Így játszunk mi - Avagy a kedvenc M.A.G.U.S. háziszabályaink
Az oldal előző változatán egy 10-es toplista várta a rajongókat, de tegyük fel a kérdést: Miért pont 10 szabály lenne a fontos? És meddig szabály
IRC-től a Roll20-ig, asztali szerepjáték online
Emlékszem. Volt egyszer két akció. Az egyiket Mindenkinek néven hirdette akkor még a MATÁV, a legnagyobb hazai vezetékes telefon szolgáltató, a
Campaign Cartograper 3+ Abszolút kezdőknek
10000 Forint nem kevés pénz. Nem az az összeg amit a legtöbben egy hirtelen érzelmi döntés után elköltenének. Az imupulzusvásárlás ennél
Régi? Új? Rendszer?
Amikor a Delta Vision felvetésére, hogy házi rendszereket is vártak jeleztem sok embernek van / volt kész rendszere, de nem küldték el ezért /
Csak egy kép a karakteredről I - Alapoktól a koncepcióig
Egy kép a karakteredről. Sokszor csak ennyit kívánsz. Csakhogy nem sok olyan egyszerű azt prezentálni. Sokak szerint a probléma ott kezdődik, hogy

Olvasóink értékelése: 0 / 5

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Dori Concept2 png iconA személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Nem titkolom, a témára több aktualitás miatt került sor. Az egyik aktualitás a Vampire 5 körüli még mindig jól pörgő viták, az asztali szerepjáték alatt is megjelenő trigger warning figyelmeztetések kérdése, a meg lehet-e X rendszerben csinálni Y karaktert. És persze a címben szereplő személy körüli kialakuló országos hisztiről szerepjátékos szemmel alkotható vélemény. És a V5 kapcsán megjelenő trigger warning figyelmeztetések kapcsán is felmerül a kérdés: Mi jelenik meg a játékban, milyen részleteket mosunk el, ugrunk át, mi az amit elrejt a játék felbontása. És ennek kapcsán előkerül a szerepjáték egy különösen extrém formája is, ahol a leginkább egyszerűsítő és hamis képet kapunk. Létezik ugyanis az elő szerepjátéknak egy különös formája: A celebritás játssza azt a szerepet, amit üzleti érdekből, az imázs megteremtése és fenntartása miatt rá osztott az élet. És sokszor baromi nehéz szembenézni azzal, hogy ez az imázs, a kis felbontású és épp ezért hihető kép csak egy lufi.

Hiteltelenség 1.0: Mi közöd hozzá vazze?

A hasonló helyzetet a Grand Theft Auto: San Andreas egyik érdekes karaktere, O.G. Loc kapcsán zseniálisan parodizálja a Rockstar. Akinek a börtönviselt gengszter arculat a lételeme nem menekül a felelősség, a felelősségrevonás elől, hanem megpróbálja megoldani, hogy a tilosban parkolásnak is börtön legyen a vége. Éles a kontraszt a hírnévre vágyó hasonló próbálkozása, és a hírnevükkel megannyi gaztettet megúszó hírességek világa között. De valahogy a hazai gengszterreperek jelentős része kevésbé hiteles O.G. Loc-nál. Pedig őt nem a hitelesség, hanem talán inkább a hiteltelenség szimbólumának állította be a Rockstar. Ez a karakter is pár vonással van megrajzolva, amik karikatúraszerűen felnagyítanak ismert részleteket, és így kapunk egy jellegzetes és jellegzetesnek szánt karaktert. A hasonló pár vonással megrajzolt karakterek működnek D&Dben, World of Darkness játékokban, stb. A hírnévért kapálózást eltúlozva mutatja be a karakter, hasonlít ennyiben a magukból bolondot csináló Megasztáros versenyzőkre, ettől emlékezetes. Talán a hiteltelenséget is el akarták túlozni...

A gond csak az, hogy a Rockstar csapata nem is látott olyan ikonokat, mint Dopeman, és meg merem kockáztatni, ha látott volna is, akkor sem akarta volna ezt a példát bemutatni. Dopeman legszánalmasabb húzása ugyanis nem az volt, amikor politikai karrierre tört, hanem az amikor a warezoló rajongók, gyerekek ellen lépett fel, gyerekek után kezdett el nyomozgatni. Ez pedig nem Rockstar kompatibilis, de bármely mesélő bemutathat hasonló karaktereket. Nem arról van csak szó, hogy a híradójában adott műsor nem illik a gengszter stílushoz, ami a vélt- és a valós lopás esetére sem a gyerekkel és a törvény (félre)értelmezésével operál. Még csak nem is arról, hogy a gyerekekkel szemben nyilvánosság előtt keményen fellépő híresség kapcsán az jut eszünkbe, hogy ha sokat iszik, még ahhoz is lenne bátorsága, hogy felrúgjon egy 2 évest. Pedig egy erősebb vonalakkal megrajzolt karakternek ez is jellemző jelleme. Mint az is, hogy nem érti Majka miért akkor borítja a bilit, amikor ebből elterelés (elvonó) lesz ami jó lehet, és nem akkor amikor egy baleset vagy más balhé után a földön van a társa.

Oldalakon át lehetne sorolni a képet mélyítő tapasztalatokat, ahol a sztár imázsa mögül kikandikál az az ember, aakit már jóval nehezebb tisztelni. De minden szerepjáték világa tele van ilyen sötétebb karakterekkel. Ez viszont, ha tetszik, ha nem eszembe juttatja a hiteltelenség néhány forrását. És ez az a hiteltelenség, amivel egy személyes horror történetben a vámpír a hasonló múltú vámpír szinte biztosan szembe néz. A néhány másik történet előtt elsőként oda kívánkozik a mondat „mi közöd hozzá, mit szólsz bele bazmeg”. Neked csak közvetetten árt így ne merj szólni ellene, mert ha csak vissza is szólsz, az már sok lehet a nagykisfúknak. 

Nem hallgatom Dopeman zenéjét, ha zene szól nálam, többnyire a Spotify-ről teszi, mondhatnám azt, hogy nincs közöm hozzá és jöhetne a „mi közöd hozzá, mit szólsz bele bazmeg”. De mégis van némi közöm hozzá: Egyfelől rápillantva itt pár adathordozón lévő Artisjus címkére, ezek árában például én is megfizettem azt, hogy ebben az országban minden embernek joga legyen zenékről, filmekről magáncélú másolatot készíteni. Ez a jogdíj jó volt akkor, amikor többet és még többet lehetett felvenni, hiszen az embereknek fotózásra is kellett memóriakártya, adatok kimentéséhez ott lapul a pendrive, stb. Amikor az üzlet másik fele jönne, és most neki kellene teljesíteni, akkor kiderül az ezzel járó nehézségekkel már sem ereje, sem bátorsága nincs szembenézni. Inkább sunyít, átver embereket, gyerekekkel keménykedik és ez után így próbált politikai pályára lépni. Ha ott átver mindekit, miért bíznánk meg benne? 

A dolog következményeit mások viselik. Ha a másolás jogáért fizetünk, és azt elveszik sokaktól, hát egyre többen fognak mindent másolni. Például software, képek, cikkek esetében nincs átalányjogdíj. Sok esetben a kép készítéshez szükséges eszköz, tartalom pénzbe kerül. A helyzetről a cyberpunk zsáner jut eszembe: Nem azt üldözik, hogy valaki lop, hanem azt, ha akár vélt lopás is a nagy embert zavarja. A kicsi sokakat nem érdekel. A szerepjátékok alkotói, sok kezdő író olyan ember, mint te vagy én. Ezzel a körrel azonosulni és megérteni, hogy ők nem kapnak átalányjogdíjat, nekik a legkisebb vásárlás is érték, a becsületkasszás alapon kirakott könyvért, ha csak $1 vagy $2 jut neki, akkor is segítség természetesen más helyzet. De hiába van sok program mögött nagy cég, azért sem fizetünk jogdíjat, hogy másolhassunk. Amikor az EA-tól nem akartam vásárolni, akkor a Sims-ben készült karakterképet a Poser, majd a DAZ Studio segítségével készült képek sorozata váltotta. Mert ott sem üres média jogdíj, sem reprográfiai díj nem kerül elő. 

De ugye az sem meglepő, hogy amikor a talált képet, tartalmat, amit magáncélra lehetne használni, még blogra is mehetne a tartalom hirtelen az Index veszi át, és ez után a jogtulajdonos tiltja az átvételt, az ottani warezolás sem átalányjogdíjas történet. Csak amikor azt is üldözik amiért a jogdíjat kifizettük, akkor sokan nem fognak különbséget tenni, és bizony a szegényebb kezdő szerző megkárosítását, a kereskedelmi célú használatot, a jogdíjjal nem lefedett tartalomtípusok warezolását is elnézik. Őket viszont nem sajnálja Dopeman, csak a saját baráti körét önmagával a középpontban. Egy potenciális ölelés rögtön azzal járna, hogy mindezzel szembe kellene néznie, mert a vámpírok között ez a fajta királykodás nem működne.

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Az ölelés után nem lehet egy ezer éves vámpír előtt bemondásra játszani a kemény csávót. Bevallom őszintén a World of Darkness soha sem volt a kedvencem. Ez a fajta helyzet egyszerre tűnt fontosnak, és természetesnek. Olyan alapvető dolognak, aminek a létét nem kell külön poztívumként felírni egy játék számlájára. Természetesnek tűnt, hogy bármennyire is elnagyolt, kis felbontású képet látunk sok karakterről ez a vonal benne van. Aztán jött a Vampire 5. kiadása, ami felismerte, hogy ez az önámító nagyképű pöcsök számára érzékeny pont és trigger lehet. Vagy jelezzük, hogy ez kockázatos, kérjünk beleegyezést, vagy inkább ugorjuk át, vesszen el ez a részlet is a képből. Takarjuk le a kép egy keskeny sávját vörössel, mert ez nem fér bele.

Hiteltelenség 2.0: Vagyon és hiány

A másik szempont érdekesebb és aktuálisabb. Egy zeneiparban otthon lévő sztár aktív éveiben ritkán éhezik, és ritkán kell, hogy éheztesse a gyerekét. Nem tisztem más zsebében turkálni, de akár rapperként, akár producerként aki villog a vagyonával, de utána a gyereknek szükséges dolgokra hivatkozik, az nem csak felhasználja az ügyben a gyereket, más gyerek ellen keménykedve igazi szánalmas féregként, de azt is üzeni: ha csökken a bevétel, nem az ő luxusa lesz veszélyben, hanem a gyerek kajája. De az elvárás érdekes: A gyerek inkább spórolja össze a pénzt az uzsonnapénzből, inkább éhezzen, mintsem éljen a magáncélú másolás általunk megvásárolt jogával. Mert amikor az érintett gyerek nem tud visszaütni Dopeman erős és bátor. Nem kell az ilyen keményfiút külön véleményezni, beszélnek az ő döntései. 

Csakhogy ezzel a képpel egyetlen baj van. Piszok sok gyerek azért éhezik, azért kerül a családjával az utcára, mert az alkohol, a cigi, a kábítószer fontosabb költség, mint az ő biztonsága. És az ilyen elhanyagolás is gyermekbántalmazás. Jelenleg például ez az ember szólal meg Curtis ügyben és kéri számon azt, hogy az adott híresség miért nem kap még egy, még két, még sok esélyt akár éveken át. A gond csak az, hogy ebben az ügyben nem Curtis, de valószínűleg nem is Majka, és nem is Dopeman vagy Puzsér az áldozat. A ne légy spicli, ne köpj, falazz kétségkívül jól hangzó erkölcsi tanítás bizonyos körökben, csak éppen azt mondja: Az áldozat ne kapjon segítséget, ő se merjen szólni, mert a következmények nélküli életet kedvelő nagymenővel azonosulunk.

Majka lehetne áldozat is, ha az n+1. alkalommal folyó átverésnél nem falaz, nem Curtis mellé áll, nem lesz bűnrészes mások átverésében. Így viszont az átvert rajongók, sok szervező cég és sok más az áldozat, akik mellett nem állt ki senki. De a hírességgel tudunk azonosulni és ezért könnyű az ő pártját fogni egy veszélyes helyzet. Ugyanezen az alapon álltak ki a pedofil papok, a szexuális zaklatási botrányba került rendezők, és a csoportos nemi erőszakot az USAban a sportteljesítmény miatt megúszó amerikai tehetségek mellett azok, akik ekkor falaznak sőt az áldozatot is hallgatásra akarják bírni.

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Az ölelés után nehezebb cigizni, kokainozni, piálni, stb. és az erre fordított forintok könnyen láthatóvá válnak. Sok ilyen költségek mellett megszoruló játékos is szembesülhet ezzel a problémával. Így persze itt is előkerül a trigger warning, és a Vampire 5. kiadása utáni javasolt metakommunikáció. Vagy ami még jobb javasolt figyelmen kívül hagyni mindezt, mert akkor nem kell triggered SJW-vel szenvedni. Tök jó a javaslat, csak takarjunk le pár újabb részletet a kisfelbontású képünkből. Nem sok, ha pedig a szélén van, akkor csak levágtunk egy kicsit és még mindig csak egy zavaró vörös csíkot kell ignorálnunk. Pár trigger warning miatt ignorált lehetőség rossz helyen még nem tesz tönkre egy világot egy rendszert. 

Hiteltelenség 3.0: Üresség, önámítás és kompenzálás

És elnézést, hogy felteszem a kérdést, de a gyenge akaratú sztárocskák, akik nem tudnak maguknak nemet mondani, ha inni, drogozni kell, vajon képesek nemet mondani akkor, ha valamelyik rajongóval, esetleg a személyzet egy tagjával való szex lenne a tiltott gyümölcs és a tudatmódosító szerek által eltörölt gátlások is lehetetlenné teszik, hogy megálljt parancsoljanak önmaguknak? Egy elnagyolt, hiteltelen kép hogyan működik? Miért hiszünk neki? Mert a hiányos és rosszul látható részleteket az elménk egészíti ki. És az elménk önmagának hisz, hajlamos az ellentmondó, számára hibásnak tűnő információt kidobni. A fenti látványosan pixeles kép, amit az elménk egészít ki, sok ember számára hitelesebb lesz, mint a jó felbontású, mert ezt az ő elméjük egészíti ki, és nincs hozzá kellően pontos referencia. A sportoló és sok más ember imázsa, ami alapján jó fiúknak látják, azonosulnak vele ezért működik. És ebben a képben az egyik központi vonás a közénk tartozik és a mi hősünk üzenete lesz, ami a hozzá való lojalitást fontosabbnak mutatja a kívülről jövő helyes útnál. 

De ugyanez történik akkor, amikor a felelős, komoly ember szerepében tetszelgő politikusok úsznak meg sokmindent a hallgatás fala miatt, mi pedig bosszankodunk a következmények nélküli országok sokasága miatt. Ha pedig egy országban természetes, vagy akár elfogadott érték a következménynélküliség, az a társadalom egészére hat. A politikus is tudni fogja, hogy ő is fontos ember, neki is fognak falazni, a saját választói számára is az azonosulás, a csordaszellem lesz fontosabb, mint a tisztesség. Amit a Brexit miatti tőzsdei mozgásokon, mások veszteségén, keres a Brexit párti politikus azt könnyen fekteti be máshol, könnyen függetleníti magát a legrosszabb következményektől. Csakhogy aki szólna arról, hogy a politikus hogy kereskedik, arról nem az merülne fel, hogy védi a szavazókat, hanem azt, hogy az adott csoporthoz tartozó vezető titkait árulja el. Ha egy kör felé nem feltétlen a lojalitás, akkor felénk sem feltétlenül lesz lojális.

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. A fenti téma nem csak a drozozást, de az úgynevezett power rape típusú erőszakot is érinti, annak okaira is rámutat. Meg persze millió és egy más témára, így politikai témákra, más vélt vagy valós igazságtalanságok hosszú sorára. Így persze itt is előkerül a trigger warning, és a Vampire 5. kiadása utáni javasolt metakommunikáció. Vagy ami még jobb javasolt figyelmen kívül hagyni mindezt, mert akkor nem kell triggered SJW-vel szenvedni. Tök jó a javaslat, csak takarjunk le pár újabb részletet a kisfelbontású képünkből. Két-három letakart csíkot még gond nélkül kiegészít az elménk, talán még hitelesebb is így a kép, hiszen a legrosszabb részleteket takartuk le. 

Hiteltelenség 4.0: Megértés helyett ellenségkép

Trigger warning! A második világháborút megelőző globális antiszemitizmus okaként sokszor mutatnak rá, hogy a pozíciók mekkora részét töltötték be zsidók. Miért? Mert a legtöbb vezető, befektető, bankár, stb. elsősorban azokban bízott meg, akikkel egy az identitását is meghatározó csoportba tartozott. Az egyház ilyen csoport. De az adott golfklub, vagy éppen a szivarozásra szolgáló úri klub, a közös kedvenc étterem, a közös iskola és sok más apróság ide tartozott. És ma is igaz, hogy sok esetben a vezetői előléptetésnél nem a rasszizmus, a szexizmus dönt, hanem azok a közös pontok amik a döntéshozót és az előléptetésre váró embert összekötik. Nem azért választják az egyik jelöltet, mert férfi, hátrányos helyzetbe hozva a női jelölteket, hanem sokkal inkább azért, mert a labdarúgó világbajnokság kapcsán sok sportszerűtlen helyzetről ugyanaz volt a véleménye, mint a főnöknek, aki így azt gondolja: Az egyik jelölt értékrendjéről látja, hogy nagyjából rendben van, a másikról nem látja. 

Amennyire akkor sokan a zsidóságot nevezték privilégizáltnak, és fogalmaztak meg igazságtalan és általánosító vádakat, ma pár más csoport (pl. fehérek, férfiak) kapja meg ugyanezt a jelzőt, akkor is, ha a törvény éppen hátrányosan különbözteti meg és az új numerus clausust ma különböző kvótáknak hívják. Nyílván a sportban és más téren kimutatható teljesítménykülönbségről is lehetne beszélni, akkor is, ha ez nem PC. És arról is, hogy más az átlagos túlóra, hogy a szolgálati időt is díjazó bértáblára hat a nyugdíjkorhatár. Csupa olyan szempont ami a gender hívei által feltételezett diszkriminációtól eltér. És persze a rape culture című állítással áll szembe az az állítás, hogy a lojalitást díjazó társadalmi normák a falazást, a bűnrészessé vállást sokszor megkövetelik. Ugyanakkor a nők által elkövetett szexuális bűncselekményeket, és a nők által elkövetett párkapcsolati erőszakot kevésbé üldözi a társadalom, a meglévő diszkrimináció iránya nem nő- hanem férfiellenes. A V5 mögött megjelenő nagyon PC világképpel a fenti tapasztalatok ellentétesek.

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. A kapcsolati tőke, a társadalmi kapcsolódási pontok említése a kirekesztetteknek is kényes, de előkerül a rasszizmus, a szexizmus témája sok problémára a hasonló vádaknál jobb magyarázat. Ezzel a hasonló jelenségekre mutogató kisebbségek felé is fokozottan érzékeny a téma. Így persze itt is előkerül a trigger warning, és a Vampire 5. kiadása utáni javasolt metakommunikáció. Vagy ami még jobb javasolt figyelmen kívül hagyni mindezt, mert akkor nem kell triggered SJW-vel szenvedni. Tök jó a javaslat, csak takarjunk le pár újabb részletet a kisfelbontású képünkből.

Hiteltelenség 5.0: A kapcsolati tőke kérdése

Csakhogy a hírességek, és akár az ilyen alacsony szintű hírességek következményekkel szembeni látszólagos immunitása egy fontos téma lenne a World of Darkness-t meghatározó személyes horror kapcsán. Mint az is, hogy sokan nem privilégizált csoport tagjaként kerültek magas polcra, hanem a jó öreg kapcsolati tőke, a csoporthoz tartozás, és a csoporttagoknak nyújtott segítség kapcsán. Mert az imázsuk, az egyszerűsített szerep ugyan nem szól erről, de mégis az dönthetett, hogy melyik csapatnak szurkolnak, hogy értik is amit látnak a tévében. Vagy az, hogy a karakternek kiskamasz korában volt egy közös hobbija egy döntéshozóval és ott van egy félig elfelejtett skill, ami szükség esetén azért még elővehető. 

Színes karika, kézjel, a bluetooth hangszórókból üvöltő 5 kilométerre is elhallatszó trigger_warning.mp3 mellett merülhetne fel csak az, hogy Rose-nak az egyszerű halandó karakternek onnan indult be a karrierje, hogy egyszer a focivébé előtt nem a női magazinok, női márkák harsogó üzeneteire figyelt fel, hogy mit lehet csinálni a foci vébé elkerülésére, hanem egy sok helyen bemutatott tanulmányra, ami arról szólt, hogy a fontosabb mérkőzéseken megjelenő szurkolók fele nő. Lehet a focit nők számára érdekesen bemutatni. Azóta egy fontos főnökkel van közös téma, több közös program és eltűnt az addig a feje felett érzett üvegplafon. Az az egy pontnyi elméleti ismeret a fociról és a belőle következő vagyon, karrier bőven elég ahhoz, hogy a saját előítéleteikhez ragaszkodó SJWkből triggerelt hisztiző, a játékot leromboló probléma legyen. 

Kevés gyűlöletesebb dolog van egy SJW szemében annál, mint amikor azzal szembesíti egy helyzet, hogy ő vagy a hozzá hasonlók is árthatnak másoknak, és nem a kinézett bűnbak hibája minden szenvedése, hanem még akár tehetett is volna ellene. Hogy a kapcsolati tőkéje azért is hiányzik, mert ő volt a seggfej.

És van ezzel még egy kis baj: A fenti helyzet rámutat arra, hogy számos bevándorlási hullám után miért jött az integráció teljes kudarca. Nem csak a kezdeti kapcsolati tőke hiányzott, nem csak az merült fel, hogy a döntéshoz keresztény templomba járt, a bevándorló viszont mecsetbe. Éppen így felmerült az is, hogy a sportkocsma is kimaradt a vallási alapú szesztilalom miatt. De a receptek cserélgetése is kiesett, hiszen a pulled pork sosem lesz halal. Az otthonról hozott zenei ízlés is más, az olvasmányélmények is, a nemzetiségi identitás is. Kevés a kapcsolódási pont, és sok a lehetőség a mi vs. ők konfliktus kialakulására. Ha másért nem, a mi legyen a kaja a céges csapatépítésen, a milyen zene szólhat közös légtérben és hasonló kérdések mentén.

És ez rámutat arra, hogy nem a társadalomnak kell megoldania minden problémát, hanem az integráció, a felzárkózás sokszor a bevándorló, a hátrányos helyzetű, stb. felelőssége is. Hogy nem csak az működik, hogy új náciként új numerus cluasus-t (kvótát) követelünk, hanem lehet vállalkozni, céget építeni és el lehet érni azt, hogy ott a velünk közös hobbi, érdeklődés, a hozzánk vezető kapcsolódási pontok számítsanak a vezetői előléptetésnél, ezekkel lehessen áttörni az üvegplafont és ne focival vagy Forma 1-gyel. A saját felelősségük egy olyan kérdésben, amit ők aránytalanul súlyosnak éreznek, bizony a saját önbecsülésüket is komolyan meggyengítheti. Az SJW irány ezért ellensége minden valódi megoldásnak. A PC, a safe space, és számos koncepció ezért is rossz és veszélyes irány, mert pont a megoldást zárja ki először. 

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Itt és most több dolog is eszembe jut. Sok helyen nem vagyok népszerű ember, de nekem is több olyan kapcsolaatom van, akitől segítséget kérhetnék, mint a Storyteller rendszerben összedobható halandó karaktereknek. De eszembe jut, hogy a Vampire-t hagyományosan meghatározó intrikázás egyik fő eleme éppen a kapcsolati tőke kiépítése, mert az ölelés sok régi kapcsolatot lenullázott, és sok új kapcsolatra lesz szükség. Csak éppen az merül fel, hogy a karaktertől elveszik azt, amit korábban megtehetett volna, és amivel a játékos maga is nyithatna a világ felé esélyt teremtve önmagának. Az utóbbi sokaknak fájó pont, trigger. Így persze itt is előkerül a trigger warning, és a Vampire 5. kiadása utáni javasolt metakommunikáció. Vagy ami még jobb javasolt figyelmen kívül hagyni mindezt, mert akkor nem kell triggered SJW-vel szenvedni. Még nyitva van gondolatban a képszerkesztő, s a kis felbontású képünkre egy újabb vörös téglalap kerül. A személyes horror egy fontos eleme fölé.

Hiteltelenség 6.0: Alkalmazkodás és beilleszkedés két oldala

A hírességeknek járó következmény-nélküliség kapcsán sokszor beszélünk következmények nélküli országról. Mert látjuk, hogy Curtis most is megússza, nem kérik rajta számon sem a drogozást, sem mások átverését, nem lesz belőle Curtákis a szegedi csillagban. A gond csak az, hogy minden ilyen híresség áldozatai, sőt az egész társadalom viseli a következményeket. A legdurvább következményeket akkor viseljük, ha a politikus csinál marhaságot, bízva a következmények elmaradásában. A rövidtávú jogi és politikai következmények ugyan elmaradnak, de az integráció kérdésével kapcsolatos politika hibáiból következik az ISIS, az elit ellenesség és többek között a Brexit, aminek ismét súlyos következményei lesznek. A Brexit ügyi kincstári optimizmust például már ideje félretenni. Rendben, a politika harsogja, reméli meglesz a jó megállapodás. Ha nem kell sokat egyezkedni, még akár beleférnek egyféle technikai határidőbe. Nincs rajtuk jogi kényszer.

A gond csak az, hogy a világ nem úgy működik, hogy egy nap áttelepülni. Azaz a legtöbb cég és vendégmunkás felméri azt, hogy neki mennyi idő átköltözni máshova. És persze a vendégmunkás számol azzal, hogy mikor lesz drága a repülőjegy, mikor fog sok vendégmunkás kisebb kínálaton osztozni, stb. Ha bizonytalan a helyzet, akkor nincs értelme a karácsonyi családlátogatás után visszamenni Angliába és potenciálisan sokkal drágább jeggyel költözni. Ha ott kell hagyni az Egyesült Királyságot, hát okosabb a karácsonyi csúcsidőszak elé hozni egy kicsit a hazaköltözést, így olcsóbb a jegy. A novemberi útra szóló jegyek árát szeptembertől figyelik, mikor lesz olcsó, és sejtik, hogy egy esetleges rossz hír nagyon megdrágítja.

Amikor szinte biztos, hogy egyre többen jönnek haza, az onnan hazaküldött pénz hiánya pár kelet-európai országnak fájni fog, akkor a britt politika abban bízik, hogy a következmények elmaradnak, és ezek az országok engedékenyek lesznek, így az EU egésze sem kényszerül keménységre. Ebbe pedig az összes érintett ország vezetőjének beleszólása lesz. Úgy ismerjük Orbán Viktort, mint aki ilyenkor engedékeny lenne? Mindenki elmondta: Az elején könnyebb jó megegyezés alapjait lefektetni, mert közös érdek. De minden múló héttel, hónappal nehezebb lesz. És persze van tétje a megegyezés létének vagy nem létének. Ha nincs megegyezés, akkor például London-Budapest viszonylatban is kevesebb járat lesz. Tény: A bulinegyedben ez fájni fog.

Ellenben csökken a területen a magyar munkaerőhiány. Mert aki angolul tudott, de pl. Németül vagy Spanyolul nem, azok egy része itthon vállal majd munkát. Ez után is lesz elég kapacitás, hogy a bulinegyed pörögjön. London viszont a jóval kevesebb érkező járattal, a szükségszerűen drasztikusan bezuhanó idegenforgalommal nehezebben fog megküzdeni. Ha lesz ami lepusztul, kevésbé lesz vonzó. Viszont aki fizetőképes marad valamelyik (olcsóbb) európai útra, az továbbra is megveheti a jegyet a kelet-európai turista elől. Az Egyesült Királyság import szükséglete fennmarad. Ha viszont az angol sajtok drágábbak lesznek az ír sajtoknál, vagy éppen a francia sajtoknál, akkor Európa könnyen alkalmazkodik.

Európa és sok európai ország legfőbb indoka a megegyezésre az volt, hogy ez a cégeket és embereket érintő költözési hullám, ennek sok költsége elmaradjon. Ha ez az érdek kikerült a kosárból, akkor bizony az angol tárgyalási pozíciók sokat romlottak. Amikor a fontos ember halogat egy döntést, annak épp úgy következménye van, mint amikor egy egyszeri ember halogatja mondjuk a számlák befizetését. Csak ezek a következmények jobban fájnak a választóknak, mint a politikusoknak. És amíg az adott oldalhoz / csapathoz / sportághoz / zenei stílushoz kötődő hírességnek mindent szabad, addig ők könnyen érzik úgy, hogy semminek sincs következménye. Itt viszont a késlekedésnek van.

Piszok sok forgatókönyvet hallottunk a Brexit kapcsán, és aki a részletekre is figyelt, az észreveszi, hogy ezek arra fókuszálnak melyik cég, hogyan és hol tud majd működni, lesz-e munkaerőhiány. A gond csak az, hogy az előző válságból ugyan kilábalt a brit bankrendszer, de valószínűtlen, hogy minden bank fel lenne készülve jelentős tőkekivonásra. Márpedig egy megállapodás nélküli brexit veszélye bőven elegendő ahhoz, hogy a vendégmunkások is vigyék a brit bankokból a pénzt, de vállalkozások költözése is jelentős tőkekivonással járhat. Az országból is, de az egyes bankokból is. Ha a leggyengébb bankok közül 1-2 veszélybe kerül, megrogy kicsit, az akár elharapózó bankpánikot is kelthet. Ebben a helyzetben könnyű azt gondolni, hogy az az okos, aki nem hallgat a kapitányra, amikor azt mondja, ez a hajó nem süllyed olyan gyorsan, biztos nem lesz baj. 

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Gondolom feltűnt már az ismétlődés. Feltűnt az integráció, a beilleszkedés kérdése. Csakhogy van egy gond. A vámpírtársadalomba való beilleszkedés is beilleszkedési kérdés, de az is, hogy egy statikus vámpír hogyan alkalmazkodik a változó világhoz. És sok természetfeletti csoportnál (vámpír, technokrata, stb) felmerül a szerepük a világ folyamatainak irányításában és itt egy ezeréves statikus lény nem lesz progresszív. Amit ő természetesnek tekint azt a biztonságos tereket létesítő egyetemeken az irodalmi alkotásokból is száműznék. Az integráció kérdése pedig önmagában is kockázatos téma. Így persze itt is előkerül a trigger warning, és a Vampire 5. kiadása utáni javasolt metakommunikáció. Vagy ami még jobb javasolt figyelmen kívül hagyni mindezt, mert akkor nem kell triggered SJW-vel szenvedni. Ezúttal a Vampire egy alapvető fontosságú eleme fölé kerül vörös téglalap kitakarni a kerülendő témát.

Hiteltelenség 7.0: Egy dimenziós senkik

Puzsér Róbert azt mondja, a nyilvános megszégyenítés nem gyógyítja meg a drogfüggőséget. Maradjon fenn az illúzió, hogy a drog senkinek sem ártott. Annak sem, akit a függősége miatt miatt átvert. És a sport miatti sztárság miatt határokat nem ismerő srácokat sem gyógyítja meg az, ha mondjuk a nemi erőszak után megszégyenítés vagy büntetés jön. Nem gyógyítja meg a hatalomtól megrészegült politikust, ha szembenéz azzal, hogy a tetteinek következménye van. Nem meggyógyítja, csak paranoiássá teszi, és még jobban fog koncentrálni, még több készeres és rossz döntése van. Nem gyógyítja meg őket, mert a többségüket nem lehet meggyógyítani. Mert akinek nincs betegségtudata, aki nem keresi a kiutat azt biztosan nem lehet meggyógyítani. 

Ez csak a függő további potenciális áldozatait védheti. Rákényszerítheti a függőt, hogy belássa, amit eddig csinált az nincs rendben, nem megy minden ugyanúgy tovább. Elvágja az ez így nagyon menő, csak így tovább, öld meg magad a droggal visszajelzések egy részétől. Gyógyítani nem fog. Ahol ezekre a hatásokra nincs szükség ott még ártalmas is lehet. Az adott függőre. De arra aki szemében Curtis a példa, és menőnek tartja ezt az életet, és ezt a mintát követve vállna függővé még kap egy lehetőséget, hogy más utat, más példát keressen és kövessen. Nekik ez még mentőöv. Rengeteg olyan ember van, akit jobban tisztelnek, sztárolnak, mint mondjuk Curtist, és el tudják viselni tisztán. De ők többnyire valakik. És amikor el kell mondani kik, akkor nem az elértem valamit, de kezdetű mondat negatív kicsengésű vége lesz a hangsúlyos. 

A világot átverheti bárki az imázzsal, az egész életében eljátszott szereppel, ezzel a különös élő szerepjátékkal. De önmagát nem. És ez hozza el az okot a drogozásra. De ez hozza el az okot a #metoo-ra is. Hiszen azok az emberek, akik érzik, hogy őket érdeimeiken felül sztárolják, érdemeiken felül tisztelik és bizonytalan a jövő ezt a bizonytalanságot kompenzálja az, amikor önmaguk előtt erőszakkal bizonyítják a férfiasságukat. De az a politikus aki a szerep mögött egy senki, kényszeresen fog bizonyítani rosszabbat és rosszabbat tenni. Egy aranyásó is játszmázni fog, ellenőrizve a másik fél hűségét, és maga előtt bizonyítva a saját értékét, viszont éppen ezzel a játszmázással, a másiknak szándékosan ártva, a másikat szándékosan kihasználva indul el egy bántalmazó kapcsolat. A társadalmat gyógyítja az, ha nem az ilyeneket sztároljuk, nem belőlük lesz a példakép, a minta.

Amikor a Storyteller rendszeről, a World of Darknessről beszéltem egy a rendszert amúgy kedvelő játékossal, hamar felmerült egy érdekes kérdés: A felbontás kérdése. A játékrendszerekről és a felbontásról készül egy cikk, nem kívánom előre lelőni a poént. De tény az, hogy egy átlagos csapatban nem merül fel az, hogy a karakter kiskamaszként 10 évig horgászott, és ez milyen skillnek felel meg. Mint ahogy az elektronikai szerelőkészlete, sok elfelejtett hobbiból maradt aprócska skillek sem. Pedig ez a múlt, sok elfeledett lehetőség teszi élőbbé a karaktereket. És minden ilyen említése egy újabb dolog, amit a karakter elvesztett, ami a személyes horror része lehet. És amikor azt látjuk a vámpírok mennyire ritkák, hogy sokszor valóban a legjobbak egyikéből lenne vámpír, akkor azt látjuk ott a karaktereknek képzettségben, tulajdonságban is több erőssége lenne. Természetfeletti dolgokban kezdőként, felőlem lehetne kevesebb is.

A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Ez egy forró téma, két okból is. Az egyik megközelítés pontosan arról szól, hogy a rendszerek kapcsán nagyobb felbontást kedvelő emberek és a vázlatosabb képet használó rendszerek kedvelői között állandó a flame war. Ezt a fajta triggert viszont nem kíséri sem színes karika, sem kézjel, sem üvöltő trigger_warning.mp3 nem kíséri figyelmeztető effektként. A játékasztalhoz tartozó problémákkal nem kell foglalkozni. A játékasztal mellé nem való SJW hiszti problémáiban viszont az SJW-khez alkalmazkodva kell a megoldás. Az pedig, hogy a másik ember sokszínű, lehet különlegesebb ismét trigger pár embernél SJW oldalról. Mint a játszmázás, a bizonytalanság, a kompenzáló aranyásók, a hiányzó sokszínűség és más téma is. Így persze itt is előkerül a trigger warning, és a Vampire 5. kiadása utáni javasolt metakommunikáció. Vagy ami még jobb javasolt figyelmen kívül hagyni mindezt, mert akkor nem kell triggered SJW-vel szenvedni. Ismét érezzük a vesztességet.

Talán a hét ismétlés sokak számára elég volt hogy észrevegyenek egy apróságot. A személyes horrornak ott van a tulajdonsága, hogy csupa olyan dologgal kell találkoznod, ami számodra, a karaktered számára is taszító, félelmetes. Aminél időszerű a trigger warning. Ami kényes téma, ahol a történelmi perspektíva neked nem tetsző oldala is megjelenik. Enélkül nincs személyes horror. Végig mehetünk nem csak 7 olyan példán, ahova copy + paste módszerrel írom be a konklúziót, és a tényt, hogy a safe space jellegű tagadás lebontása is a személyes horror egyik legfontosabb alapja. A hasonló SJW problémákat ennek a megértése kezeli. Aki ezek kapcsán talál ki jelzéseket, metakommunikációs trükköket egy korábbi személyes horrora építő rendszert modernizálva, annak fejlesztői kvalitásaival kapcsolatban vannak kétségeim. 

Eddig sem volt a kedvencem...

Ha a múlt egy-egy részletét felvillantó részlet, a megfelelő felbontás hiányzott, nem árt megjegyeznem: Ezek nehezen jelentek volna meg a játékban. Sokféle tevékenység kapcsán nem csak a természetfeletti kockázat lenne akadály, de a sok esetben irreálisan sok sikertelenség és botch is, akkor persze sok passzívabb krónika is megérthethő. Viszont az ezekben felmerülő cool dolog vámpírnak lenni helyzet ma sem tűnik személyes horrornak, és sok szempontból a mesélő által kitalált dráma, narratíva ellenére sem emeli a kedvencek közé a játékot. Amikor az életünkhöz tartozó megannyi apró részlet elveszik, amikor a kiemelkedő tehetségből hirtelen középszerű kezdő vámpír lesz valakit, az a személyes horror egyik formája lenne, és ennek elvesztése miatt zavart a szándékosan alacsonyabb felbontás. De a személyes horror másik formája pont az, amikor az önámítás nem megy tovább, a következmények nélküli világ helyett ott van a karakter sarkában a fenevad. 

Ahol egy sokszínű, élő karakter veszít el mindent az öleléssel, a gyerekkori hobbit, amire nehéz visszaemlékezni, hogy felírd a rá vonatkozó egyetlen pontot, az kétségkívül értékes és mély történet lenne. Csak ezt sokszor előzi meg a kísértés, ahol azt a bizonyos egyetlen pontot kínodban már inkább valami tápra költenéd. Ha ez a cél akkor könnyen előfordul, hogy kevés lesz a pont, a karakterek terén kisebb felbontású rendszerben. Hogy ilyen téren akit azért öleltek mert valóban jó volt, az nem mindig jön ki, mert a felbontáshoz is pont kell és a tehetséghez is. Pont kell, amit sok fejlesztő, mesélő szerint nem lenne bölcs dolog mindenkinek megadni, mert akinek nem kell a felbontás az tápra fordítaná csak. A kevesebb pont, kisebb felbontás sok szempontból kompromisszum. És nem az a baj, hogy rossz kompromisszum lenne, pusztán az a baj, hogy a fanboy állítása, hogy az itteni szabadságba minden belefér pont ezen az apróságon hasal el. És egy reális, szép de összetett kép a sok részlettel valóban nem rakható össze sok háziszabály nélkül. 

De a felsztárolt senki, aki üres az imázs mögött, és egy jó skillt ad el az imázs kiválónak? Az már összerakható. És amikor az önámítás, a halandóként elért státusz, a következménynélküliség összedől az személyes horror és lehet egy kellően sötét történet. Ha pedig a felépített illúziók, az önámítás előbb dől össze, a karakter elméje ezt nehezen viseli el, de megmarad az őrölet mögött a zsenialitás látszata és ezt erősíti fel a természetfeletti háttér? Malkáv...

A korábban erős "gengszter" szerepbe bújt keménykedő rapper, aki az első nap törik össze a börtönben, és a pszichés gondokkal malkavitaként jön ki a börtönből remek alap erre. De éppen így érdekes egy politikusból lett Ventrue vagy Brujah pofára esése. Vagy akár az is, amikor a bizonytalan cégvezért a bűnei a fenevad karmai közé löknék, de pontosan látja, hogy a korábbi sikerei a cég élén az alkalmazottak érdemei és nélküle is összejönnek. Az üres, egy dimenziós, érdemi jellem és háttér nélküli karaktert hozó játékos hibája ezen az úton előnnyé, erénnyé kovácsolható. És a hasonló gyorsan összedobott, sablonos, egyszerű karakterek valóban mélyebb szerepjátékra vezetnek, mint a szörnyek öléséről és a kincsük eltételéről szóló játékok gyorsan összedobott első szintű karaktere. 

Könnyű megérteni, hogy aki a rosszabb mintához hasonlít az miért tartja jónak, de azt is lehet látni, hogy számos ilyen lehetőséget a PC jegyében sikerült szépen letakarni. És ez úgy, ahogy le van írva rossz. Rossz, de el lehet tőle térni. 

A kérdés inkább ott van, hogy amikor az ember növelné a felbontást, sok szempontból megkeresné a gyermekkor miatt kellő pár pontot, melyik rendszer mikor gurít az ember útjába egy mesélői mérlegeléssel és háziszabályokkal átugorgató akadályt és az ilyen átugorható akadályok léte hogyan befolyásolja az adott rendszerrel játszó közösség játékkal és a többi játékossal kapcsolatos elvárásait. Hogy ez alapján milyen történetek, kalandok (krónikák) születnek meg. Sokan mondják, ez Magyarország itt nem relevánsak Sol nyugati tapasztalatai. Itt nem a könyv a szentírás, itt ez nem formálja rossz irányba annyira a játék képét.

Csakhogy n+1 esetben hallottam azt a problémára megoldásként, hogy hát át lehet ezt úgy hidalni, hogy azokra a részekre amik problémát okoznak, nem figyelünk, azok háttérbe szorulnak, kimaradnak milyen jó lesz így, és ezt minden valamire való játékos és mesélő megérti. Az így érvelő fanboyokat itt és most kell nyilvánosan lehülyéznem. Ugyanis ez esetben a játékos azon igényeit figyelmen kívül hagyva egyáltalán nem elégítenénk ki, amiket a rendszer amúgy rosszul, hibásan elégít ki. A megoldást a háziszabályok, az opcionális szabályok, a szabályoktól való eltérés megannyi más lehetősége jelenti. Ha egy rendszer egyszerűsége azt a célt szolgálja ne legyen sok felesleges munkánk rendszerkedéssel, de a rendszer jelentős részét átszámoló háziszabály csomaggal mégis lenne, és a VtM helyett az azonos világot használó GURPS: Vampire jobb alapot jelentene, akkor a rendszer az adott játékosok számára, az adott célra nem ideális választás. Nem lesz mindenre jó rendszer a Storyteller. Van egy niche amiben működik. 

Horrorból sokféle van

És persze az sem mindegy, hogy a horror kapcsán mégis milyen horrorról beszélünk. Ugyanis a horror történeteknek igazából három fő iránya van. 

  • Ahol a protagonisták bukásra vannak ítélve. 
  • Ahol a protagonisták a történet végén elmondhatják, hogy megúszták a dolgot. Túlélők, de tovább fog kísérteni az eset. 
  • Ahol a protagonisták ahol a szörnyűségekkel szembenézve fejlődnek, sikert érnek el, nem csak megússzák a dolgot.

Sokszor egy csata is horrorisztikus jelenet, kiváltkép akkor, ha az ostromolt város védtelen női tudják, milyen szörnyűség vár rájuk, és ezt a másik oldal be is akarja mutatni. Ilyen középkori ostrom vezetett oda, hogy nők kényszerből védték meg a városaikat, és a helytállásukért kapott címek után lett egy nőkből álló harcos lovagrend. De ahol egy birtok kiváltságként női ágon öröklődik, ott gyakran a szörnyűségek árnyékában a saját határain túllépő nő tettei érdemelték ki ezt a kegyet. A mögötte lévő szörnyű kaland sokszor egy horror történet. 

De éppen így igaz az, hogy sokszor egy sorozatgyilkos horrorisztikus tetteire épülő a horror, a thriller és a krimi határán játszódó történet képes megteremteni olyan híres detektívet, aki hírnevét, karrierjét az általa megoldott különösen horrorisztikus esetnek köszönheti. A pozitív végifejlet felé tartó horror egy lehetőség. 

De sok esetben amikor egy karakter az önmagában lévő szörnnyel, veszéllyel vagy bármi mással néz szembe, és a végén akár önmagával békében és erősebben jön ki belőle, az is a horror történet egyik heroikus válfaja. Ilyen a Vampire esetében a Golconda. És a fenti ürességből érkező karakter önmagával való megbékéléséhez vezet út egyik lépcsője pont az olyan hobbik és értékek megtalálása lehet, amiket korábban észre sem vett, amiket mellőzve vállt üressé, és amiket megtalálva teljesebb ember lehet. De talán az első kiadás esetében a kelleőn magas szintű igaz hit esetén lehetséges csodák között is szerepelt a vámpírból haladóvá vállás lehetősége, az ölelés megfordulása.

Ez az irány nem attól lehet felnőttebb sokak szerint a kalandozós fantasynál, mert a horrorban ott vannak a legyőzhetetlen szörnyek (alacsony generációs vámpír, technokrácia), hanem sokkal inkább azért, mert nem csak lecsapdosni kell a szörnyeket, hanem a karakterek a félelmeikkel is szembenéznek, több döntést hoznak, más döntéseik megkérdőjeleződnek. Sok esetben olyan következményeket is látni kell, amit nem akarnak látni, sokszor komolyabb áldozatot kell hozni, stb. De a legpozitívabb horror irányzat és story kapcsán is ott van sok olyan félelem amivel szembesülni kell, ott van a trigger. Az egész játék köré oda kellene tenni, hogy trigger warning!

Kis kitérő Sol kollégának + konklúzió

Sejthető, hogy a fenti képről is fogok beszélni, méghozzá kitakarás nélküli változatban, és egy bizonyos Angelica néven tervezett karakterről. Amikor elsőre elmondom azt, hogy milyen a karakter könnyű alapvetően több dolgot észrevenni. Például azt, hogy számos olyan kérdésről ami általában meghatároz egy karaktert ebben a rendszerben nem hoztam döntést. Könnyű azzal lerázni a dolgot, nem karakter így, maximum wishlist, hisz az hiányzik belőle ami másnál a lényeg. Aki kicsit jobban figyel, az azt mondja: Személyiség adott, és számos olyan esemény és a háttér olyan részletei is adottak, amik a karakter személyiségét, helyzetét olyanná formálták amilyen. Ebből egy rendszer nélküli szerepjátékban azonnal lehet játszani, erre akár krónikát lehet írni, nagyon nem kívánságlista az, hanem karakter.

És onnan, hogy egy karakterről nem csak azt mondom el, hogy ilyen és ilyen hanem azt is, hogy hogyan lett ilyen, miért ilyen egy csomó kötöttség erősebb. És amit ezzel kapcsolatban tud magáról, a múltjáról az hirtelen nagyon kötött dolog lesz, amivel pedig ő sincs tisztában valamely oknál fogva, azt nem véletlenül nem akarom eldönteni, még akkor sem, ha sok WoD karaktert ez határoz meg. Maximum megnézem van-e rá megoldás, és ha az első megoldásom mellett egy storyteller második, harmadik, negyedik megoldást mond megjegyzem, és a következőnek akit érdekel a dolog már ezeket is elmondom. Szép hosszú lesz a lista. Azokra a részletekre amikre van megoldás. De lesz sok olyan részlet, amire nem találnak megoldást. Egyszerűen azért, mert a rendszer sem tesz sok különbséget hit és hit között. Igaz hit •••○○ és kész is vagyunk. Nem fog a hobbikra figyelni, n+1 év alatt, mert a rendszer és a krónikák olyan felbontást kínálnak, ahol ezek többnyire nem látszanak. De amikor egy karaktert ezek határozzák meg, akkor ezek jelentik a lényeget. Az alacsony felbontás, a rendszerben meglévő általánosítás az, ami sok karakter megalkotását megnehezíti. 

De bújjunk csak egy kicsit az SJW-k bőrébe, hát a Vampire minden csak nem politikailag korrekt, hiszen, ha a hit nem tud gyógyítani, segíteni, motiválni, előre vinni és ezzel segíteni tanulni, csak sebezni, ártani, az egy bántó és általánosító rossz sztereotípia. Olyan előítélet, ami ellen szólni kellene. Könnyű lenne számon kérni, miért nem szól az SJW, miért nem írja át a rendszert az SJW szerző, de nem nehéz tudni a választ. Az SJW, mint a drogos sztár is, kompenzál. Azért hisztik, hogy elhiggye magáról azt, hogy megvan benne az a nyitottság, aminek a nyomát sem mutatja, amiből egy szem sincs benne, ha ellenvéleménnyel találkozik. És pont azért nem merül fel sok más konfliktus feloldására a módszer, mert ott már nem kell nyitottságot színlelni sem. Az SJW-ség hiteltelenség, önámítás, színlelés. 

Az élőbb, sokszínűbb karakterre adott válasz lehet egyes karaktereknél (vagy kezdetben) irígység, és rivalizálás, de ez könnyen vezethet el a hasznos példa eltanulásához, szövetséghez. Ahol a saját útját megtaláló karakter egy idő után nem csak a fenevadtól kell, hogy féljen, hanem az előtte lévő út ismeretlen voltától, az ott vállalandó kockázatoktól, vagy éppen attól, hogy hogyan teszi ez őt sebezhetővé. Miközben a környezetben van ami visszahúzná a karaktereket. Közben az intrikában, meglévő konfliktusokban is helyt kell állni, be kell vonni az új szövetségeseket. Az erősebb ellenfelek, a nyers brutalitás is sok téren megjelenhet.  

A legalább elméleti szinten létező lehetőséget én is látom sok ilyen történetre. Csakhogy nem véletlenül mondtam azt, hogy a rendszer számos eleme befolyásolja a játékosok elvárásait, a krónikákat és többek között azt is, hogy milyen helyzetek kezelésében lesznek tapasztaltabbak a mesélők és a játékosok. Minden rendszerhez lehet háziszabályokat írni, új előnyeket és hátrányokat kitalálni, ahol pedig van arra precedens, hogy egy olcsó előny vagy háttér sok ingyen pontot ad, ott máshol is adhat ingyen pontot a mesélő. A rendszer felbontását is lehet megannyi háziszabállyal javítani, a rendszeres irreális eredményekre is minden jó mesélőnek van házi megoldása. Csak egy pont után, azt mondja az ember, ennyit javítgatni már nem érdemes, mert van kevesebb javítással jobb eredményt adó rendszer. És van az a pont, ahol a rendszer által is formált játékosi igények alapján azt mondják, ha ezek miatt az igények miatt változtatunk a rendszeren, az már nem az a játék amit ők szoktak, ők szeretnek játszani és sem idejük, sem kedvük nincs változtatni.

Sem idejük, sem kedvük nincs a nagyobb felbontás miatt a saját karakterükről részletesebb képet adni. Egy több aktvitást, több gondolkodást igénylő krónikára sem biztos, hogy van erejük akkor, amikor éppen van idejük játszani. Ha igényük, erejük, lehetőségük és tehetségük is lenne hozzá, akkor nem lenne nehéz olyan játékot keresni, ahol ez kevés nehézséggel működik. Ráadásul a szerepjáték sem mentes a saját SJW-itől. Ha valaki az egész játék alatt semmit sem tesz, és kevesebb XP-t kap, akkor megkeresi azt a pontot, amivel más lehet a bűnbak. Mert neki akár csak egy régi fényképpel is több felszerelés van feltüntetve a karakterlapján. Az SJW mentalitást nem kiszolgálni, hanem visszaszorítani kellene. Többek között azért, mert a személyes horrort, a játék lényegét nyírja ki. 

A személyes horror kérdést eddig sem vették túl komolyan. Sok szempontból a kép amit a játék felmutatott magáról, nem volt hitelesebb O.G. Locnál, Curtissnál vagy Dopemannál. De a V5 mögötti SJW-k nyitottsága, fairsége sem hiteles. De erre rámutatni komoly trigger a fejlesztőnek, a sok SJW-nek, a rajongók jelentős részének. 

Comments on Curtis, Curtákis: A hitelesség és a személyes horror (WoD)

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Útvonal

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

Bejelentkezés

Kereső

Cookie kezelés

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.