Az SPI story

1982ben egy kínos közjáték szakította félbe a fejlesztést. A Strategy & Tactics kiadója csődbe jutott, a jogok pedig a TSRhoz kerültek. Ez volt a TSR történetének talán a legrosszabbul sikerült befektetése. És nem azért, mert amit vásároltak értéktelen lett volna. Az SPI után az Avalon Hill is érdeklődött, ők is láttak fantáziát az a céghez tartozó márkanevekben, szellemi tulajdonban. Végül azonban a TSR kezére került a cég, aminek sok pénzben mérhető vagyona a patinás neveken kívül nem volt. De a pénzügyi téren elkövetett hibákat talán segített kiegyensúlyozni pár apróság: Egyfelől egy válaszlevelezőlapok gépi értékelésével előállított adatbázis, ami szokásos "marketing adatbázisnál" jóval többet mondott. A játékosoktól összegyűjtött válaszok alapján lehetett sejteni mit vár a piac és erre építve 1-1 játék sikerét vagy bukását is meg lehetett jósolni. Azóta is gond az, hogy sokszor nincs látható piackutatás egy-egy termék mögött, pedig ma már lényegesen olcsóbb elérni a rajogókat.

Másfelől volt jópár stabil előfizető, akik rengeteg játékot vásároltak, ugyanakkor részben ők voltak a hitelezők is, hiszen számos játékra adtak le előrendelést, sokuk pedig "életre szóló előfizetést" vásárolt korábban a Strategy & Tactics című lapra. A TSR pedig úgy gondolta, ha a pénzből nem lát semmit, és csak a vagyont vette át, a kötelezettségeket nem, akkor gond nélkül közölheti: Az előrendelések, az örökös előfizetés elvesztek. A játékosok se pénzt, se újságot, se játékot nem kaptak. Persze az örökös előfizetések mellett a sima éves előfizetések is így jártak. A TSR papíron spórolt, még akkor is, ha ezek a játékosok részéről való követelések nem jelentettek nagy összeget, és a megtartott vásárlóbázis bizonyára sokkal többet ért volna hozzútávon, és sokkal több bevételt hozott volna már az első évben is. Elhibázott döntés volt.

Így ugyanis amit megvettek abból az érték elveszett, a kidobott pénz, ami "csak ne legyen másé" nem hoz hasznot. Tény, hogy az SPI haasonló örökös előfizetései problémásak voltak, hiszen új belépők nélkül csak a hirdetési bevétel maradt, és a versenytársak nehezen hirdettek. De a TSR könnyen szerezhetett volna új belépőt, és az itt talált vásárlóknak eladhatta volna számos saját játékát. A vásárlás előtt kellett volna felmérni, mi lesz ezzel a közösséggel, hogyan működhet majd a cég a felvásárlás után. De az alapos átgondolás, mérlegelés elmaradt, és úgy döntöttek a játékosok felé nem teljesítenek. 

Az eredmény borítékolható: A rajongók, akik a szerepjáték és wargame piac legnagyobb vásárlói voltak, megutálták a TSRt ez pedig sokkal többe került, mint amennyit a TSR ezzel a megállapodással nyert. A TSR a korábbi követeléseit (amivel az SPI a TSRnek tartozott) sem tudta behajtani. Azaz a TSR az esetből pár nagymúltú név birtokosaként, de valószínűleg minden valós nyereség nélkül távozott. Igazi lose-lose szituáció volt, az ő szempontjukból is ez volt az egyik legrosszabb megoldás. Hogy miért említek nagyobb vásárlókat? Mert egy "örökös előfizetés" nyilván drágább termék, aki erre könnyen össze tudja szedni a pénzt, az más drágább terméket is könnyebben megvett volna, így ők egy fontos piacot jelentettek. Előrendeléssel "early adopterek" is voltak, akik később egy-egy terméket a saját környezetükben, klubokban is ajánlottak. A szemükben itt kicsit "szemét cég" lett a TSR...

Természetesen az SPI fejlesztőinek sem sok maradása volt, így elmentek az Avalon Hillhez, és a TSR sok játékának konkurenciát jelentető termékeket jelentettek meg. Ha pedig sokan haragudtak a TSR-re, erről hallottak, könnyen választottak maguknak oldalt, kedvenc új terméket. Az Avalon Hill vonalról még annyit érdemes tudni, hogy 1980ban a "3 nagy" szerepjáték a D&D (TSR), a Traveller (Game Designers' Workshop) és a RuneQuest volt. Ebből a Traveller egy SciFi játék aminek a mai napig vannak folytatásai. A D&Dről szól a cikk, a Runequestre pedig majd visszatérünk. Nem kell rá sokáig várni, a cikk következő oldalán rögtön a Runequest-hez kapcsolódó történet folytatódik.