User Rating: 3 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

Aki számolt "tesztgyőztessel" és azt gondolta, hogy ez esetleg az Első Törvénykönyv lesz, az alapvetően téved. Az Első Törvénykönyv ugyanis a korábbi kiadásokhoz képest sok dologban volt visszaesés, más újdonságai pedig kiegészítők, Rúna, a rendszerhez elérhető másmilyen (pl. Online) támogatás formájában is működhettek volna jobban. Az egyértelmen egy rossz rendszer reform, abból a korból, amire a M.A.G.U.S. szinte valamennyi problémája származik. Az Új Törvénykönyv ehhez képest egy alapvetően használható rendszert tett le az asztalra. Lehet arról beszélni, hogy sok szabály kapcsán hibás értelmezések is elterjedtek. Lehet sok hibára mutatni, de hibátlan rendszer nincs és nem is lesz.

Az Új Törvénykönyv pedig versenyre, rendezvényre, kaland megoldásra, ahol nem akar senki túl mélyen foglalkozni összefüggésekkel javarészt ideális rendszer. Amit el akartak érni a fejlesztők, ami kell a megcélzott körben elért sikerhez azt elérték. A rendszer ebből a szempotból előrelépés. Egy világ központúbb megoldás kapcsá az egymásnak keresztbe író alkotók miatt sok gondjuk lett volna, és nem lett volna könnyű évtizedes hátrányból indulni. Mert sokan ennyi időt fektettünk egy-egy jól mesélhető világkép megteremtésébe. Ezt pedig nem lehetne egyetlen kiegészítővel kiváltani, hanem az évtizedek alatt megalkotott valamennyi javítást, bővítést, stb. kellett volna kiváltania. 

Ahhoz, hogy egy új kiadás meggyőző legyen elengedhetetlen az, hogy feltételezzük, lesz szilárd alap, amihez az írók is alkalmazkodnak, és mind az irodalom, mind pedig a kiegészítők tekintetében termelékeny időszak következzen, és ez körülbelül lehetetlen. Ráadásul a M.A.G.U.S. sok más szempontból is heterogén. Gondoljunk csak bele sok verseny szervezőbe, különböző oldalak csapatába. Nem osztom azt a véleményt, hogy az ETKs versenyek csak pár asztalt töltenének meg, magam is láttam tömegeket. Az ÚTK viszont sok szempontból alkalmasabb lenne a versenyre. De mégsem hiszem, hogy a hasonló csapatok váltanának.

Egy hasonló váltás ugyanis az egyes versenyek mögött álló oldalak kiegészítőit is lenullázná. A közösség pedig ezek miatt a kiegészítő miatt állt össze. És lehet arra mutogatni, hogy egyik vagy másik csapat minden tápot összegyűjt, sok kiegészítő szemét és sokan okkal mutogatnak rá. És arra is, hogy az ő "Ynev tudósaik" szorgos hangya módjára összegyűjtik az össszes egymásnak ellentmondó keresztbe írást és erre építenek rengeteget. Következtetni, végig gondolni az eredeti összefüggéseket nem szeretik. Közben viszont az egyes világképek nem lesznek egymással kompatibilisek. Egyensúly sem lesz, világhűség sem lesz.

Az eredeti alapkönyv viszont baromira félkész, végig elemezni, megfelelően kiegészítgetni, a szabályok elemzésével a hiányzó magyarázatot odatenni viszont nem feltétlenül leányálom. És hiába van nekem jó megoldásom, ha a 2/3 nem került fel sem ide, sem más weboldalra, és mivel a M.A.G.U.S. nem az egyetlen prioritás nem is valószínű, hogy felkerülne. Az ÚTK-t ugyan rosszabbnak tartom, mint egy hosszú idő alatt rendbe tett, az eredeti alapkönyvre épülő rendszert, de ugye ennek van jópár év előnye. Az ÚTK pedig a boltból megvéve tudja amit tud. Ha így hasonlítanánk össze a két állapotot, akkor az az almát körtével esete lenne.

Ha azt nézzük a megjelenésekori igényeket melyik hogyan szolgáltat ki, milyen termék volt, akkor az első kiadás persze remek volt. De a megjelenés megfelelő időpontjával nyerni egy tesztet nem lenne szerencsés. Az ÚTK persze tanult jópár hibából, sok szempontból átvette a korábbi keresztbe írások miatt megelenő gyengéket, lehet saját hibája is pár. De sok más dologban fejlődött. 

Nyilván azt fogom mondani: A következetesen kezelt, átgondolt világ jó, éss az igényes szerepjáték táptalaja. És sokan megosztják a tapasztalatukat, tudásukat, itt is kérdezhetsz. De nyilván a másik játszható megoldás az Új Törvénykönyv. És ezt a kettőt nem lehet összehasonlítani. A konklúzió az, hogy a M.A.G.U.S. nem véletlenül lett népszerű. De hosszú évek, évtizedek kitartó rombolásával eljutottunk oda, hogy bármekkora rajongótábort is vonz a márkanév, a megörökölt helyzet miatt nehéz igazán jó terméket fejlesztve ezt a rajongói kört összefogni. Így pedig a jogokért való harcra többet költeni, mint egy jó világ megalkotására, piaci bevezetésére nem feltétlenül átgondolt taktika. 

Az Új Törvénykönyv versenyre, rendezvényre jó M.A.G.U.S. kiadás. Csak az jut eszembe, hogy D&D 5-höz több világ, kiegészítő, irodalmi mű van, az Organized Play nem hülyeség, és ha a világot úgysem vesszük komolyan, akkor annak a hibái sem zavarnak. Az ÚTK jogi helyzetét és sok minden mást ismerve, felmerül a kérdés, ha a M.A.G.U.S. irodalom színvonala körüli problémák, az érdemi irodalmi támogatás mennyiségi hiányosságai, és sok más apróság hátrány, akkor miért aánlanék M.A.G.U.S-t és ÚTK-t a D&D 5 helyett. De írhatnám a korábbi D&D 4-et is. 

Comments on M.A.G.U.S. kiadások - összehasonlító teszt

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.