Amikor a M.A.G.U.S. megjelent a piacon, minden AD&D rajondó elmondta, hogy milyen tápos (az egész játék). Az egyik nyilvánvaló szempont az volt, hogy még a varázsló is túlél több sima találatot közelharcban, naponta többször képes varázsolni, és a varázslataiban már olyan tápos dolgok is vannak, mint egy tűzkitörés. De ez még mind semmi! Ha ugyanis fellapozod a könyv Nem Játékos Karakterekről szóló fejezetét, akkor a legtöbb karakterről kiderül jópár katonát képes leverni, különösebb baj nélkül. Hol van már az a szép világ, hogy a karaktereknek félniük kell, nehogy belehaljanak két pofonba... hogy aztán 1 évvel később a világ legnagyobb hősei között emlegessék őket. Igen, a teljes DL kalandmodul sorozat kevesebb mint 1 év alatt csinál a kezdő karakterből világmegváltó héroszt.

Ezzel szemben a M.A.G.U.S. alapfelvetése drasztikusan más. Már első szinten sem kell félni sem parasztlánytól, sem a katonától. Egy harcos már kiszolgált katona, háborús veterán, aki valamiért kiemelkedett a társai közül. Nem először látott harcot, és ezért lenne erősebb induló karakterként. Cél volt az, hogy már az első pillanatban hihető legyen, hogy miért bízzák meg a karaktereket, miért van olyan amit pár kalandozó megold, de 2-3 szakasz jól felszerelt katona nem. És nem szólnék semmit akkor, ha egy kiadás tovább erőssítené ezt a képet. Még akkor sem, ha egy kalandmester mondaná azt, hogy sok mindent erősít ezen. Így vagy úgy de működhet. Csakhogy azóta éppen az ellentéte lett a divat. És ezek után jelennek meg a jogos panaszok, például Facebookon.

Második csapattal játszom hosszú ideje életút játékot és egy dolog nem hagy nyugodni. A karakterek pár év alatt akkorát fejlődnek, amit reálisan nem tudok elképzelni még Yneven sem. A sok játék és szintlépés következtében 30 évesen Slan nagymester, nagyhatalmú magiszter, vagy háborús veterán lehet valaki, holott egy ilyen NJK-t nem tartana reálisnak senki.

És nem ő az egyetlen panaszkodó. Ha viszont felfogjuk azt, hogy Yneven sok a háborőő, és a haarcosok bizony a kiszolgált katonából, háborús veteránból vállnak háborús veteránná, akkor már kisebb a baj. Hiszen a helyzet ez esetben nem jelent alapvetően gyors változást. Azt, hogy egy Slan aki 20-22 éves korára már mester és részt vehet a fiatalabbak oktatásában, 30 éves korára többet mutat a tehetségéből, nem jelent közel sem akkora meglepetést. Ha azt mondjuk az első szintű varázsló tart ott, mint a földön egy PhD, akkor cseppet sem lep meg senkit az, hogy pár évvel később már beérhetnek a sikerek. 

Csakhogy ehhez le kell vetkőzni azt a hozzáállást, hogy az 1. szintű kalandozót gyengének tekintjük. A M.A.G.U.S. pedig kínál több magyarázatot arra, hogy miért lehet egy kalandozó már első szinten is kiemelkedő. Ezek között van több olyan megoldás is, amin sokan leginkább nevetni szoknak. Nézzük szépen a sort:

• Kalandozó kór - Csanád így említette. Mi inkább adrenalin függőségnek.
• Egy pszichológus akár átlagon felüli motivációról is beszélhetne...
• Kolerikus jellem... mint az előző továbbgondolása
• A kalandozókat kiválasztottnak tekintette több alkotó...
• Akad egy kolostor, ahol írnak róluk és a leírtak formálják a világot. Ettől "táposak".
• Ha van a kalandozóknak vörös zászlaja, akkor akár ez is besegíthet.
• Azt írták a regény hősök életút karakterek... Én meg azt, hogy jelhordozónak születni kell

Ha abból indulunk ki, hogy a M.A.G.U.S. a hasonló karakterekkel való életút játék terepe lenne, a Rúna legalábbis ezt javasolja, akkor tegyük fel a kérdést: Vajon az NJK varázsló, harcművész, boszorkány is olyan tápos? Mert könnyen lehet, hogy azok az ikonikus képességek, amik baromira látványosak és a kalandozó komoly hírnevét gyorsan megalapozzák, mondjuk csak a néhány tucatnyi kiválasztott kezében ilyen táposak. Lőn csöda, máris más a helyzet, de ezzel együtt a játék képe is megváltozik.

Van aki azt mondja, ez a vérpisti játékmódnak kedvez. Ezzel viszont vitatkoznék. Ugyanis, ha a játékos tudja, hogy a fenti helyzet miatt szinte biztosan győz, de a szerepjátékot akár pozitív visszajelzéssel, akár játékon belüli, vagy azon kívülii jutalmakkal meghálálod, akkor rá fog jönni, hogy baromi kevés hasznát veszi a háromszázas támadónak. Hacsak nem azt akarja mondani, hogy ő mindent és bármit. Viszont ezzel párhuzamosan is vannak olyan kihívások amiket nem lehet leverni. Amihez gondolkodni kell. Ami kapcsán a környezet az ellenfél.

Ha nem azért nem vered le valamelyik démont, mert az tápos ellenfél, hanem azért, mert a KM nem meséli be neked, és a karakter hírnevét megalapozó jó szerepjáték nélkül sem jó ellenfél, sem jó TP nincs, akkor a kiérdemelt legendás ellenfél inkább ad okot dicsekvésre, mintha a történet aa harcon és a kockán múlik. Persze van kockázat. Elvben meg is halhat a karakter. De a fenti kép azért alap lehet. És ebbe az alapba sokminden belefér. És nem csak a halál esélye tehet izgalmassá dolgokat, hanem a vereség esélye is. Vagy a káros félsiker esélye is. 

Ha pedig ezért már a jó öreg k100-at a kézbe véve izgul a játékos, akkor megvan az izgalom is, az alap is a dicsekvésre. A játékos pedig rájön, hogy nem a vérpisti módszerrel éri el a sikert. A helyzet ilyen egyszerű. És ebben az esetben nem az lesz a játék üzenete, hogy "amit 20 év alatt nem tanultál meg, az elég tevét lemészárolva majd a fejedbe teleportál". Így pedig nem is nehéz elképzelni, hogy profitálsz a dologból.

De akadnak más fontos dolgok. Ezek között a legelcsépeltebb megoldás az, amikor azt mondod, hogy a kalandok közötti idő oldja meg majd a helyzetet. Nos tedd fel a kérdést, hogy miért ne oldhatnád meg a dolgot akár kalandon belül is? Erre pedig nyilván sok módszer van. Az egyik módszer az utazások időigénye, sok esetben a kalandokon belüli események között eltelő idő, ami alatt a karakereknek sok mindenre lehet esélyük. 

A másik opció az, hogy számos kalandban nem lesz annyi érdekes és hasznos új tapasztalat, hogy érdemi TP-t adj a karaktereknek... De adhatsz nekik pénzt, követőket, birtokot, sokféle tárgyat, vagy éppen információt. Egy idő után ugyanis a fejlődést érő TPhez nem elég a köznapi tapasztalat. Olykor különleges dolgokra lehet szükség, ezek beszerzése pedig külön-külön kaland. Azaz: A JK-k általában minimális TP-t kapnak. De egy kaland, vagy kaland sorozat után eljuthat a varázsló régi könyvekhez, elemezhető mágikus tárgyhoz, kísérlethez szükséges adatokhoz, és lőn csoda, ő akkor kap érdemben TP-t.

Így pedig a fejlődés üteme már lassabb lesz. Egyszerűen azért, mert ha minden 2. kaland visz közelebb egy karaktert valami számára fontos felfedezéshez, nagy TPhez, és egyszerre csak egy karakter lép így előre az 5-ből, akkor már 10 kaland kell ahhoz, hogy mindenki előre jusson. Ha pedig mondjuk 4 lépés kell aa szitlépéshez, 4 ilyen az adott karakter fejlődését segítő kaland kell a szintlépéshez, akkor az 40 kaland... Mondjuk 4 hétvégi játék csupán egyetlen szinthez. Lőn csoda, nem hiszem, hogy az eredeti koncepció szerint eleve erősen induló karakterek mellett villám gyorsan többet fejlődnének, mint amit sok év alatt addig tanultak. 

Ha azt mondod, a jó szerepjáték azt is jelenti, hogy a karakter azt teszi amiért kiválasztott, amit akár az istenek is várhatnak tőle, ezért lesz lehetősége TP-t szerezni, akkor bár tanulással, haasznos gyakorlással, stb. szerzett TPt fogsz látni a világban, mégis a szerepjátékot díjazod. És mivel "a tápos nem akar lemaradni", ha hajlandó gondolkodni, szerepjátszani, akkor előbb-utóbb ő is beilleszkedik a képbe, és nem tévéket fog mészárolni. Márpedig, ha az életút játék a cél, akkor alapvetően ezt sem árt elérni.

Ráadásul a fejlődés lelassításán kívül legalább ennyire fontos, hogy ez esetben a fejlődés a szerepjáték és a történet része lesz. És a játékos el tudja mondani, hogy érdemben mitől és hogyan fejlődött a karaktere, többet tud mondani az életútjáról. Ez pedig nem elhanyagolható szempont. Ne feledjük, a "mikor volt meg a TP", mikor került sor egyáltalán TP osztásra, a sok megölt szörny, elkerült csapda, stb. miatt kapott TPre, amikor az ilyesmi reálisan nem vinnné előre a karaktert nehéz az életút részeként hivatkozni. 

Ha kőbe vésett szabályként azt mondod, csak a valóban új tapasztalat ér TPt, és sok esetben egy NJKval beszélgetni, közösen gyakorolni, közös feladatban részt venni több új tapasztalatot (beleértve a tanulással szerzett tapasztalatot) jelent, és a TP a ritka kincs a játékban, akkor nem csak a fejlődés üteme lesz reálisabb, de akár még a szerepjátékra is motiválja a legtöbb játékost. Persze lehet azt mondani, hogy ezzel a vérpisti szórakozását tesszük tönkre. Legalább annyira, amennyire mondjuk az ÚTK is más vérpisti játékmódot korlátozni hivatott szabállyal. Csak itt ez mást nem annyira korlátoz. 

Ugyanakkor jól látszik, hogy az itt leírt módszerek az életút hosszából, az ott lévő személyre szabott, a karakter fejlődésére építenek. Ezeket egy versenyen, rendezvényen ismeretlen karakterekkel, a fejlődést csak korlátozottan kontrollálva nehezen lehet alkalmazni. És nem lehet érdekre, megegyezésre, a szükséges dolgok megbeszélésére építeni, akkor jöhet a játékosok kemény szabályokkal való korlátozása. Ezt persze lehet alap szabálynak írni, vagy lehet versenyszabálynak írni a karakterre jellemző normális szerepjátékos korlátozás mellett. 

A fentiekből jól látszik, hogy sokkal nehezebb kérdés az, hogy egy rendezvény sorozaton hogyan korlátozzák a szintlépések ütemét. Az Új Törvénykönyv egyik legfőbb erőssége a közösség által is lejátszott, a világ történelmét író kaland sorozat, az ottani versenyek. A karakterek cselekedeteire, a következményekre sokat adó mesélés az, ami terén a Tuan kiadó csapatát jobbnak kell tartani a legtöbb eddigi fejlesztőnél. Ez egy versenyekre, rendezvvényekre, ismeretlenekkel való játékban is tovább vitt történetre kitalált rendszer. Ahol sok dologra szabályt illik alkotni.

A rendszer persze kínál erre egy érdekes lehetőséget: Azt mondani, hogy a történelemformáló karakterek legalább annyira különleges lények a sors által számukra kijelölt út okán, mint amennyire egy Wier, így pedig akár az egyedi kiválasztottságot is meg lehet csinálni az Új Bestiáirum lényalkotójával. Ha korlátozza a verseny mit lehet, mit nem lehet ebből, akkor máris jön a lassabb, reálisabb fejlődés, és a különleges, ikonikus képességek is könnyen megalkothatóak a lényalkotó segítségével, ami akár fejleszthető is. 

És így aki "testileg is gyors" harcművészt akar, annál felmerül a kérdés, miért pont pszivel? Miért nem mondja azt, hogy ő mint kiválasztott testileg is gyors... Csak ahhoz, hogy ezt ki tudja használni a lelkét is fel kell gyorsítani. Máris megoldódik a vita a harcművészről alkotott két álláspont között. A magasabb kategória sokmindent megold. Természetesen ehhez a lényalkotó során megjelenő képességeket, ha már az ómágia úgyis adott, nem ártana vagy szabadabban értelmezni, vagy idővel bővíteni.