Home

"A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb nem lehet,
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret!"

Verbunkos nóta

A kalandozók alapvetően nyughatatlanok, tehát nem képesek megülni hosszú ideig egy helyben. Bármilyen középkori világra illik ez, ahol a szándékosan vagy véletlenül munka nélkül maradt harcos [társadalmi] kasztba tartozók és egyéb kétes elemek [szökött fegyencek, katonaszökevények stb.] bejárják a világot, hátha akad valami lehetőség amivel tisztára moshatnák a nevüket és netán föl is virágoztathatnák. Amíg zsoldosnak állnak addig semmi gond, ahogy a toborzó nóta is említi, a katonának semmire sincs gondja, már ami az élelmezést illeti. Ám ha saját maguk kívánják managelni magukat, akkor kénytelenek az ellátmányról is gondoskodni. A kereskedők híresek voltak arról, hogy azt a moslékot adták el magas áron, amit még alacsony áron sem vett meg senki, dehát ez szükséges rossz volt, velejárója a háborúnak. Aki nem akarta a katonák sanyarú osztját enni, vagy akinek nem volt rá lehetősége, mert mondjuk egy nemes megbízására a "Négyszögletű Kerek Erdőbe" kellett mennie egy elfeledett vár mélyére, hogy megszerezze a "Nagy Szemüveges Varázsló Észveszejtően Pusztító Tekercsét", miközben temérdek szörnyet gyilkol halomra és elveszi a kincsüket az kénytelen volt élelmet vinni magával. Répa, káposzta és krumpliföld ugyanis nem igazán akad a dungeönben, a szörnyek nagy százalékban nem ehetők, az a pár gomba meg ami mégis megteremne vagy azért van ott mert mérgező [ha nem volna az, megették volna a szörnyek], vagy csak szimplán nem elég. Akkor mégis mit ehet egy botor lélek, aki kalandozásra adja a fejét? Ennek járok most utána. Kövessetek!

A kezdet kezdetén volt a vadászat a halászat és a gyűjtögetés. Ennek igazán csak egy gondja van, ha a karakterek úgy döntenek, hogy ily módon látják el napi szükségleteiket: kétszer sem biztos, hogy elég lesz amit találnak. Egy igazi középkori világban a probléma kétoldalú. Ha az ember úgy dönt, hogy elfoglalja megfelelő helyét a táplálékláncban és vadászni indul, kénytelen minimális személyzettel tenni ezt, hajtóvadászathoz ugyanis nincs elég embere egy kalandozócsapatnak. Lesből, távolból kell elejteni azt az adott vadat, ami egy ezer éve nem bolygatott vadonban azt fogja eredményezni, hogy a farkas, a medve és egyéb lények is elfoglalják a helyüket a táplálékláncban és fölteszik az étlapjukra azt a betolakodót aki megsértette a vadászterületüket. Emberrel még nem találkoztak, félni sem fognak tőle. [Amennyiben túlélnék a találkozást a farkasokkal vagy a medvével, akkor legalább ehető húsra tesznek szert.] A másik rossz, hogy igazi szakértelem nélkül nem fognak tudni megfelelően vadászni a karakterek. Ekkor kénytelenek elővenni a gyalogsági ásót, már ha vittek magukkal és gyökereket ásni, meg gombát szedni [és buzgón imádkozni, hogy az ehetőt nem keverték össze a mérgezővel]. Kiegészítő lehetőségnek még ott van a madártojás és a bogyó. Igen sovány koszt, de éhen nem hal az ember.

A fehérjék, zsírok és szénhidrátok értékes erőforrások, sajnos nem csak számunkra. Arra amire a mi fogunk fáj, számtalan apró és kevésbé apró élőlénynek is legalább annyira szüksége van rájuk, mint nekünk és annyiban előnyben vannak, hogy amikor mi nem eszünk, ők számtalan társukkal egyetemben valóságos inváziót indítanak élelmiszereink ellen. Tehetik ezt azért,mert mi már félig vagy teljesen de fogyaszthatóvá tettük ezt magunk számára, nekik pedig valóságos paradicsom ez. Az ókortól fogva fölmerült az igény az élelmiszerek biztonságos tárolására, eltartására a hosszú és lassú szállítás miatt. Első lépés tehát az, hogy megfelelő tárolóalkalmatosságot biztosítunk, ami izolálja az élelmet a légkörtől és attól a milliónyi élőlénytől ami a fogait feni rá.

SZÁRÍTÁS: Az élőlényeknek vízre van szükségük az élethez. A legegyszerűbb metódus ha ezt valahogyan elvonjuk tőlük. Ott ahol a hőmérséklet alapvetően magas és a levegő alacsony páratartalmú, egyszerű napon szárítással védhetjük meg az élelmet a megromlástól. Fogyaszthatóvá tenni egyszerű, mert csak vizet kell hozzá adni [áztatni vagy ételbe főzni] és már vissza is kaptuk az eredetit, feltéve hogy nem törtük össze túlságosan. [Gombánál van egy olyan előny is, hogy trehalózt [gombacukor, egyfajta szénhidrát] tartalmaz, ami a kiszáradás miatti károsodástól védi meg, esetünkben segít abban, hogy a rehidrált termék olyan legyen, mint a friss.]

SÓZÁS, CUKROZÁS: Nemcsak hőmérséklettel lehet vizet elvonni az élelmiszerekből, hanem vegyszerek magas koncentrációjával is. A sűrű oldatok hajlamosak a felhígulásra, a hígabb oldat pedig nem más mint a szövetnedv és a baktériumok víztartalma, amit a só vagy a cukor elvon. A végeredmény a kiszáradás és a hatékony konzerválás. Itt a húsok sózásáról és a gyümölcsök cukrozásáról beszélek. A húsokhoz a piros szín miatt és a Clostridium botulinum nevezetű baktérium megölése miatt nitrites és nitrátos pácsót adnak. [Középkorban a kősó tartalmazott nitriteket és nitrátokat, tehát nem kellett hozzáadni. A tengeri só nem, ezért használnak kősót sokszor még ma is.] Magas cukortartalmú oldatokat, például mézet gyümölcsök befőzésére használnak vagy cukorbevonatot hoznak létre a gyümölcsökön főzés segítségével.

Speciális és ritka eljárás a lúgozás, ekkor az élelmiszerhez valamilyen lúgot adnak. Mexikóban kukoricához, ezzel föltárták a hasznosíthatatlan formában lévő vitaminokat [niacin] és aminosavakat. Északon halat áztattak vízben majd marónátronban amíg egy turhához hasonló állagú valamit nem kaptak. Ennek a neve lutefisk. Kb 12 pH körül mozog, kiáztatás nélkül veszélyes maróanyag. Ázsiában a százéves tojásnál használtak hamut mint lúgforrást, ezzel szimulálva a lúgos mocsárba esett konzerválódott tojást. Bármennyire is gusztustalannak hatnak ezek, ma is fogyasztják őket.

Római eredetű ide kapcsolódó készítmény a liquamen és a garum, mert ez a kettő együtt jár. Ha tömegével fogtak ki sok apró halat, besózták őket és állni hagyták egy edényben amíg az autolízis és a halak saját emésztőenzimei le nem bontották a lágy részeket. A folyékony aminosav ásványianyag és nyomelemkivonat volt a liquamen, a visszamaradó paszta a garum. A rómaiak sok ételének alapja volt ez, természetes glutamátforrás, tehát az ízfokozó amit umami vagy nátriumglutamát néven ismerünk, innen ered egy ősrégi tartósítási eljárásból. [Autolízis: A halott élőlények önemésztése. A sejtekben található enzimek a halál után is működnek, és a belső önjavító folyamatok hiányában kiszabadulva feloldják a testet.]

FÜSTÖLÉS: Kiegészítőnek alkalmazzák a sózás vagy a szárítás mellé. A füst a kátrány miatt antimikrobiális és antioxidáns hatású, bár enyhén rákkeltő. [A kátrányból ma is készítenek antibakteriális szappant Wright's Coal Tar Soap márkanéven.] Eredetileg a tűz fölött szárítás miatt füstölődtek meg a húsok elkerülhetetlenül, később a tapasztalat ráigazolt a jótékony hatásra. Önmagában nem elegendő.

SAVANYÍTÁS: Az adott élelmiszer antimikrobiális ehető folyadékban történő áztatásával, átitatásával konzerválunk. Ez lehet tömény sós víz, ecet, alkohol, [olíva-]olaj [római és görög olajos amfórák]. Az oldat általában forró, vagy főzik benne az élelmet, hogy teljesen átjárja a megőrző vegyi anyag.

Tejsavat termelő fermentációs folyamatok fölhasználásával szoktak savanyítani különböző zöldségeket, ilyen például a savanyú káposzta vagy az ázsiai kimchi.

EGYÉB VEGYSZEREK: A modern ipar már szalicilsavat, szalicilátokat, szulfitokat, kén dioxidot [bor kénezése, vagy a befőttes üvegek kénezése], nátrium benzoátot is használ a tartósításhoz. Emellett antioxidánsokat a természetes oxidáció [avasodás] megelőzésére. Ezek is régebbi tapasztalatokon alapulnak, benzoefa vagy a fehér fűz sok világban megtalálhatók. Ezek természetes forrásai a benzoesavnak és a szalicilsavnak.

BEFŐZÉS: Forralás, fertőtlenítés majd jól záró tárolókban a környezettől elszigetelés együttesen az említett kémiai módszerekkel hatékony konzerválást biztosít. Nicolas Apper francia cukrász találta föl a módszert 1810-ben katonai élelmezési célokra. A konzerv tőle eredeztethető. Biztos akad bármelyik fantasy világban olyan alkimista aki erre rájöhetett már.

ASZPIK: Többen is rájöttek, hogy ha az élelmiszert olyan anyagban főzik, ami aztán géllé sziárdul, akkor a benne lévő víz nem elérhető az azt megtámadni akaró mikroorganizmusok számára. Angolnákat, vagy fecskendőférgeket [Ázsia] főznek zselatinnal, agar-agarral vagy kukorica, esetleg nyílgyökérliszttel, majd hagyják lehűlni, megszilárdulni a kész ételt. Magyar vonatkozásban a kocsonya és a pörkölt jelentős.

"A házisertés kevésbé nemes, zsíros, porcos, csontos részeit (fej, farok, bőrke, köröm) zöldségekkel, fűszerekkel abálják (95 °C-on főzik). A kollagén kioldódik a szaruképletekből. Elkészülte után hűlni hagyják, (ülepítés), vagy leszűrik, a húsokat tányérokba adagolják, zsírtalanított levét rámerik. Hideg helyre teszik, így kihűlés után zselésedik, megszilárdul." [Wikipédia]

A pörkölt megint egy tartósítási mód, ahol hagymás zsírt készítenek, ezzel nyerve ki a hagyma antioxidáns [E-vitamin] tartalmát, majd ezzel és fűszerekkel együtt pirítják a húst [pergelt => pirított], utána rövid lével főzik. Ennek nagyon magas a zselatintartalma, az egész elvileg a régi módszer szerint a húsra szárad, konzerválja és ezt akár zsebben is el lehet szállítani, vagy tarisznyában. Tipikus nomád étel volt a maga idejében. Gyakorlatilag magyar találmány az instant étel [néha össze is törték... instant pörköltpor?].

OXIGÉNTŐL ELZÁRÁS: Bár a vákuumtechnika nem jellemző a középkorban, az oxigéntől könnyen elzárható az élelmiszer, bár a hordozhatóság szempontjából kevésbé praktikus az eljárás. Ha több hús volt mint amit föl tudtak használni, megsütötték, egy erre alkalmas edénybe [általában egy nagy bödönbe] tették és leöntötték nagy mennyiségű zsírral. Innen eredeztethető a pástétom. Ilyen módszer az is amikor egy lefedett lezárt agyagedényben főzték a húst vörösborral és az állat vérével. Réges-régi vadászmódszer. A főzés miatt fertőtlenített és készre is főtt élelmiszer sokáig eltartható volt így elszigetelve. Italoknál gyakori, hogy az erjedés miatt szén-dioxid képződik, ami mivel nehezebb a levegőnél, kiszorítja azt ezzel együtt az oxigént is. Zöldségek megőrzésére is jó, de modern módszer és persze a textúra és az állag megmarad, a tápérték, főleg a vitaminok kevésbé. Nitrogént is használnak modern módszerként, de ez fantasy környezetben kevésbé lesz jellemző.

FAGYASZTÁS: Hideg környezetben az életfolyamatok lassulnak, fagyos környezetben nincs elérhető, fölhasználható víz, így az élet is szünetel, vagy megfagynak a mikroorganizmusok és elpusztulnak amikor a jégszilánkok belülről rombolják szét őket. Fagyos környékeken gyakori módszer [orosz hűtő :) ], de néhol akár jégvermekkel is találkozhat valaki. A téli jeget levitték a verembe és ennek a hűvösét használták konzerválásra. Ha ilyenre bukkannak a kalandorok a dungeönben, az maga lehet a mennyország a hosszú éhezés után.

BESUGÁRZÁS: Ionizáló sugárzás képes fertőtleníteni dolgokat, de ez az UV-n kívül nem igazán elérhető a középkorban, amikor ezt még föl sem fedezték.

PEF [PULSED ELECTRIC FIELD]: Elektromos impulzussal a sejtmembránok pórusait ki lehet nyitni, ami tönkreteszi a sejteket. Modern technológia most még csak gyümölcsleveket fertőtlenítenek vele, de azért vicces lehet ha a harci mágus rálő két villámot a sonkára fertőtlenítés céljából. Ki tudja, ha elég erős az az elektromos mező, talán még sikerül is.

ELÁSÁS: Az állatoktól ellesett hatékony, több elven működő megőrzési forma. A föld alatt nincs fény ami károsít [UV], nincs oxigén, hűvösebb van mint a felszínen és ha száraz a talaj, vagy sós akkor kiszárítja az élelmet, ha szikes [szódás] akkor még lúgos is. Ha fagyos akkor hűtőként funkcionál. Ezt azzal is kiegészítették, hogy égő faszénre tették a húst és elásták. Ez az oxigénszintet csökkentette, szárított, lúgozott.

MIKROORGANIZMUSOK: Számtalan élelmet speciális mikroorganizmusokkal konzerválnak, amelyek alkoholt vagy valamilyen savat állítanak elő. Ez mérgező rájuk nézve és más mikroorganizmusokra nézve. A penicillinum családba tartozik az a penész ami a szalámikat vonja be és antibiotikumokat juttat a hústermékbe, míg az izmokban található glikogént tejsavbaktériumok alakítják tejsavvá benne. Kettős módszer. Járványok idején a sör vagy bor nagyon is jól jött, mert semmi köze nem volt a fertőzött folyókhoz amikben hullák és ürülék lebegett, vagy az árnyékszékek közelébe ásott kutakhoz. [Forrásvíz nem volt a városban a vezetékrendszer pedig sokszor fertőzött volt.]

Mint látható, egy kalandozó vagy kalandor is kellőképpen el tudja látni magát, ha akarja, akár kalandok közötti vadászgatás után kezelve valamilyen módszerrel azt amit megfog. Persze kereskedőktől is megvehetők ezek a termékek, némi felárért akár városban is, lévén ezek falvakból kerülnek oda, szállítani, tárolni kell és még némi profit sem ártana, plusz ugye hiánycikk, mert egy város körül kétszer sem biztos, hogy eleget termelnek gabonán kívül bármi másból. Persze ugyanezzel a kalandozóknak is szembe kell nézniük, már csak ezért sem praktikus egy 25 kilós bödönnyi hús és zsír, még ha vigyorogva el is szállítja négy-öt fickó. [A varázsló nem fogja cipelni semmi pénzért sem. :)]

Megemlíteném még a nem megfelelő környezetben tárolt élelmiszereket, amikkel bizony össze fog futni mindenki, aki ilyesmire adja a fejét. Az egyik ilyen az avas szalonna, faluhelyen általában szekérkenegetésre használják, de amikor rekvirálás van, nem nézi a kutya sem, hogy mit dob föl a paraszt az ellátmányos szekérre. Tengerészeknél a hordóban tárolt sebtiben füstölt, igen vacakul kisózott vagy a nedvesség miatt kioldódott húsok megnyüvesedtek, megrothadtak, avasodtak. A tengerészkétszersült meg általában rovarokkal volt tele vagy lárvákkal [angol katonák ezt hívták wormcastle-nek]. A fűszerek azért voltak a só mellett a középkor benzinje [ár viszonylatban] mer elnyomták a húsok enyhén romlott ízét. Katonáknak ez nem járt, csak nemeseknek. Egyszerűen túl drága volt. Zöldséget, gyümölcsöt nem sokan ettek amikor nem volt szezonja, ez volt az oka a tavaszi depressziónak vagy a hosszú hajóúton a skorbut „járványnak”. Szimpla vitaminhiány, amivel biztos, hogy találkozni fog rengeteg kalandor, hacsak nem frissen fogott/gyűjtött élelmen él.

Ezek is fontos szempontok akkor amikor az ember karaktert alkot és a felszereléslistát írja, mert annak nagy részét nem a fegyver fogja kitenni jó esetben, hanem az élelmiszer. Ha nem, akkor valószínűleg tapasztalatlan a parti, vagy vadászni akarnak, netán tudják, hogy az útjuk civilizált környéken visz majd. Szerencsére fantasy környezetben megoldható a szállítás feneketlen zsákkal, vagy egyéb hasonló mágikus módszerekkel és ha a rendszer támogatja vannak konzerválásra alkalmas varázslatok is. [Vagy speciálisan konzerváló varázslat, vagy egy szárítás egy idő megállítása, vagy fertőtlenítés.] Amennyiben a fentebb részletezett módszerek mind sorra csődöt mondanak, még mindig ott a logisztikai ultimátum, a pap vagy a cleric aki ha szerencsénk van rendelkezik élelemteremtésre alkalmas varázslattal.