- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
A többség nem azért, mert jónak tartaná. Mert lássuk be arra amire a többség használná nem igazán való. A M.A.G.U.S. tagadhatatlanul a 90-es évek első felének terméke, ami részben jó, részben rossz. Jó, mert akkor "story revolution" címszó alatt egyre több lehetőséget akartak adni a történetre, és persze a szerepjátékra. Csakhogy a kicsit félkész rendszer kapcsán sok minden befejezésére sem jutott elég idő, nemhogy tesztelésre, a könyv jó szerkesztésére. A gond az, hogy talán a gondolatok összeszedésére sem.

- Hits: 21488
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
Nem jó egy zárt Facebook csoportból kivinni vitákat. De az ott felmerülő kérdést meg lehet válaszolni a csoporton kívül is, kivátkép akkor, ha a kérdező már nem is tagja az adott szerepjátékokkal foglalkozó csoportnak. Könnyen válaszolok, hiszen máshol már felmerült épp így a válaszom, és most ezt lehet hivatkozni nem szerepjátékos csoportokban is. Igaz az ő kérdése a szivárványos táska miatt megvert lánnyal kezdődött, az én válaszom pedig a gázkamrákba küldött zsidókkal fog kezdődni. Ez volt ugyanis az a pont, ami után mindenkinek fel kell ismernie, hogy hova vezet az, ha az emberi jogokat félretesszük, érzelmi alapon szélsőséges politikát támogatunk, nem gondolkodunk, nem mérlegelünk. És ezen sokmindent vitatni sem lehet.
- Hits: 33540
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
Amikor a D&D első kiadása megjelent, az első ismertetők is a korlátlan lehetőségekről szólnak. Azóta sok olyan rendszer és kiadás van, ami ezt az ígéretet tűzi elsősorban a zászlójára. Hatalmas szabadságot, mindenki számára vonzó rendszert ígér. Ez pedig egy olyan ígéret, amire könnyű legyinteni, hogy ismerem a reklámokat ez csak marketing bullshit. Csakhogy a rajongók ezzel sokszor találkoznak, számukra ez sulykolás. Ha pedig egy rendszert nem igazán valós ígérettel reklámoznak okuk lehet racionalizálni is. Így pár rendszer kedvelői más rendszerekre vonatkozó kérdéseknél is jönnek elmagyarázni, hogy X rendszerben, Y kiadásban aztán tényleg mindent meg lehet csinálni, sőt minden mást is. Ha pedig ez a kártékony viselkedés jön egy rendszer kiadója és kedvelői felől, akkor nehezen engedem el azt a témát, hogy a rendszer mennyire nem hozza azt amit ígér. Az Anthemet, a Mass Effect: Andromédát megvédem, pedig ott is volt más marketing bullshit, az ilyen rendszereket nem. És nem véletlen, hogy az Anthemet hozom példának.
- Hits: 34252
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
Sokan ismerik a Roll20-t, és sokan mondják el, hogy az egyik legnagyobb előnye az, hogy teljesen böngészőalapú és így például megúszhatsz néhány perc telepítést. A gond csak az, hogy e kérdésben sincs ingyen ebéd. A Roll20 pedig időközben kiérdemelte a (t)Roll20 gúnynevet, és így a legfőbb előnyük is más perspektívába kerül. Mert az elmúlt napok hírei velük kapcsolatban nem arról szóltak, hogy milyen cool újdonság jelent meg náluk, hanem arról, hogy kivel és milyen módon volt seggfej a cég, és ki és miért hagyta ott őket. Akár seggfej éppen veled a cég, akár csak egy olyan hibába, kényelmetlen megoldásba futsz bele, amit mér rág javítottak volna, ha épp normálisan állnak a bejelentőhöz, ezt a megspórolt időt kamatostól veszted el.
- Hits: 20107
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
Vannak programok, amiket piaci alapon biztosan nem vettem volna meg. Akciósan $30 a program, nem drága, de nem is a legolcsóbb a piacon, hiszen vannak tartósan ingyenes megoldások is. És hamar jönnek a különböző tartalmak hozzá. A vadon kezelése még $25, mágia kapcsán indokolt effektek $10, zenék, ez az... A program viszont még egy alpha verzió, egy olyan Early Access megoldás, ami kapcsán meglehet a bizalom, remélhetjük, hogy jó irányba tart, de nem tudhatjuk. Tesztelni, kipróbálni csak időbe kerül. Akkor amikor épp ráérek. Ez mindjárt jó. Végigmegyek a regisztráción és minden fontos lépésen. Letöltés, majd a frissítések. Van bő egy órám gondolkodni.
- Hits: 84584
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
A személyes horror ott kezdődik, amikor szembe kell nézni mindazzal, amit addig sikeresen letagadtál önmagad elől. Nem titkolom, a témára több aktualitás miatt került sor. Az egyik aktualitás a Vampire 5 körüli még mindig jól pörgő viták, az asztali szerepjáték alatt is megjelenő trigger warning figyelmeztetések kérdése, a meg lehet-e X rendszerben csinálni Y karaktert. És persze a címben szereplő személy körüli kialakuló országos hisztiről szerepjátékos szemmel alkotható vélemény. És a V5 kapcsán megjelenő trigger warning figyelmeztetések kapcsán is felmerül a kérdés: Mi jelenik meg a játékban, milyen részleteket mosunk el, ugrunk át, mi az amit elrejt a játék felbontása. És ennek kapcsán előkerül a szerepjáték egy különösen extrém formája is, ahol a leginkább egyszerűsítő és hamis képet kapunk. Létezik ugyanis az elő szerepjátéknak egy különös formája: A celebritás játssza azt a szerepet, amit üzleti érdekből, az imázs megteremtése és fenntartása miatt rá osztott az élet. És sokszor baromi nehéz szembenézni azzal, hogy ez az imázs, a kis felbontású és épp ezért hihető kép csak egy lufi.
- Hits: 15293
Read more: Curtis, Curtákis: A hitelesség és a személyes horror (WoD)
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
A Vampire 5. kiadásban megjelenő trigger warning megoldások kapcsán sokszor hangzott el a vád: immár nem vámpírral kell játszani, nem a horror jön át, hanem... És teljesen igaza van annak, aki ennek kapcsán rámutat, hogy mindez miért lenne idegen sok vámpírtól. De teljesen igaza van annak is, aki azt mondja, hogy ez a szemléletmód nem újdonság. Hiszen egy 100.000 emberre jut egy vámpír helyzet és a saját ismert környezetedben való játék kombinációja oda vezetett, hogy mondjuk Miskolcon lehetne 2 vámpír, agglomerációval együtt 3, ha az egész régió oda tartozik meglehet az az 5-6 vérszívó akik a csapatot alkotják. Induló karakterként egyik sem vámpír régebb óta, mint pár évtized, és még a mai ember szokásait hozzák.
- Hits: 26311
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
A Facebook egyik szerepjátékos csoportjában volt egy elég durva vita, amiből akkor és ott szerencsére kimaradtam. A téma kapcsán írt az admin, hogy ugye az off sem jó, a minősíthetetlen hangnem méginkább nem. Majd egyik kommentelő említette a hangnem kapcsán az egyet nem értőknek járó durva megjegyzéseket a HVG oldalán. Az ottani vitát sem láttam, viszont a történetek mindenképpen inspiráltak eme cikk megírására. Az első kérdés rögtön az, hogy mi nem tartozik az asztali szerepjátékok témakörébe. Ha én vitatkozom Puzsér legújabb műsoráról az nem tartozik oda. Ha egy Call of Cthulhu vagy Vampire karakter vitatkozik róla, akkor már oda tartozik. Ha pedig tippeket adok arra, hogy egy magyar Gendertudós Brujah hogyan vitatkozhat Puzsér érveivel az már hasznos tanácsokkal teli RPG-s cikk. Most egy hosszabb, talán grafomán írás jön pár oldalon a szerepjáték és a politika kapcsolatáról.
- Hits: 17527
Read more: Vitaindító: Nyarlathotep bankára a HVG-nél dolgozik
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
A "szerepjátékos gyilkosok" című történet nagyot futott a médiában. A kérdés kapcsán viszont igyekeztem megkérdezni rendőrt is, ügyészt is, bírót is, sőt még egy védőügyvédet is. Meglepő válaszok születtek. Az ismert tény, hogy Magyarországon magas a váderedményesség mindannyiuk szerint összetett folyamatok eredménye. Létezik egy intézmény, a pótmagánvád, ami akkor működik, ha az ügyészség nem akar vádat emelni, de a sértett, a képviselője igen. És az esetek egy szignifikáns része úgy végződik, hogy amire az ügyészség úgy gondolta, hogy neki nem eléggé bizonyított valami a vádemeléshez, az a bíróságnak már elég volt.
- Hits: 20284
Read more: Elítélhető valaki azért, mert szerepjátékos? És, ha LARPot játszik?
- Details
- Written by TheElf
- Category: Asztali Szerepjátékok
Az ünnep első oka, hogy a témában Solo cikket ígért, arra az esetre, ha én nem kritizálok valamit, amit szerinte nagyon elszúrtak. Én pedig sokmindent tervezek a kérdésben, de pont azt a részt, pont ott kritizálni nem. Másfelől ez legalább annyira flamebait téma, mint a D&D 5, az örökké készülő új M.A.G.U.S. és Nyarlathotep kapcsolata a jelenkori magyar pártpolitikához együttvéve. Nem azért, mert ez is egy ötödik kiadás, ez is olyan rendszer ami sokak szemében a belső logikátlanságokról hírhedt, és a gender egyformán forró téma Brujah ügyben és a kapcsolódó szak bezárása miatt a napi politikában. Hanem azért is, mert míg a fél közösség a földön fetreng a röhögéstől, hogy ez mekkora marhaság, addig nekem pont ez jelenti az okot, hogy feltegyem a kérdést, hogy biztos, hogy marhaság?
- Hits: 17307
Subcategories
Asztali Szerepjátékok Article Count: 144
Novellák, történetek Article Count: 9
Grafika Article Count: 7
Számítógépes játékok Article Count: 9
Kereső
Bejelentkezés
Útvonal
Cookie kezelés
Aktuális gondolatok
Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?