karakter is felmerül, akár...

Ami túl specifikus volt...

A koncepció egyik fontos eleme nem volt túl bonyolult. A boszorkány szexuálmágiája tartaloma megoldást a mana visszanyerésére hatalom itala nélkül, adott a hatalom amulett is amit lehet "csapaton belül cserélgetni", ha nem lenne a varázslathoz elég mana. Ezen felül viszont a Tanítás néven ismert varázslat is felveti azt, hogy aki így szerzi a boszorkány kasztot, az nem függ a hatalom italától. Életerőt elvonni és azt is használni, sok hasonló dolog akkor is feketemágia, ha önmagunk vagyunk az áldozatai. A Tanítás varázslat viszont érdekes.

Legalább 3-4 helyzetben merül fel a használata:

  • Alku a démonnal.
  • A démont valaki oktatásra kényszeríti majd elpusztítja.
  • A démon átadott tudásában ez a varázslat is benne van, ott már mások a körülmények. Rend is használhatja.
  • Ha találunk a démontól független forrást erre.

Nos az utóbbi kapcsán eszünkbe jut, hogy a mágia kapcsán az embert annak idején szinte minden jó és rossz isten küldötte egyformán tanította, amennyire a papi mágia egységes akár a démoni Tharr, Domvik és Adron esetében úgy sok más oktatott mágia is egységes lehet. Akkor sok isten "angyalai", küldöttei és más hasonló lény is valószínűleg képes erre a mágiára, és így tudott többféle alapon, többféle kultúrában hasonló boszorkány tradíció kialakulni. Ha pedig ez igaz, és erre sok lehetőség még ma is nyitva áll, akkor hasonló megoldást az Yllinor szolgálatában álló különböző rendek is használhatják.

Akár az ölelés mágiával akár a fenti helyzetben is lehet szex útján durva feketemágia nélkül is lehet manát szerezni. 

Nem nehéz észrevenni, hogy amikor arról beszéltünk, hogy a boszorkánymestert a túl fekete irány miatt zártuk ki, akkor ez egy eléggé alapvető pont, és bizony az ETKban szereplő varázslat, a Bestiáriumban szereplő forrás és sok minden más mutat rá. Amikor a KM szerint ilyet márpedig nem lehet, csak egy rendnek és ez így túl specifikus, felejtsük el, akkor nem csak az ETKs varázslatot, a máshol varázslat nélkül leírt módszert (2 dolgot) húzta le, hanem a Hatalom Italában meglévő sötét praktikára nem építő boszorkányt.

Amiért ez igazán zavart

Az igazság szerint ennél kicsit rosszabb a helyzet. A M.A.G.U.S. kezdeti kiadásaiban a boszorkány mesterfokú szexuális kultúrával rendelkezik. Az ETK viszont ezt visszabutította alapfokra. A gond csak az, hogy a boszorkány a szexuálmágiát is be kell, hogy gyakorolja. A tudástárnak azt az alkalmazását is, amivel a szexuális kultúra képzettségből a partner által bírt szintet véglegesen elsajátítja, kp költése nélkül. Sok részlet beszél arról, hogy itt a realitás, ha komolyan vesszük a képzést, akkor a Mesterfok lenne. A kettő között 25 KP a különbség. Ha ezt KP-ből kell megvenni a realitáshoz, akkor a karakter érdeklődésére, többi képzésére, stb. nem jut KP, a karakter koncepciónak vége. 

Azért az eszünkbe jut, hogy amennyiben a karakter a boszorkány kasztot mágikus úton kapta, akkor ez a gyakorlás kimarad, az alapfokú képzettséget nem elvárás fejleszteni, jut KP a koncepcióra. Ha pedig felmerül bennünk az, hogy ezt sokféle isten sokféle angyala meg tudja oldani és egyes yllinori csoportok valószínűleg tudnak élni ezzel, élnek is ezzel, akkor van egy nyert ügyünk a koncepcióhoz szükséges alapok újabb megmentéséhez. 

A boszorkány egyik tervezett előnye a sok KP, amin az ETK sem akart változtatni, de a fenti ellentmondást bevezetve és azt látva, hogy "előtörténetből" nem lehet túl lenni ilyen plusz ingyen KPs tanuláson egy átgondolatlanság a rendszer megreformálásánál komoly problémát vet fel. És lehet azt mondani, hogy mi a faszért gondolkodok el a képzésen, előtörténeten, lehet kockát csörgetni, és majd csak később felírni a képzettséget. Csakhogy egy komoly játék, ahol a szerepjáték van a középpontban és az előtörténet, átgondolt előtörténet a megkövetelt elem nem az a helyzet, ahol az alap az, hogy miért is figyelünk erre.

Felismerve azt, hogy tapasztalatai mágiahasználók találhatnak fel új dolgot, leshetnek el praktikákat egymástól ezek egy részét persze gyengébb hatással vagy gyengébb mellékhatással kicsit máshogy másolják, eszünkbe juthat, hogy a Hatalom Italát akár a boszorkánymesterektől leshették el a boszorkányok is. Egyszerűen azért, mert a boszorkányság egyebekben valószínűleg a tanítás varázslatra vezethető vissza. Az ott lévő közvetlen beavatás mellett viszont a szex útján való manaszerzés természetes volt. Amikor az emberek egymásnak adták át a tudást, eléggé közönséges világi mágia lett az istenek küldöttei felől érkező titkos tudásból, akkor ez hiányzott. Könnyen érthető, hogy vagy a szex során való manaszerzést utánozták le varázslattal, vagy a boszorkánymestereket és az ő kotyvalékukat. 

És ismétlem: Az ETKs varázslat, az a hozzáállás, hogy amikor arra sincs erő, akkor más ad át használható manával töltött tárgyat az az adott kiadásban alapvető alapkönyvi koncepció. Ha a mágikus tanítást nem tiltja le (amin lehetett volna vitatkozni) annak a következményei közül a mana nyerést kivenni és egy újabb alapvető forrást kapcsol ki. Amihez persze minden joga megvan minden KMnek, csak amikor egy koncepció alapjait ilyen mértékben húzza át, akkor nem kell azt mondani, hogy itt egy apróság kivételével minden jó, és senkit sem kell lebeszélnie a koncepciójáról.

Valójában itt egyfelől az így tanult boszorkányt is lehúzta. A sokkal kevesebb KPvel rendelkező kényszerből szexuális kultúrát vásárolt opciót is lehúzta. És azt is, hogy ott a rendszerbe belejavít visszaadja a képzettséget, megjavítja is erősen kérdőjelessé tette, ha az életerővel (egészséggel) nem manipuláló alapkönyvi képességet is tiltja így több koncepció alapvetését rúgta fel. Ami itt egy kicsit komolyabb gond.

Komolyabb gond, mert a csapat kapcsán végül az a koncepció megmaradt, hogy jó csapat, ha viszont valaki saját magával szemben bármikor használ sötét praktikákat, akkor bizony sokkal könnyebben van olyan cél, amikor más kárára is felmerülhetnek sötétebb eszközök, ez viszont egy jónak szánt csapatban nem feltétlenül szerencsés. És át is kellhet gondolni, hogy a karakter elveibe, jellemébe és sok másba hogyan fér be. Mondhatjuk azt, hogy esetleg a kalandmester diplomatikus volt, nem feltétlenül akart boszorkányt, női karaktert. Ez nem lett volna gond, de joggal merül fel a kérdés: Ha ez ne legyen, akkor mi legyen?

Kalandmesteri javaslat

A kalandmesteri javaslat során felmerült, hogy jó lenne varázshasználó. Miután a varázsló kizárásában egyet értettünk, a boszorkánymesterében is, s immár a boszorkány is kikerült a képből, rutinból jeleztem, a tűzvarázsló sem játszik. Még csak nem is azért, mert simán maga a kaszt nem tetszik. Hanem azért, mert amennyiben mágiahasználóra van szükségünk, nem az a cél, hogy valaki mágiával tudjon sebezni. A tűzvarázsló kicsit egysíkú, cserében harcban sem utolsó. Nos itt hangzott el az, hogy ugye megy az vallástól függetlenül is. Sőt még a női tűzvarázsló is felmerült.

Ezek után valahogy azt a kérdést, hogy egy pap mennyire más, mint egy varázshasználó már felesleges volt feltenni, mert a szintén felkínált Arel papnő is egyértelművé tette, nem a női karakterre ad kerülő úton elutasító választ (mert az Arel papnő amúgy jó lett volna), hanem az volt a helyzet, hogy felmerült bennem, hogy egészen mást értünk az alatt, hogy komolyan vesszük, szerepjáték, előtörténet. Ugyanis a tűzvarázsló egyik baja az, hogy egy ilyen összetettségük képzéshez már iskola kell, és azt tényleg kevés helyen oktatják. Ott tényleg fontos a vallás.

És bár a nőkre vonatkozó tiltás alól elképzelhető kivétel, a vallásból nincs miért engedjenek. Ha hosszabb úton képzeljük el a karaktereket, a magasabb manaigényű varázslatokat is meg kell tanulnia, az iskola és elvárásai nem lennének megkerülhetőek. Itt ugye átgondolatlan a dolog. Hogy miért kötött valamit egyetlen helyhez amire több forrás más lehetőségeket ad meg? Valószínűleg, mert X rend netes leírása valamit írt. Nos: Netes leírást én is tudok írni, nem csak ide tehetem fel. Sőt több oldal között még keresztbe dícsérhetem. Tök jó. Csakhogy a neten lévő ismeretlen akkor sem erősebb forrás a játékos igényeinél, az általa megmutatott hivatalos forrásnál. A konzisztens világ érvekre építve, játékosokkal együtt felépíthető, az össze-vissza ellentmondó szemetekkel a már meglévő ellentmondásokon tovább rontva viszont az eredmény továbbra is ellentmondásokkal teli.

Ha kidobjuk az oktatásra is kitérő előtörténetet, nem képzeljük el, hogyan, mit tanult a karakter, mit miért és hogyan alkalmazza, hanem tök jó nekünk a Ms. Hablasta Piromancica nevű tűzlabdadobáló mangalány, akkor ezzel persze nincs baj. Csak a komoly, szerepjáték, előtörténet és hasonló hívószavak után nem ezt vártam volna. És míg egy ritkább igény mentén beletenni játékosként is a munkát segítség lehet, ha pedig mégsem ez van, akkor van egy nagyobb gond: Én nem nagyon élvezném a játékot, de elvenném a helyet az elől, akinek a nagyot blastoló Poppy klónra van igénye. Lose-Lose szituáció. Olyan, ami kapcsán már a legjobb, legérdekesebb karakter sem győzött volna meg. Sőt az se, ha a KM a managyűjtés kapcsán utánaolvas, utánagondol, megváltoztatja az álláspontját.  

Kezemben maradt a loot

Sta2 MarbleAmikor egy karaktert át kell gondolni, és eddigiekben csak a felszín legfelső rétegét kapartam meg, akkor hamar beindulnak a fogaskerekek. Nem csak azért, mert volt lehetőségem rászánni pár órát, hanem azért is, mert az általam most rászánt idő nem az egyetlen ami ilyenkor előkerül. Ott az Inspiration Pad Pro, a Campaign Cartographer 3+ számos kiegészítője, stb. és számos lehetőség. Adott a szerzett nemesi cím, a nulláról újraépítendő birtok. Tök jó: Az elképzelt térképet akkor is el kell készíteni, ha végig ugyanaz mesél. Ha viszont játszani is szeretné akkor bizony lehet olyan kaland, ahol a karakterem a megbízó, és ezen a területen nekem kell mesélni.

Szóval a birtok összesítő térképén kívül nem árt kigondolni romokat, potenciális rablótanyát, újjáépítendő hidat, puzzlet, stb. Amíg én pihenek, dolgozhat a DAZ Studio, a Carrara akár egy-egy hasonló helyszín kapcsán renderelve, tartalmat előállítva. Azaz az ajánlat, az eleinte egyeztetett koncepció, a helyzetből eredő inspiráció szépen lassan tartalomhoz vezet. Ennek egy részében munka és idő van, más részben csak a renderelési idő. Megint más esetben csak egy kis szerencse kell addig kérni egy csomó random dolgot az Inspiration Pad Pro-tól, amíg ki nem jön valami jól használható, a koncepció mellé másolható ötlet.

Az a játék kiesik, de van új játékos, aki a baráti köréből mást is hozhat, lenne egy másik csapat körbemeséléssel. Ha a többi karakter is hasonló háttérrel jönne, ha a körbemesélésnél sok ilyen opció van, akkor a térképek, kalandötletek, sokféle helyszín jól működik, máris félig készen van a kampány. Pár kezdeti helyszínt könnyű összedobni. Javaslom mindenkinek, hogy kliensből legyen sokaknál Fantasy Grounds demo, vagy hasonló. 3 játékosnál máris standard van. És van némi esély arra, hogy hamarosan a többieknél is ott legyen ez.

És sok tartalom azért jöhetett össze, mert nem elégedtem meg azzal, hogy a karaktert a kasztjával és esetleg a fajával jellemzem. A csak annyiból kijátszott karakter nem lenne se férfi, se nő, csak ezt egy ellentétes nemű karakternél jobb észrevenni. Hanem tisztázni próbáltam találni ki ő, milyen szerepe lehet egyes történetekben, mi épülhet erre. Viszont ebből következik, hogy nem úgy gondoltam, hogy itt van KP, kérdés mire költöm el, hanem arra, hogy milyen képzettség következik úgy az előtörténetből, hogy arra később is szükség van a storyban. És bizony a szexuális kultúra képzettség kapcsán ekkortól lehet könnyen észrevenni a bugot. 

Ahogy a karaktert egyre több tulajdonság tud jellemezni, egyre fontosabb sok részlet, úgy lehet fontos az a világban is. Míg könnyű ellenni azzal, hogy pár szerepjátékosoknak szánt programban minden szobor egyforma, van amikor legalább az igények szintjén megjelenik az, hogy egy-egy hősnek, karakternek, istenségnek többféle szobra is legyen. Többféle anyagból, többféle pózban, méretben, stílusban készüljenek ábrázolásai. Az összetört üvegszobortól a klasszikus márványig. Ha ugyanis ez alapján jóval több variációra van lehetőségünk, sokkal többféle karakterünk lehet, akkor nem lesz igényünk arra, hogy letöltsük az Új kaszt: Táphuszár című kiegészítőt pusztán a változatosság és az érdekesebb játék kedvéért. 

Comments on Ötletből karakter, karakterből kampány

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.