Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

22:00 Helyi idő szerint. Aika a népszerű sorozatokra gondolt. Ott a "különleges ügynökök" reggel megérkeztek a munkahelyükre, s ha nem volt valamilyen különleges eset, késő délután hazaindultak. A valóság azonban más volt. Aika gondolatai visszatértek a jelentéshez amit még el kellett küldenie. Még egyszer átfutotta a fontosabb részeket, majd elküldte a jelentést. Elindult az ajtó felé, hogy kijelentkezzen a napi munkából, már csak a leolvashoz kellett volna, hogy érintse a kártyáját, hogy kijelentkezzen a napi munkából, amikor egy sorozat sípszó új riasztást jelzett.

"Ennyit a hazaindulásról" gondolta kicsit bosszúsan Aika, és visszament a termináljához. Ezúttal becsatlakozott, gyorsabb volt így, mint a billentyűzetet, s egeret használva. Még akkor is így volt, ha nem szeretett becsatlakozni, s nem szerette az oly sok ember fejét díszítő ezüst színű adatjack csatlakozókat sem. A drágább indukciós modellt legalább nem kellett a tükörben látnia, s a becsatlakozás sem járt az ismert kattanással, csak az indukciós adaptert kellett az ismert felületre illeszteni. Megannyi társa a sámánokhoz hasonlítgatta a látványos jackektől való tartózkodása után, Aika viszont megannyiszor biztosított róla mindenkit, hogy ő nem sámán.

Legalább annyira nem akart Sámán lenni, mint amennyire nem akart sem kiborg, sem a virtuális világba zárkózó dekás sem lenni. Mégis ismerősnek látszott számára, mikor a látóterében felvillantak a megszokott szokott menük. Egy pillanatig elidőzött. Úgy döntött, könnyebben elboldogul a "hagyományos felületen", nem kell a teljes virtális valóság. Gondolatban kiadott pár parancsot, a látómezejében megjelentek a riasztás adatai. Gyilkosság, és nemi erőszak, Rentonban. Az áldozat a földi kiszolgálószemélyzet egy tagja, 22 éves, elf. Az eset kapcsán a Lone Star értesítette az egységet.

Aika rápillantott az adatokra... Egy sorozatban most kellene a beosztottjaival közölnei "halott katona", ezzel szemben ezúttal jópár légifelvételt nézett át, persze ez nem volt elegendő az elkövetők felismerésére, de így is némi támpontot nyújtott arra, hogy később más kamerák felvételein milyen járműveket, milyen embereket kell keresni. Aika üzemmódváltásra utasította a kiberterminált. Itt már gyorsabb volt a teljes virtuális valóságot használnia. Pillanatok alatt letöltötte jópár térfigyelő kamera felvételét, s így valamivel jobb képet kapott az elkövetőkről.

Kicsatlakozott, majd elindult a "beton" felé. Szerencséje volt, a helyszín egy park, a mellette lévő parkolót pedig már lezárta a Lone Star, így nem kellett megküzdeni a még ilyenkor is lassan hömpölygő forgalommal, le tudott szállni a tetthely közvetlen környezetében. Ahogy közeledett Renton felé, látta maga alatt elsuhanni a város fényeit. Szeretett repülni, s felülről valahogy a város is kevésbé tűnt elviselhetetlennek.

Renton lakói számára viszont elviselhetetlennek tűnt a zaj, az utóbbi idők bandaháborúi után megszokták a rendőrségi Yellowjacket-ek hangját, a légierő saját nyomozói azonban zajosabb madarakat kedveltek. Furcsamód a drága és zajos gépek használatának gazdasági okai vannak. A zaj miatt ideges polgárok viszont erről semmit sem tudtak. Aika viszont nem az okokkal törődött, élvezte a repülést. Bár szokás szerint később indult mint a riasztásra azonnal reagáló társai előbb ért a helyszínre.

- Szép madár! Jó estét kisasszony! - üdvözölte Aikat a helyszínt biztosító rendőrök vezetője.
- Jó estét őrmester! - felelt Aika.
- Kár, hogy mi a Lone Starnál nem engedhetjük meg magunknak az ilyesmit...
- Azért a szép madárral felelősség is jár - jegyezte meg Aika.

Hogy a terroristák lelövésére, a bogárfészkek "kipucolására", vagy más feladatokra gondolt, azt a rendőröknek nem árulta el, de tény, egy jó ideje nem csak a légierő állományát érintő nyomozások tartoztak hozzájuk, hanem szinte minden olyan belföldi eset, ahol a légierő eszközeire is szükség lehet. A jogosultságok, felszerelés pedig ezzel a feladatkörrel volt összhangban. Persze ilyenkor kamerákat kellett betárazni.

Megérkeztek Aika társai. Az MH-120as helikopter zaja elnyomta az ablakokon kihallatszó káromkodásokat. A jó öreg MH-60as majd kétszeresére hízott utóda félelmetes látványt nyújtott. A légierő különleges egységeinél használt forgószárnyas madárka raktere szinte "tömve volt" a helyszín átvizsgálásához szükséges kellékekkel, a "gépezet" pedig olajozottan működött, még akkor is, ha ilyen helyszínt egyikük sem szívesen látott.


You don`t have permission to comment here!

Comments on 8.0 - Első rész

Be the first to comment
Please login to comment

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.