User Rating: 4 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Inactive

Amikor feltettük a kérdést, mennyire célszerű elfogadni a kalandozó kór kérdését, alapvetően nehéz helyzetben voltunk. Három választási lehetőségünk volt. Az egyik megközelítés, amit sokan választottak volna, a "mit is mondanak a hivatalosak" út bejárása lenne. Pontosan ismerem azt, hogy sok oldal, sok szabály guruja ezt írja le. Csakhogy ezzel egyetlen baj van: Azt sosem mondja meg, hogy a hivatalos álláspont mennyire működik a játékban. És itt éppen egy hivatalos közlés működőképességét kellett ellenőrizni. A második opció mágiából, Ynev sok más ötletből kiindulva "lehet-e rá magyarázatot alkotni" módszer lenne. Ez nem idegen tőlem, de könnyen mondod rá, hogy utólag persze meg lehet magyarázni... De attól még életszerűtlen. Így jött elő az életszerű adrenalin függőség.

User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

utestavA M.A.G.U.S. kezdeteire visszaemlékezve eszembe jut egy furcsa kifejezés: Kalandozó kór. Valami olyasmi amit, ha elkapsz, tisztes családapából kalandozóvá válsz. Létezne ilyen betegség? Első ránézésre egyáltalán nem tűnik valósághűnek, még Ynev a sajátunktól idegen realitásába sem illik. Sok újabb fejlesztőcsapat hajlamos teljesen elfelejteni ezt, az annak idején Novák Csanád által oly sokszor emlegetett koncepciót. De felejtsük el a nevet, maradjanak a tünetek, állítsunk fel egy diagnózist. Adrenalin függőség. Hiszen az ember saját hormonjai is válthatnak ki függőséget, és bizony itt is emelni kell az adagot, hogy megmaradjon a hatás. Ha pedig valakinek egyre kevésbé hat az adrenalin, akkor egyre inkább maga ura marad veszélyhelyzetben.

User Rating: 3 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar InactiveStar Inactive

A M.A.G.U.S. az azóta is hangos állításokkal ellentétben csak a 2. magyar nyelven megjelent szerepjáték, az első a Harc és Varázslat néven 2 füzetben megjelent alkotás volt. Mégis a M.A.G.U.S azóta a piac egyik meghatározó szereplője, sokak szemében valódi fejőstehén a brand. A kérdés az, hogy miért? És legalább ennyire fontos, hogy miért nem sikerül megegyezni az egyes kiadások szerelmeseinek sok alapvető kérdésben? A történetünk 1993ban kezdődik, a M.A.G.U.S. első kiadásának megjelenésével. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Nemrég volt szerencsém egy játékoshoz, aki egy internetről letöltött kiegészítő alapján kezdte el megalkotni a karakterét. Meglepődött, amikor közöltem vele, az nem lesz jó. Persze hamar megkaptam, hogy de bizony jár egy pár képzettség a fejvadászának, meg még ki tudja mi minden jár mert le van írva a kiegészítőben. Az fel sem merült benne, hogy ha az általam ismert játékosnak, akiben megbízom, nem fogadom el, hogy az adott klán hátteréből következik egy képzettség, akkor egy ismeretlen honlap, névtelenségbe burkolózó gazdájának sem fogom elfogadni. Miért is fogadnám el? Miért lenne az adott kiegészítő írójának véleménye mérvadóbb bármely játékosénál? Az Internetes kiegészítő nem hivatkozási alap. Persze nem is teljesen haszontalan. Sok esetben időt spórolhatunk a hasonló internetes kiegészítőket használva. Hiszen, ha a kiegészítő jó, akkor amit a kiegészítő alkotója már megoldott, nem kell újra megoldanunk. A kiegészítőt átnézve, átlapozva hamar kiderül, hogy megbízunk-e a kiegészítőben, elfogadjuk-e az abban leírt szabályokat.

User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

A legtöbb kalandmester életében eljön az a pillanat amikor egy csapat összemesélésénél új ötletre van szükség, ha a megszokott "ültök a fogadóban" megoldás nem elegendő. Egy M.A.G.U.S. csapat összemesélésénél más ötleteket javasolnánk, mint D&Dben vagy sok általánosabb fantasy szerepjátékban, hiszen sok ötlet máshogy működik M.A.G.U.S. és máshogy D&D esetén. Itt ritka dolog az "artifact", és egy a csapatot kihasználó boszorkányról sem feltétlenül jut a kalandozó eszébe a bosszú, hiszen a varázslat még mindig hat. A lehetőségek száma azonban itt is határtalan.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A KM változtathat a játékrendszeren, a játék világán, és a döntését nem illik megkérdőjelezni. Nem, nem azért mert a KMnek mindig igaza van feliratú pólóban ül, hanem azért, mert többnyire tudja mit csinál, a játékos pedig nincs tisztában a KM titkaival. Legalábbis jobb esetben ez a helyzet. Rosszabb esetben magával a világgal nincs tisztában. Tudom, tudom, tudsz egy rémtörténetet, ahol a KM akkora de akkora hülyeséget mondott, ám ne feledd, ez nem jelenti azt, hogy az ő világában, az ő kalandjában az a hülyeség az ne lenne az "objektív valóság része". Ergo a KMnek mindig igaza van. A saját világában. Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy a KM következmények nélkül változtathatna a szabályokon, a világon. Minden apró változtatás következményekkel járhat. E következményekért pedig egyedül a KM a felelős. Egy nem kívánt következményekkel járó döntést pedig méltán nevezünk rossz döntésnek, és a rossz döntések sorozatát hozó KMnek nincs mindig igaza... Nincs igaza, ha a saját rossz elgondolását a közös szórakozás elé helyezi, és ez a játék rovására megy.

User Rating: 4 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Inactive

A hagyományos M.A.G.U.S. rendszerével kapcsolatban az egyik első komoly kritika a képzettségrendszert érte: Miért csak 2 fokozat van? Hiszen a nyelvvizsgánál is van alapfok, középfok, mesterfok. És különben is, fejlődhetnének a karakterek fokozatosabban is, nem feltétlenül szerencsés letudni a teljes fejlődési utat összesen két szinttel. Nomeg sok tanfolyamnál, "szakmánál" ma is sokan látni vélték az alapfok, középfok, felsőfok hármast. Igaz, ez inkább ritka és egzotikus kivétel, mint általános gyakorlat, mert egy alapfokú gépkezelő és egy gépészmérnök még véletlenül sem azonos képzettség egymásra épülő fokait jelképezi. A nyelveknél pedig az alap M.A.G.U.S. nem 2, nem 3 hanem mindjárt 6 fokozatot tartalmazott. Vagy hetet, ha a teljes képzetlenséget is számoljuk. Az érvek, érvecskék a változtatás mellett olykor igen gyenge lábakon álltak. Ellenben azóta is meghatározzák a M.A.G.U.S. történelmét. Nekik köszönhető, hogy sok kiegészítő helyett sok új kiadás született. Azt hiszem sokunk bánatára. És ha a helyzet az utóbbi időben változni is látszik, kérdés, hogy mire is megyünk majd a változással: A baj sajnos megtörtént.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Tanácstalan kalandozóSokan gondolják úgy, hogy egy kezdő játékos, kezdő kalandmester elsősorban azért van hátrányban, mert a rendszert, a világot kevésbé ismeri a tapasztaltabb társainál. A legnagyobb hátrány azonban az, hogy a kezdő a saját játékstílusával sincs tisztában. Nomeg azzal sem, hogy milyen Ynevet, milyen rendszert szeretne. Ez esetben könnyű arra mutogatni, hogy ott a Geoframia, ott a Summarium olvasd el, ez nem sokat fog segíteni. Ennek megfelelően az első cél mindig az: A kezdő játékosok, a kezdő kalandmesterek ismerjék meg a saját stílusukat. Ez pedig egyáltalán nem könnyű feladat, de a megfelelő kalandok kiválasztása egyszerűsítheti. Ami viszont elsősorban a kalandmester feladata, de a tapasztalatt csapattagok is segíthetnek a megfelelő kaland kiválasztásában. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A legtöbb csapatban a karaktergenerálásnak általában a legutolsó lépcsőjét jelenti a karakter felszerelésének megvásárlása, összeszedése. A fegyver, a vért, a kötél, és számos más kalandozó felszerelés mindenkinek eszébe jut, miként egy-két elrettentő példától  eltekintve a ruha is. Jobb esetben a karakter különleges trükkjeihez, technikáihoz is vásárol a játékos felszerelést, hiszen miért ne tenné. De nagyon kevés azoknak a száma, akik átgondolják mit is visz magával a karakter. Így sokszor már az első játékalkalomnál arról is szól a játék mi maradt ki. Ez részben lehet jó is, a karakter is ekkor tanul bele a kalandozólétbe, ha pedig valamiről ma elfeledkezik, de tanul belőle, az értékes tapasztalat: A karakterek még hetekig járhatnak a piacokra. Másfelől rossz is: Sok esetben ugyanis "hihetetlen", hogy ezt elfelejtené a karakter, így a hiba a beleélés rovására megy.

User Rating: 1 / 5

Star ActiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Ynev egy kalandozó-központú világ, a karakterek pedig jelentős hatalmat képviselnek. Legalábbis ez volt a helyzet az eredeti M.A.G.U.S. megjelenésekor, és ez az amin sok új kiadás változtatni akar. A változtatások azonban ritkán sikerültek, sok oknál fogva. Javarészt azért, mert oly sokan okkal választottuk a M.A.G.U.S.-t, ilyen játékot szerettünk volna. Erre pedig sok esetben jó okunk volt. Csakhogy felmerül a kérdés: ezzel a világképpel tudunk-e például jó horror kalandot mesélni? Kiváltképp akkor, ha a kalandozó javarészt attól is kalandozó, hogy máshogy hat rá a félelem? 

Subcategories

A Shadowrun egy a 21. század közepén játszódó Urban Fantasy / Cyberfantasy szerepjáték. Itt a rendszerrel kapcsolatos cikkeinket olvashatod. 

A M.A.G.U.S. szerepjátékkal kapcsolatos írásaink gyűjteménye. 

Kereső

Bejelentkezés

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.