Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Hogy milyen is egy kultista akire kalandot lehet építeni? Eszembe jutott néhány példa, csak előre szólnom kell, a jelenkori karakterek ilyen kezelésének politikai vonatkozása is lesz. A három kultistánk közül az egyiket hívjuk Abdulnak, a másikat Zsoltnak, a harmadikat Ritának. Egyik sem az a fajta veszélyes kultista lesz aki közel jár az igazsághoz, de mindhármuk köré lehet kalandot építeni és mindhárom kultisa veszélyes is a maga módján. De egyik sem az ami mögött rögtön ott van valami természetfeletti szörnyeteg. Sőt. Ugye a mítosz istenségei közül tudjuk, hogy melyik az aki adott könyvet a feketemágusoknak is, és a rájuk vadászó inkvizítornak is. Akinek a veszélyes tanításai akár a történelmi egyházakba is beleépülnek. Nos az, hogy valaki aki magát jó kereszténynek tartja rossz csoda alapján megy zarándokútra, rossz forrásból származó dogmákat vesz komolyan... Éppen úgy belefér ebbe a kategóriába, mint amikor az iszlám hitű társa teszi ezt.

A keresztény és az iszlám fundamentalizmus jelentős részben ugyanúgy köthető Nyarlathotep kultuszához, és az itt lévő megvezetett emberek, akik a rossz tanokat követve olykor a megfelelő "támogatójuk" figyelmét is magukra vonják. Meg merném jegyezni, hogy a bibliai alapon szombatra eső ünnep vasárnapra áthelyezéséhez pár pontatlan beszámoló is elég, ez is lehet Nyarlathotep egy tréfája, ha már ő össze van mosva sok nagy egyházzal. Hogy egy ilyen szintű trollkodásból, mert valljuk be, ez Nyarlathotepre illik, szeret ő trollkodni, pontosan mi lett mára azon valahonnnan a világunkon kívülről jót röhög. Nézd az a menekült ott áll vasárnap az utolsó pénzével a bolt előtt, kaját akarna venni a gyerekének... És tudod a háború mögött lévő iszlámon belüli vallási ellentét mögött is trollkodás áll. A menekült Abdul is sokat épít tudtán kívül az ő tanaira. Ebből lett a háború is. Ugye e kép nem idegen az adott istenségtől. Ha most azt mondanám, hogy "share", ha ezek alapján te is mesélnél KDNPs Nyarlathotep kultistát, szerintem rekord látogatottság lenne. De nem fogsz nagy tűzharcba keveredni vele és a mögötte lévő kimondhatatlan természetfeletti szörnyeteggel. Nem. Nyarlathotep trollkodásaiból születő kultuszok esetében a kultista nem így működik.

Márpedig az ilyen kultisták azok akik látványosak, akikkel könnyen találkozol, akik hangosak és hangosan képviselik mindazt, amit Nyarlathotep tanított nekik. Valami olyan rejtőzködő iszonyattal találkozni, amiről senki sem hallott lényegesen ritkább, mint KDNPs politikus nyilatkozatát látni az M1-en, ha már a napjaink Magyarországán mesélsz. A kultista kapcsán az itt lévő embernek, akár úgy is összejöhetett Cthulhu Mythos skill, és csökkenő Sanity, hogy ő abszolút nem erre gondolt, nem ilyesmit keres, csak... Lovecraft a kultisták kapcsán valószínűleg az összes fundamentalistát igyekezett ábrázolni, és bizony a Nyarlathotep által megtréfált követők, az ebből jövő trollkodás kapcásn bőven belefér a vasárnapi boltzár körüli bohózat is. Ennek a helyzetnek a kezeléséhez pedig a legjobb karakter sem tudja használni a kedvelt shotgunját. A kultisták így is működnek. Ha nem baj, erről a kultista típusról nem rakok be képet, mert látod azt eleget. Abdul és Zsolt kipipálva, jöhet Rita... Ő zenész. 

C2Nem, nem az "Apa zenél" mintájára énekel a Zsolt nevű kultistáról. Politikai indíttatású Punk nótákról már rég át akart hangolódni Black Metalra. A gond az, hogy ehhez sincs igazán tehetsége. De ugye Nyarlathotep segíthet megtréfálni őt is. És rávezetni minden rosszra. Jól láthatod, a fenti két példa esetében sem a "legalacsonyabb Sanity, legmagasabb Mythos skill" irány ment, akkor lehetett volna más is, hanem a jó példa arra, hogy a társadalom mennyire széles rétegeiből lehet kultista. Rita harmadik pólusként médiaszereplő. Celeb. A vezetékneve helyett valamely műsor nevét tervezi használni, és nem zavarja az sem, hogy a valóságshowk jelentős részében a 90 alatti IQ az irányíthatóság kedvéért felvételi követelmény. Ő ugyanis a Castingon ettől még megfelelhet. Pozőr, aki éppen úgy reménykedik segítségben a Valhalla Páholy által kiadott kamu nekronomikon igéitől, mint ahogy plasztikai sebésztől is, akitől a melleket kapta. Kicsit mű, nagyon megcsinált, de hát a miénk. Nomeg Nyarlathotepé aki kimondottan élvezi az ilyen irányítható lányok szívatását. Már előre röhög, hogy milyen lesz amikor a nagykislány a tompa kamu szögesdrótot igazira cseréli le.

Mint azon is, hogy Rita jól manipulálható punkként a baloldal enyhe nyomására a pride-on vonult... Most az ellentüntetésen harcos jobboldali motorosként inkább dobálna. Mert ugye fontos a közösség eseményein ott lenni, bármely közösség is az. Mert abból lesznek rajongók. Meg szavazók akik miatt akár befuthat, hála az Éden Hotelnek, a Megasztárnak vagy a Való Világnak. Sokkal több ilyen kultista van, mint ahány olyan hely, ahol valóban ott van valami igazi természetfeletti veszedelem. És a rossz irányhoz valamennyire kötődő emberek egy része súlyosabb dolgokat is elkövet. De míg az USAban egy bandaháborúban érintett kultista kapcsán előkerülhet a lövöldözés, azért nem hiszem, hogy Rita újabb hamis dala miatt szét akarnád lőni az erősítőt. Akkor már inkább egyszerűbb lecsani a biztosítékot, és akkor egy darabig keresheti miért ment el az áram.

És persze eszünkbe jut, hogy Lipótmezőn, egy elhagyott elmegyógyintézetben, melynek folyosóin a hasonló leány ihletet keres, a világok közötti fátyol eleve elvékonyodik, és a rossz és veszélyes tréfából kapott rituálék egy része itt vissza is üthet. Ebből, egy rossz pillanatban akár klasszikusabb kaland is lehet. De mégis, hogyan készülnél fel egy ilyen kultisára, akiről nem éppen a veszély jutna eszedbe? Még akkor sem, ha a Bors megtalálja és ő lesz az új magyar botrányhősnő. Pedig a rituálék az adott környezetben minden hibájuk ellenére veszélyesek is lehetnek. Csak Nyarlathotep megvédi, mert szereti a rossz zenét.

Azt hiszed Nyarlathotepnek nincs köze a rossz zenéhez? Akkor kérlek, kattints erre a linkre! Ugye ismered a történetet arról, hogy az amúgy mérsékelten tehetséges ember hogyan is futott be és lett világhírű az interneten. De tudod mit, említek más példát is, ami kapcsán sokan tették nevetségessé magukat a "népszerű tánc" utánzásával, amikor erőltetetten mutatták meg, hogy  mennyire képben vannak. Oppa gangnam style... Gondold végig, hogy mi miatt kellett a Youtube nézettség számlálóját átírni, mit mond ez, és mennyire röhöghet ezen Nyarlathotep. Jobb ez neki, mint a kezdő Black metálos sátánista gyilkos gyerekek ügye az USAban. Pedig a sátánizmust is pont hozzá kötik. 

Van aki veszélyesebb Abdulnál, sok embert mozgat, szent háborút hirdet. Van aki "képzettebb és őrültebb" az említett Zsoltnál, és "civil". És van aki Ritánál is bolondabb, mert tudunk olyan metálosról is, aki emberáldozattól sem riad vissza. De ez is olyan dolog amik beleférnek a kultista kategóriába. Lovecraft sok horror történetét pedig horror paródiának szánta, és sokszor görbe tükröt akart mutatni a fundamentalizmusnak, az akár metálosként, akár hívőként, akár másként bemutatott túlzott fanatizmusnak is. 

Hányféle kultista van? Nyarlathotep trollkodásait ismerve ilyenből végtelen számú. Szerepjátékos vagy? Érdekel a magyar szerepjátékos élet? Könnyen mondod azt, hogy a Lunír és a Delta Vision környékén is van aki Nyarlathoteptől kapta az ötletet. Látsz valamit, ami beleillik a "hogy tréfál meg úgy valakiket Nyarlathotep, hogy az sokakra hat" koncepcióra, máris van kaland, el tudod dönteni kit vezetett meg, ki hisz rosszban, ki a kultista. De más szempontból ő egy átlag ember.

És igen, sok esetben a mémek, mozgalmak mögött is ott lehet egy kis trollkodás Nyarlathoteptől. A trükk az, hogy sokszor amikor valami teljesen ártalmatlannak gondolt dolgot látsz, akkor is el tudod képzelni mi az a poén amit Nyarlathotep az adott ügyben oda tett. Valami jó célra gondolva kiteszel egy jelképet, csak ahhoz nem csak a "jó cél" vagy valamely ünnep, öröm tartozik hozzá, hanem valami olyan is ami másokat joggal zavarhat. Nyarlathotep pedig röhög, hogy hála a Facebookon terjedő trendnek százmilliók tesznek így. 

Felszállsz egy repülőre és kemény harcban megküzdesz azzal akit Nyarlathotep erre vett rá, és at várod, hogy megtalálod mögötte azt a szörnyet amit senki sem talál meg, mert szinte senki sem ismer fel? Persze lesznek olyan kalandok amikor ott van valami ismert mítoszbéli lény is. De lesz olyan is, amikor még ilyen szintű kultista sem kell. De tény az is, hogy vannak olyanok akik sok hasonló embert irányítanak, remek tanácsadók (erről is sokaknak jutna eszébe valaki), vezetők, és ezek egy része ugye akár embernek látszó természetfeletti is lehet. 

Amikor az merül fel, hogy akár egy öltönyös úriember, komoly vezető is ide-oda kötődhet akár valamely mítoszbéli lényként, akár kultistaként, hát érdemes elgondolkodni azon, hogy ilyenkor mit tud tenni a karakter. Mert oké, az előző cikkemben feltett kérdés, hogy harccal vagy harc nélkül sok esetben érdekes és releváns kérdés. Ott is sokféle kultistáról, kultuszról, kalandról beszéltem. De tegye fel a kezét az, aki szerint, ha a karaktere az RTL Klub hiradósaként S. Zsolt vagy B. Zsolt kultista viselt dolgai után nyomoz és felfedezi, hogy sok furcsa dologban hisz a shotgunhoz nyúlna! Vannak harcot is igénylő lehetőségek, hiszen aki drogok segítségével keresi a kapcsolatot a természetfelettivel az USAban az akár fegyveres dealerek, bandaháborúk környékén is lehet. De egy Magyarországon játszódó kalandhoz nem tartozik hozzá a lövöldözés. Arra ugyanis itthon szerencsére ritkán kerül sor.

Abdult nem csak a szélsőségesek, vagy éppen Lovecraft bevallott rasszizmusa okán említem, hanem egy egyszerű dolog miatt: Ahova pedig sok ember érkezik, akiről nem tudod eldönteni, hogy azért furcsa mert idegen kultúra szülötte, vagy valami titka van, könnyen megbújhatnak a kultisták és egyes természetfeletti lények. Csak kérdés az, hogy mennyire helyes egy olyan kalandot mesélni, ahol az idegenek ilyen szerepet kapnak, mert sok különbség említése, a "bárki lehet, félhetsz tőle" nem feltétlenül korrekt a menekültekkel szemben. De ezen az úton elindulva sem valószínű, hogy túl sok lövöldözéssel indítanék. Egy kalandnál ugyanis a környezetre is oda kell figyelni. 

Comments on Kultistákról, kultuszokról, kalandokról

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.