Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Előre bocsájtom: A cím egy kissé félrevezető, hiszen a cikkben nem sok szó lesz virágokról. Virágtermesztésről pedig még annyi sem. Inkább az első ismert "tőzsdei lufi" történetét igyekszem megközelíteni egy kicsit M.A.G.U.S.-os szemmel, aktualizálva az írást a felmerült ötletek, kérdések alapján. Egy világban, ahol a pénz szerepe fontos, hiszen a kereskedelemből, luxuscikkekre is építő kézműiparból fényesen meg lehet élni, sokakban felmerülhet az ötlet: valamit nem csak azért érheti meg megvásárolni, hogy máshol drágábban eladjuk, hanem azért is, hogy később drágábban eladhassuk. Megjelenik egyfajta befektetői magatartás.

Ez a folyamat Yneven is bizonyára elindult, és bizonyára ott is van aki csak azért vesz meg egy tárgyat, valamilyen nyersanyagot, hogy később drágábban továbbadhassa. Esetleg azért vesz meg valamit előre, hosszabb szállítási határidővel, hogy később rövidebb szállítási határidővel tovább adhassa, természetesen drágábban. A cél minden esetben a profit. És az is közös benne, hogy aki ilyen módon fektet be az megpróbálja megjósolni mi az, amit később drágábban tud eladni. Természetesen a fordított helyzet is elképzelhető.

Eladhat a karakter olyat későbbi szállítási határidővel amit még nem vásárolt meg, de úgy gondolja, később olcsóbban beszerezhető. A karakter "jósol", spekulál, fogad, döntéseket hoz a profit reményében. Ahogy pedig egyre könnyebbnek látszik megjósolni egy adott termék emelkedő árát, ahogy egyre többen keresnek egyre hatalmasabb összeget, egyre több ember érzi vonzónak, hogy ő is hasonlóképp cselekedjen. Yneven pedig hála a dzsad bankházaknak meg lehet próbálni hitelből is befektetni. Vannak olyan okiratok, amik alapján valaki később pénzhez, terményhez juthat hozzá, és ezekkel lehet kereskedni. És ebből a Játékos Karakterek sem maradhatnak ki.

A nemesnek, előljárónak aki a karaktereket megbízza nem feltétlenül van pénze. De ha csengő aranyak nem is lapulnak az erszényében, még kaphatnak a karakterek az eladható terményből. Nekik csak az erről szóló iratot kell pénzzé tenni a kereskedőknél, de ilyenkor ugye fontos az értékbecslésnek egy olyan válfaja ami az árfolyamok változásaira, a termények adott idejű szállítás melletti árának megbecslésére is figyel. Ehhez pedig kell jópár összefüggést ismerni, az ilyen fajta értékbecsléss már-már tudomány. A tudomány, a világ működésének megismerése még akár a varázslótól sem idegen. 

Persze a befektetés, spekuláció és egy aranyteremtő varázslat között akad egy hatalmas különbség. Itt nem keletkeznek új aranyak, aki drágábban adja el a terméket annak a haszna csak onnan származik, hogy van aki megveszi ennyiért is. Vagy azért, mert több embernek kell az adott terméke, vagy mert "ő is ezen akar meggazdagodni" és a termék ára eddig korlátlanul emelkedett, nyilván ez után is így fog. A klasszikus piaci lufi ekkor egy pilótajátékra is hasonlít: A korán belépők nyereségét a későn belépők finanszírozzák, és az ő tömegeik kénytelenek el elviselni a vesztességet. A korán belépő pedig sokszor az a toroni lesz, akinek a kutatási területe is a hasonló manipulációkról szól és a kutatásai és a legyőzendő országok gyengítése úgy is elég ok, hogy pár asztrál szimbólummal megpróbálja elindítani a hasonló problémát... Aki pedig beszáll a lufifújásba az könnyen hoppon marad. 

Persze azoknak sem jobb akik kimaradnak az őrültből, hiszen ők szinte biztosan nem keresnek közvetlenül a sikeres időszakban, az utána következő válság viszont rájuk is kihat. Akik a jó években tőlük vásárolnak, immár koldusszegények, és nem tudják megengedni maguknak a vásárlást, elmaradnak a kereskedők, behajthatatlanok a hitelek, a válság mindenkinél érezteti a hatását. Azaz a játékos aki "okosan" úgy gondolná: A karaktere kimarad az ilyen lufik fújásából valójában hibázik. A birtokigazgatás, jópár szakma, az értékbecslés ilyen heyzetekben jó lehet. És egy-egy ilyen manipuláció, ennek megállítására tett kísérletek egy-egy kaland alapját is jelenthetik. 

Természetesen a játékos karakterek szempontjából a legérdekesebb helyzet az már a baj bekövetezte után van, amikor egy környéken szinte mindenkinek csak adóssága van, nem is kevés, sokan pedig kalandozókhoz fordulnának a védelemért, az nekik tartozók adósságának behajtásáért, igazságtételért. Amikor sok múlhat a kalandozók igazságérzetén.

Egy hirtelen fellendült, pár év alatt a sokszorosára nőtt város, ahol azóta csak nyomornegyedek vannak, ami egy csupán rövid ideig értékes különlegesség kereskedelméből élt meg igazán fényesen remek kalandhelyszín lehet. Nem sokat ér az, hogy Ynev sok nagyobb államáról nincs leírás. Az viszont, hogy megannyi városállam a kalandmester számára kidolgozható fehér folt, hogy esetleg egy különleges ötvözetre, kovácsolási technikára épülő piaci lufi után mit is lehet ott tenni, ahol megannyi alvilági figura keresi az értéktelenné válló különleges fegyvereket? Melyik KMnek ne lenne erre jópár ötlete?

Egy sötétebb hangulatú kalandhoz egy ilyen városállam ideális helyszín lehet. Ha pedig a városállam egy partközeli szigeten terül el, akkor még jobb a helyzet, hiszen a csapat tagjainak, aki a gazdaság ígéretéért jöttek csak egy széteső város marad. Széteső város, ahonnan "elment az utolsó hajó". Ha ez utóbbi csak képletesen is igaz, akkor is nehéz helyzetbe kerülhetnek a karakterek, mások felelőtlensége okán.

A piaci lufik, a válságok tehát nem feltétlenül idegenek Ynevtől, és egy egy városállam történetét kifejezetten izgalmassá tehetik. És persze a karaktereket is könnyű bevonni. 

Comments on Tulipánhagymák Yneven...

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.