User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active
 

A legtöbb kalandmester életében eljön az a pillanat amikor egy csapat összemesélésénél új ötletre van szükség, ha a megszokott "ültök a fogadóban" megoldás nem elegendő. Egy M.A.G.U.S. csapat összemesélésénél más ötleteket javasolnánk, mint D&Dben vagy sok általánosabb fantasy szerepjátékban, hiszen sok ötlet máshogy működik M.A.G.U.S. és máshogy D&D esetén. Itt ritka dolog az "artifact", és egy a csapatot kihasználó boszorkányról sem feltétlenül jut a kalandozó eszébe a bosszú, hiszen a varázslat még mindig hat. A lehetőségek száma azonban itt is határtalan.

1. Híresség. Yneven megannyi híres kalandozó akad, akadnak persze olyan csalók is akik szívesen visszaélnének egyes kalandozók hírnevével, esetleg magukra vállalnák mások hőstetteit. Ha pedig egy városban nem csak neves kalandozók tetteit vállalja magára egy önjelölt híresség, hanem a játékos karakterekét is, az remek lehetőség egy kis "leckéztetésre" és a karakterek találkozására is.

2. Hamis aranyak. A karaktereket a felszerelésük vásárlásánál valaki nagyobb összeggel verte át. Pontosabban hamis aranyakat (ezüstöket, stb) adott vissza. Ami mondjuk gorviki / toroni érméknél nem is feltétlenül lenne meglepő, azonban mindenképpen jó ok arra, hogy pár karakter meglátogassa a kereskedőt, aki rendszeresen így ad vissza. Ha pedig több karakternek jut a hamis aranyakból máris találkoznak a csapat tagjai...

3. Méregkeverő. Egy méregkeverő különös mérget árul, nomeg a hozzá tartozó ellenszert is. Akad aki mérget venne, akad aki ellenszert, s akad aki megállítaná az üzletet, de mégis remek lehetőség a kalandozók számára, hogy megvárják a törzshelyén a méregkeverő mestert. Természetesen más üldözött vagy ritka foglalkozással is elsüthető az ötlet.

4. Mit keres itt? Legyen szó Toronról, Gorvikról, Shadonról, vagy bármely más országról ahol egy idegen feltűnő, ha másfajú és mégis elboldogul akár még feltűnőbb lehet, a hírek terjedését ki lehet használni. A legtöbb játékos ugyanis jó eséllyel követni fogja a híreket. Természetesen sok más helyen is lehet feltűnő idegeneket kitalálni, akikre az átlag JK csapat reagál.

5. Tolvaj! Tolvaj! A karakterek kincseit ellopták, és hamar kiderül, hogy a tömeg hol próbálja meg meglincselni a tettest, a karaktereken múlik, mit is tesznek. JK tolvaj esetén a lincselés gonosz dolog... NJK esetén is érdekes lehet hogy kezeli mondjuk az "igazság bajnoka" a tolvajokat.

6. Ritkaság. Ynev kapcsán megannyi ország, kultúra kapcsán fel tudunk sorolni egy két helyi terméket, legyen szó predoci borról, rokmundi csipkéről, vagy számos más árucikkről. A karakterek összefuthatnak egy adott kereskedőnél, aki efféle ritkaságokat árulna, ha nem lenne egy apró problémája.

7. Boszorkány a városban. Terjed a pletyka, s akad is benne némi igazság, hogy akad egy boszorkány a városban. Persze nem feltétlenül olyan egyszerű a helyzet amilyennek látszik. Mert ugye a "rendet tenni" igyekvő Arel hívők, akiknek nem tetszik, hogy valaki sorra csavarja el a harcosok fejét, nehezen tudnak mit kezdeni mondjuk egy Arel hívő boszorkánnyal... Aki azt bizonyítja Arel kalandozó hívei mennyivel jobbak például Ellana papnőinél. De más csapatnál is lehet hasonló fordulat.

8. Szép idő. Az Arel hívők legalábbis erről beszélnek egyetértésben Antoh híveivel. Hiszen mindegyikük a nagyobb viharokat kedveli, ahol szükség van némi bátorságra azoknak, akik megpróbálják az embereket menteni. A vihar, az emberek mentése sokakat összehoz.

9. Egy gorviki itt? Ugye ez is vonzza a karaktereket, főleg ha a rossz nyelv szerint "fejvadásznak van öltözve", csakhogy a város gorviki vendége gorvikitól szokatlan módon nem rasszista, sőt azt is tudja, hogy a kiemelkedettségnek sok formája akad. A virágkötészet legjobbja is kiemelkedettebb mint egy középszerű fejvadász. Nem ellenséges, inkább őt kellene megvédeni.

10. Csere-bere fogadom... Előfordulhat, hogy a karakterek még nem rendelkeznek minden általuk kinézett felszereléssel, ellenben akad náluk néhány eladásra váró vacak, ami éppen egy másik karakternek hiányoznak. Ez a megoldás ugye M.A.G.U.S.-ban is épp úgy működik mint a többi Fantasy szerepjátékban.

11. Idegen földön. Gorvik, Toron és számos más ország területén pár helyi hamar a kalandozók értésére adhatja: Egyszer ők is alszanak, akkor pedig igen célszerű lenne, ha sikerülne őrséget állítani, ehhez pedig társak kellenek.

12. Hajózás. Véletlenül ugyanazt a fogadót választani? Furcsa lenne. De ugyanarra az eseményre indulva, az egyetlen hajót ami egy hónapon belül indul már többen is választhatják. Persze más-más céllal indulhatnak, s mindenkinek meg kell küzdenie azért, hogy feljusson a hajóra, de ugye a hajóút közös... Mint annak az eseményei is.

13. Kétes hírnév. Ha a közemberek nem is túl lelkesek kalandozókat látva, és így nem is túl barátságos a fogadtatás, hiszen a kalandozók és a bajok többnyire együtt járnak a közember számára, egy előkelőbb úr akkor is meghívhatja a kalandozókat "szerény hajlékába", hogy emeljék az általa szervezet mulatság fényét.

14. Rablóbanda. A M.A.G.U.S. kalandozóképének egyik sajátos eleme, hogy bizony a kalandozók jóval erősebbek az átlag lakosságnál. És bizony, ha egy felgyújtott, kifosztott szekér után azt látjuk, hogy egy magányos harcos kerget jópár útonállót, akkor elég feltűnő a helyzet, sok játékos karakter cselekedne ilyenkor.

15. Tenyérjós. Ki és hogyan is keres kalandozót? A helyi nemes egy szolgája "tenyérjóslással" próbálkozik, megjósolja minden csapattagnak, hogy hol és hogyan is kapnak jól fizető megbízást, stb. és pár dolgot elmond a kalandról. Ez is segít bátorítani a karaktereket, esetleg elaltatni a gyanakvásukat. Egy agresszív jósnak nehéz ellenállni, ha pedig a piac megkerülhetetlen, akkor nem meglepő az sem, hogy a karakterek ugyanahhoz a megbízóhoz jutnak el.

16. Csak most, csak önnek... Számos hasznos fogyóeszköz (esetleg élelem) esetén kínálhatja egy kereskedő azt olcsóbban (féláron) ez pedig több karaktert vonzhat. Ha pedig ez nem lenne elég vonzó, akkor a többi kereskedő szívesen fizet az áru eredetének ellenőrzéséért.

17. A város legerősebb embere. Bármilyen játékos verseny, apróbb díjakkal könnyen vonzza a kalandozókat. Ha valaki éppen "rátermett embereket" keres, könnyen próbál ilyen játékok segítségével válogatni. Ha a csapat fele csupán néző is, akkor is jól működik a megoldás.

18. Kapupénz. Ha a város egy-egy kapuja csak nappal van nyitva, ott vámot szednek, és a várakozók közül mindig a "kereskedőkkel" foglalkoznak az őrök, akkor a kinn maradó kalandozókat a közös bosszúság is összehozza. Nomeg a kérdés, hogy bejutnak-e a városba estig?

19. Olcsó húsnak... A karakterek ugyan különböző fogadókban jártak, mégis mindannyian ugyanazt az ételmérgezést szenvedik meg. A fogadók többsége bevásárolt az olcsó húsból. Mivel a rosszullét okán nehéz lenne varázslásra koncentrálni, a kalandozók kénytelenek gyógyítót keresni, ebből pedig kevesebb van.

20. Örök klasszikus... A piactéren megannyi hirdetőtábla várhatja a lelkes karavánkísérőet, testőröket, térképészeket, kalandorokat és kalandozókkat. Ez is működhet.

21. Gyanús alakok. Mi a közös általában a játékos karakterekben? Hogy idegenek. Ez pedig a városi őrségnek, sőt a város lakosságának is könnyen feltűnik. Ha pedig valami szokatlan bűntény (gyilkosság) után kikérdeznék a legtöbb idegent, akkor könnyű az őrség kaszárnyájában találkoznia a csapat tagjainak is.

22. Bunyó után. Megannyi kalandmester juttat kocsmai bunyó után börtönbe egy összeszokott kalandozócsapatot, de a csapat összemesélésénél sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a helyzetet, amikor a csapat tagjai a még külön-külön átmulatott előző éjjel után cellatársakként ébrednek.

23. Talált pénz. Egy tolvaj nem csak elvehet pénzt a csapattól, hanem éppen ugyanúgy a zsebmetszés képzettséget használva tudja kézbesíteni a tolvajklán kéréseit. Ha a kézbesített üzenetet megtalálja a csapat, már tudják hol és mire is keres embert a klán. Ez pedig természetes lehetőség arra, hogy a csapat ne csak találkozzon, de megkapja az első megbízást is.

24. Műszaki okokból. Nincs mindenhol kőhíd, de fa híd sem. Sok esetben a rév kapcsán a "komp"-ot kötél vezeti, stb. ha a kötél elszakad, ha bármely más gond történik, nehéz átjutni a folyón. Így könnyen összegyűlhet sok kalandozó egy helyen, s ha besegítenek a javításba, hogy hamarabb átjussanak, munka közben beszélgetve, a fáradtságot jó kupa borral leöblítve már össze is ismerkedhetnek.

25. A pénzváltó. Sokan hamisítják az ezüstöket, aranyakat, így még inkább indokolt, hogy sok helyen csak a friss, hiteles érméket fogadják el. A karakterek pénzkészletének java régebbi, s ezt kell beváltani friss pénzre, a város egyetlen elérhető pénzváltójánál. A helyiek már rég túl vannak rajta, a kalandozóknál előforduló pénzösszeg miatt várni kell... Ismét remek lehetőség a találkozásra. (A Kamara haszna nevű adónemre is érdemes visszaemlékezni)

26. Fogadás. A városban tudják, hogy egy helyi nemes embereket keres egy feladatra, a jutalom felkeltette mindenki érdeklődését. Sajnos eddig senki sem oldotta meg a feladatot. A helyiek úgy hiszik nem is nagyon lesz aki megoldja. Hamar elterjedt, hogy milyen jól meg lehet élni abból, ha fogadásokat kötnek az erre járó kalandorokkal, hogy azok meg tudják-e szerezni a jutalmat. Ha a helyiek java nem tud róla, de a feladat megoldódott, akkor is találkozhatnak a karakterek a birtokon. Ha még áll a feladat, már a megbízás is adott.

27. Halálos méreg. Kellemetlen az, amikor az ajándék bor után fejfájás, hányinger, hasmenés kergeti a csapatot. Még rosszabb amikor megkapják az üzenetet: "Ez még rosszabb lesz megfelelő ellenszer hiányában" utalva arra, hogy számukra gyógyíthatatlan halálos mérget kapnak. De ha dolgoznak a titokzatos méregkeverőnek akkor megkapják a napi ellenszérumot a követétől, a végén pedig meggyógyítják őket. A követ lehet maga a méregkeverő is. Vagy követként is az egyik játékos karaktert használhatja (szintén hasonlóan zsarolva). A mérgezés lehet, hogy veszélytelen, de erről a karakterek nem valószínű, hogy tudnak. A sok részfeladat közben a megbízó pedig (miután megkapta amit akart) eltűnik...

28. Döntőbírók. Néhány helyi nem igazán ért egyet abban, mekkora is Erion (vagy Pyarron, vagy...) s fogadást kötött, s most a baráti körrel közösen utazókat, kalandorokat, kalandozókat próbálnak rávenni, hogy döntsék el a fogadást. A csapattagok itt találkozhatnak. A sok idegen másnak is feltűnhet, ekkor is történhetnek lopások, stb. így a találkozás után akár megbízással akár valamely eseménnyel folytathatod a történetet.

29. Versengők. Ki emlékszik a Rúna oldalain megjelent Ismertség esélye című cikkre? De nálunk is örök téma a kalandozók hírneve. Az első szintű kalandozót is épp annyit hívják "haknizni", mint egy igazi "Zs kategóriás celebet" a mai világban. Ezúttal két versengő család közül az egyik éppen azzal akarja túllicitálni a másikat, hogy az ő ünnepi vacsorájukon több kalandozó fordul meg...

30. A törvény ereje. Tudom, hogy ilyet gonosz dolog csinálni, de benne van a pakliban ez a lehetőség is: A karaktereket megpróbálhatják besorozni, katonának kiállítani, vagy valamely hasonló módon a törvény erejénél fogva alkalmazni.

A fenti 30 ötlet nem feltétlenül sok, ám pár tucat alkalomra azonban biztosan elég, és kicsit színesebb a szokott kocsmai bunyónál (ami lehetne 31. ötletként is itt). Arra azonban mindenképpen elég, hogy beszéljünk az egyes módszerekről, megosszuk egymással a saját ötleteket. Azaz várjuk a témában a kommenteket.

Comments on Tippek egy kalandozócsapat összemesélésére

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.