Home

Érdekes anatómialecke volt ez, nem? Hogy miért magyaráztam ennyit a félelem anatómiájáról? Vegyük csak mondjuk a hóhért vagy a kínzómestert. Ha igazán fájdalmat akar okozni, meg kell ismernie a test anatómiáját, hogy komoly károkozás nélkül idézhesse azt elő. Mi félelmet, rettegést akarunk kelteni, ahhoz pedig ismernünk kell az ehhez tartozó anatómiát. A kínzás egyesek szerint valahol művészet. Bár ebben ugyan kételkedem, a rémtörténetek megírása, akár játszatók, akár nem, bizony már a művészetek közé tartozik, alkotni pedig nagyon sokféle módon lehet, mint ahogy egy fát is rengetegféle módon lehet megfesteni. Nézzük meg, mibe mártogathatjuk képzeletbeli ecsetünket, ha valami szörnyűt akarunk a játékos/olvasó elé festeni:

Amivel gyakran lehet moziban vagy modern könyvekben találkozni az az extrém horror, más néven viszcerális horror vagy splatterpunk. [A kétezres évekre jellemző brutális filmeket, amiket lentebb is említek, a kritika „torture porn” jelzővel illette.] Mondani sem kell, ez a legnyersebb dolog, amivel valaki összefuthat. Rengeteg vér, testrészek, brutalitás, erőszak és mészárlás, a maga teljességében a néző/olvasó arcába vágva. Egy halom véres, gőzölgő belsőség leírásához ugyan nem kell sok tudomány, talán csak egy kis anatómia, megfelelő elhelyezéséhez már annál több. Élvezetes is lehet ugyan, de ez direkt horror. Néha szükség lehet erre a durva eszközre, de én személyesen nem javaslom a használatát. Esetleg arra, hogy elrettentsük a játékosokat a henteléstől. Biztos, hogy olyan szadista szörnyetegek, mint amilyennek látszanak? Biztos, hogy arra fognak gondolni, hogy ők micsoda jó emberek, ha náluk gyengébbek brutálisan megcsonkított, széttépett, összeroncsolt, még rángatózó-vérző-füstölgő tetemei szegélyezik az utat, ahol elhaladtak? Kétszer sem. Meglehet, ezután jobban mögé pillantanak a dolgoknak, mielőtt nekiállnak öldökölni. [Clive Barker sok műve ide tartozik, de Jack Ketchum se különb, javaslom ezzel kapcsolatban a Fűrész vagy a Hellraiser sorozatot, a Motelt, a Köpök a sírodra [I spit on your grave] vagy a Szomszéd lány [Jack Ketchum's The girl next door] c filmeket.] Ide kapcsolódnak az elszabadult állatok, gyilkológépek, stb., feltéve, hogy nem csinálnak akkora tömegmészárlást, ami már apokaliptikus méreteket ölt. [Lásd lentebb.]

Nem szerencsés, ha a játékban előkerül, de mint eszközt kénytelen vagyok megemlíteni a sötét erotikát, és az ero guro-t. Az elnevezés önmagáért beszél. A horror elemei közé erotikus, sokszor explicit, pornográf tartalom keveredik. [Ide tartozik a gorno elnevezésű extrém műfaj, ami a gore és a pornó szavak összevonásából jön. Extrém vér, erőszak és pornográf tartalom.] Persze az ember produkálja a legdurvább, legrémesebb dolgokat és ezek közé tartozik a szexuális perverzió, aberráció. Igen csak sokkoló, ha egy alapvetően pozitív dologhoz szörnyű, negatív dolgokat kapcsolunk. Persze ha egy játékossal történik hasonló, biztos, hogy kivágja a biztosítékot keresztény [ál]prüdériára nevelt világunkban. Ott ahol szexuálisan töltött karakterek is szerepelnek, biztos, hogy elő fog fordulni néhány ilyen jelenet. [Lásd: Felnőttebb világkép MAGUS cikk, illetve az Örök Változás Lovagrend] Az ero guro ennek a nyugati dolognak a japán változata, teljes nevén ero-guro-nansensu ["erotic-grotesque-nonsense", magyarul "erotikus-groteszk-képtelenség"] ahol a természetellenes, egyenesen groteszk dolgokat ábrázolják ilyen módon, sokat merítve H. R. Giger műveiből és a régi japán művészetből [Yoshitoshi, Utagawa Kuniyoshi].

Kedvelt és igen gyakori a dark fantasy, a maga sötét világával és szabadon garázdálkodó szörnyeivel. Az adott világban a természetfölötti hétköznapi. A tipikus gothic fictionből átszedett vámpírok és vérfarkasok tömkelege, ezek harca, stb. Mondani sem kell, hogy ha ezzel akarunk megijeszteni valakit, akkor csúnyán fölsülünk. Már az elején lelőjük a poént. Valószínűleg a vér és az erőszak miatt került horror kategóriába. Eredetileg a vámpír és a vérfarkas a klasszikus rémtörténetek tragikus alakjai voltak. Emberszerű, emberként érez, de van benne valami idegen, valami olyan amit nem tud irányítani és ezzel másokat is veszélybe sodor. Küzdeni, harcolni próbál saját természete ellen, de emiatt az elátkozottság miatt bukásra, romlásra van ítélve. [Lásd lentebb body horror és pszichológiai horror címszó alatt.]

Mozivásznon ugyan még föllelhetők a nyomai, de inkább könyvekben találkozunk a „gothic horror”-ral. Ezt egyébként rémtörténetnek lehetne lefordítani. A gót stílushoz annyi köze van, hogy azok akik ezt a stílust megalkották a rémtörténetekből merítettek hozzá, csak már messzire mentek az eredetitől. Akik eredeti rémtörténetet akarnak olvasni, amitől még félni is lehet, azoknak javaslom Edgar Allen Poe műveit. A rémtörténet sokszor archaikusnak ható, választékos, irodalmi nyelven írt, sejtelmes, igazi kísértethistória, a maga elátkozott kastélyaival, a múltból visszatérő gonosz dolgaival, sötét titkaival. Visszatérő téma a főhős őrülete, vagy annak lassú folyamata. Természetesen ide kapcsolódik szinte az összes szellem, kísértet, átok és hasonló jelenség. Ha már Poe, akkor itt említeném meg a fekete romantikát, mint irodalmi irányzatot, aminek igen jelentős képviselője volt. Lovecraftnál is jellemző a műfajra jellemző szemléletmód, ahol a karakterek a bűnre, az önpusztításra hajlamosak, teljesen hiányzik belőlük minden tisztaság. A fekete romantikában jelenik meg a Sátán, az ördögök a démonok, kísértetek és visszatérő holtak képében az ember alakjában megjelenített gonosz. A fekete romantika világa rejtélyes, sötét, pusztuló. Kevés titokra derül csak fény, de az is mind rettenetes, pokoli és gonosz. A romantikával ellentétben itt a főhősök ugyan törekedni próbálnak a jobb felé, de valami kegyetlen, kifacsarodott lesz a törekvésekből. [Tovább olvasva megint föl fog bukkanni a dolog, H. P. Lovecraft Poe nagy kedvelője volt, sokat merített tőle.] Poe nemcsak a fekete romantika képviselője volt, hanem a modern detektívtörténetek, magyarul a krimi atyja is. Ehhez persze Lovecraft és követői is hozzá tudtak tenni, kombinálva a természetfölöttit a nyomozással, megteremtve ezzel az okkult detektív történeteket. Ugyanilyen okkult nyomozó Abraham van Helsing is akit Bram Stoker nevezetes Drakulájában látunk. Modern példa az okkult detektívekre az X-Akták sorozat, vagy a Constantin a démonvadász főhőse. Erre a műfajra épül az egész Call of Cthulhu szerepjáték.

Tömeges katasztrófát, vagy az annak az eredményeit írja le az apokaliptikus horror. Szokták még holokausztnak is említeni, a világháború hírhedt irtóhadjárata után. Stephen King méltán emlegetett műve az A Végítélet [The Stand]. Hangulatteremtőnek tökéletes, erre alapoz a Fallout PC-s játék széria is, csak kiadós adag humorral vegyíti.

Idegen világokból érkezett, szörnyű, hatalmas és mérhetetlenül idegen hatalmakkal, az ember jelentéktelenségével, ezeknek a hatalmaknak az emberre gyakorolt hatásaival foglakozik a lovecrafti horror. Ha már Cthulhuval van kapcsolatban a cikk, hát meg kell említenem mindenképp, bár gyanítom jó pár olvasó tisztában van ezzel a nevezetes irodalmi alakkal, környezetével, munkásságával. Az ilyen történeteket annak ellenére, hogy sokszor a ponyvához sorolják őket, az irodalmi nyelv és szinte az érthetetlenségig archaizálás jellemzi. Sejtelmes utalások, pesszimista hangulat, lezárásként sokszor egy brutális, megsemmisítő erejű, átütő fölismerés, a főhős megfutamodása, őrülete vagy a hozzá képest mérhetetlenül hatalmas erőktől elszenvedett csúfos vég jellemzik. Na meg a kiejthetetlen nevek [Cthulhu, Shub-Niggurath, Tsathoggua, Yog-Sothot, Nyarlathotep] és a science-fiction utalások, mint például a rémségek földönkívüli vagy dimenziókon túli eredete. Ezt a műfajt Howard Philips Lovecraft neve fémjelzi. [Bár szokták még August Derlethet is emlegetni, vagy a Conan történetekről híressé vált Bloch-ot. Aki kicsit modernebbre vágyik, annak Stephen King Crouch End és az A nagyi c. műveit ajánlom írott médiumon.] Ezt a műfajt írni, mesélni érdemes, filmen és színházban ugyanis nem jön át.

Az előzőhöz kapcsolódik a pszicho vagy szürreális horror, ami a szenvedők félelmeivel, képzelt vagy valós bűneivel, érzelmeivel manipulál. A történetet ezek az elemek viszik tovább, sokszor álomszerű, szürreális az egész, netán kiderül, hogy a rémes dolgokat a főhős csak képzelte és az ezektől való menekülés érdekében a fizikai síkon követett el rémes dolgokat.

Talán még azoknak a történeteknek a maradványai a Sátánnal, démonokkal, ördögökkel kötött sötét szövetségek, Fausttól Dorian Grayig, amiket a papok dörögtek el a szószékről. A főhős szörnyű szenvedéseit leírva, megmutatva igyekeznek elmagyarázni a népnek, hogy nem is olyan jó az, ha az embernek „ördöge van”.

Moziban még összefuthat az ember a furcsa, ijesztő vagy megszállt gyerek jellegű történetekkel is. Ezek azt igyekeznek bemutatni, hogy bár voltunk mi is gyerekek, mégis milyen idegen tőlünk az a világ. Ki tudja, miféle idegen dolgot, hatást hozhatnak magukkal odaátról a világunkba hirtelen belépő kis idegenek?

Az áldozat testével történő irányíthatatlan megmagyarázhatatlan, szörnyű változásokra épít a body horror, amit ugyan sokszor a splatterpunkkal szoktak egy szinten emlegetni. Ilyen például az A nyolcadik utas a halál, amiben egy férfi gyerekszüléstől való félelmét és egy nő a nemi erőszaktól való félelmét testesíti meg az idegen lény. Az arcmászó és maguk az idegenek is Giger erőteljesen szexualizált biomechanikus stílusú ábráinak, főleg a Nekronom c. festményének a származékai és a filmben az idegen fertőzést közvetítő forma gyakorlatilag megerőszakolja az áldozatot. Az első áldozat férfi, aki az idegen lény egy újabb alakjának ad életet a szülés groteszk paródiáján keresztül. Vagy gondoljunk az A légy című film főhősére, aki akarata ellenére egy hatalmas léggyé változik.