User Rating: 3 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

Advanced vagy nem Advanced

BlueBoxA D&D kiadások hosszú sorára visszatérve 1977ben jelent meg a folytatás, immár kétféle változatban. Az első a "Blue box" benne ugye "minden földi jóval", ez pedig egyúttal a "Basic set" nevet is viseli. De ha van basic set, kell hogy legyen más készlet is, legalábbis tervben. Az AD&D brand, az "Advanced D&D" ekkor jelenik meg, legalábbis az elmélet szintjén, a gyakorlat azonban egy kicsit (sőt nem is kicsit) más. Mindesetre a Blue Boxnak is sok kiadása volt, kicsit variált szabálykönyvekkel, amik ekkor még 48 kemény oldalt tettek ki. Ha ez a mai szemmel nem is tűnik soknak, ne feledjük eddig újságok oldalain megjelenő, alíg pár oldalas játékok voltak az elterjedtek. A 3 füzet, ami közül mindegyik vastagabb volt, mint egy újság, kiegészítőkkel, modulokkal együtt a korhoz képest igencsak összetett és terjedelmes játékot jelentett. Egészen az AD&D megjelenéséig.

Minden ilyen setben akadt kalandmodul is, méghozzá kiadástól függően más és más, így olykor egy-egy új kiadást megérte megvenni. Az ilyen extrák egy-egy újranyomásban, javított kiadásban értéket jelentettek azoknak is, akik az előző kiadást is birtokolták. Tény, hogy a Basic Set összeállítása "külső segítséggel történt", elsősorban a kezdőkre koncentrálva. Az is tény, hogy egyes pletykák szerint az is közre játszott a Basic Set erőltetésében, hogy a D&Dnek ez legyen az utóda, és így az AD&Dhez ne legyen köze Dave Arnesonnak (ő 2009ben hunyt el). Az ő "ügyes kitúrása" lehetett az első nagyobb botrány, de ez nem annyira a rajongókról szólt, őket nem érintette. De tulajdonképpen a Blackmoor világ az ő kitúrásával került ki a D&D fősodrából.

A "volt alkotótársak kitúrása", ennek kapcsán világgal, rendszerrel való trükközés tehát nem magyar sajátosság, és nem csak a M.A.G.U.S. rajongók életét keseríti meg. A D&D rajongók szerencséje, hogy ott több különböző világról van szó. A balszerencse pedig az, hogy sokszor a koncepcióváltások és sok más apróság nem csupán egyetlen világot befolyásolt. Ugyanakkor az AD&D és a D&D ekkor két különböző játék volt, részben két különböző célközönséggel. Ebből a szempontból elegánsabb volt a megoldás, mint amit a M.A.G.U.S. Summarium féle megújulás kínált a M.A.G.U.S. esetében. 

B1 In Search of the Unknown című kalandmodul Mike Carr munkája volt, és ez a korai Blue Boxok tartozéka, sok folytatása nem volt, nem úgy mint a B2 Keep on the Borderlands modulnak, amit Gary Gygax jegyzett, és később lett a "Return to Keep on the Borderlands" modul AD&D 2. kiadásához, mint némi utód. A két kalandmodul betűkódja azt is jelezte: Ezek egy sorozathoz tartoznak, és később sok más betűkóddal jelölt kalandsorozat készült. Ezekre persze vissza kell majd még alaposabban is térnünk, hszen a dolog sokszor nem ilyen egyszerű. A lényeg viszont az, hogy egyik-mmásik ilyen kalandmodul ikonikus termék.

Egyelőre azonban érdemes megjegyezni, hogy a B jelű kalandsorozat is bizony több részből állt, ezek között a klasszikus csapattal, DMmel játszható kalandok mellett szerepelt egy "BSOLO" kaland is, ami bizony egyszemélyes játékra adott lehetőséget. A D&D és az AD&D történetében később is voltak egy személyes kalandok, ezek egy része igényelte egy DM közreműködését, egy része viszont valóban "egyszemélyes" játék volt, amit bárki önállóan tudott játszani.

Ma már egy kicsit furcsának hat ez, de kevés szociális interakcióval, szerepjátékkal egy dungeonra fókuszáló kaland esetén még szinte tökéletesen érthető. És ekkor még a dungeon crawl kapcsán kevésbé volt fontos az, hogy a szörnyeket egy DM hogyan irányítja, és így a taktikai harc élményéből sem sokat vett el a szólóban való játék, DM nélkül sem. Bár többet kínál egy solo kaland, mégsem tér el olyan nagyon a nálunk is ismert kaland játék kockázat könyvektől. Ellenben a karakter itt könnyen tovább is vihető. 

A 9 kalandmodul egytől egyik a Blue Boxhoz készült, így 1. és 4. sszint közötti karaktereknek szólt. Érdemes azt is megjegyezni, hogy Blue Box szabályfüzetei azért sem voltak vastagabbak, mert magas szintű varázslatokra, komoly varázstárgyakra, erősebb szörnyekre egy kezdőknek szánt könyvben nem volt szükség.

ADnD1DMGMint említettem az AD&D megjelenése is napirenden volt, csakhogy 1977ben ebből csak a Monster Manual jelent meg, majd 1978ban érkezett a Players Handbook, és 1979ben a Dungeon Masters Guide. Eddig ugye úgy tűnik a Basic Set mellett az "Advanced" verzió könyvei egyértelmű továbblépési lehetőséget jelentenek. A 3 könyv tényleg vaskos volt, a korábbi 48 oldalas szabálykönyvekhez képest egy többszáz oldalas könyv legalábbis mindenképp annak tűnt. Ha pedig a könyvek vaskosabbak (sokkal), akkor említenem sem kell, hogy a játék rengeteg új szabályt tartalmazott, és bizony sok új lehetőséget is hozott. Mondhatnánk, az AD&D termékvonal tökéletesen kiegészítette a D&D akkori termékvonalát, lefedte a piacot. Hiszen adott volt a kezdőknek a D&D, az AD&D pedig talán közvetlen továbblépési lehetőséget is jelentett.

Azonban a valóság kicsit más, erre pedig 1981ben kell, hogy ráébredjünk: Ekkor jelenik meg a Magenta Box, és hozzá a Light Blue Box. Az egyik a D&D Basic Set, a másik pedig a hozzá tartozó Expert set 4.-14. szint közötti játékra vonatkozó szabályokkal. A basic set a szabályok "második javítását" tartalmazza, a kiadás száma persze változik. És természetesen az Expert set is tartalmaz kalandmodult, mégpedig az X1 Isle of Dread címűt. Hogy hogyan fejlődhetünk 14. szint fölé? Jó kérdés. A cél az volt, hogy ehhez több másik doboz nyújt majd segítséget, de ennek a Light Blue Boxnak nincs magasabb szintű testvére. A terv egyellőre csak terv maradt. Így a D&D szabálykönyvei azért is lehettek pl. vékonyabbak, mert nem volt szükség magasabb szintre szánt szörnyekre, varázslatokra, tárgyakra... És a meglévő készlet is több különböző szintre szánt könyv között oszlott meg.

Mindenesetre az olvasni kevésbé szerető játékosok számára néhány "szabályfüzet" amihez hasonló a társasjátokokhoz, wargamekhez is járt, bizonyára kevésbé tűnt félelmetesnek, mint a három vastag alapszabálykönyv és a hozzájuk tartozó kiegészítők alkotta könyvhalom. Ez pedig részben a játék eladhatóságát is befolyásolta. Még akkor is, ha több doboz összes szabályfüzete együtt már több olvasnivaló.Furcsamód, a D&D Essentials azóta visszatért ehhez a dobozos, szabályfüzetes formátumhoz, legalábbis az alapdoboz szintjén, ami csak 1.-2. szintre jó. A későbbi szintekre viszont egyetlen alapkönyvet kínál (így sokan az asztalnál ismét vastag könyvet látnak) és elég sok kiegészítője van.


You don`t have permission to comment here!

Comments on Egy kis D&D történelem

Be the first to comment
Please login to comment

Kereső

Bejelentkezés

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.