Elf kollégával esett meg az a furcsa eset, hogy valakinek megemlítette a Warhammer Online-et [a pontos körülményeket tőle lehet megtudni], mire az illető visszavágott, hogy a Warhammer Online mennyit nyúlt már a World of WarCraftből meg az egész Warhammer dolog mekkora egy lenyúlás. Ha ott vagyok, biztosan akkorát röhögök, hogy az alvó lakótársam a fejével töri be a plafont alkotó félig elmállott gipszkartont. Persze az illetőnek elmagyarázásra került az amit az alábbi oldalakon igyekszem majd tárgyalni, csak egy kicsit más megvilágításban, mint önjelölt Blizzard védelmezőnk. Ne értsen félre senki, semmi bajom a Blizzard játékokkal, de ez a fölvetés megmozgatott néhány neuront, annak a következménye ez a bizonyos betűlavina.

Hozzátenném azt is, hogy nekem is föltűnt, hogy bizonyos egységek emlékeztetnek a társaság gazdagabb tagjainak a gyűjtögetős figuráira, nameg a marine-space marine párhuzam sem túl rejtett, de mivel elég elcsépelt klisé volt már akkor is az űrgárdista téma [Csillagközi Invázió, Star Wars, Aliens, Duke Nukem, Doom, meg még vagy tízezer másik mű], fene se gondolta volna, hogy a csapat épp a Warhammert pécézte ki. Tegyük hozzá, okkal nem fordult meg a fejemben, ugyanis tudtam, hogy mi az a plágium, egy elcsépelt, de népszerű klisét fölhasználni meg nem lopás. Az egykor eredeti ötlet eszközzé vált és sok világ részévé, akárcsak a gárdisták középkori társai a lovagok, vagy a Tolkien műveiben bemutatkozó elfek. Azért szerencsére a hasonlóság elraktározódott valahol a háttértáram legmélyén, a StarCraft 2 megjelenésével és most ezzel a nem előszöri és messze nem példátlan esettel összefüggésben könnyű volt megtalálni a kapcsolatot. Gondoltam ez így már csak nem lehet véletlen, gyorsan föl is raktam a StarCraft 2 mellé a Dawn of War-t is és el is kezdtem a küldetéseket. Két misszió után jött a b+, majd a kilépés és a masszív kutatás mindenféle keresőmotorok segítségével. Hogy mit találtam? Nem azt amire számítottam...

Eredetileg az említett Warhammer Fantasy [1983] és az utódja a Warhammer 40K [1987] a Games Workshop terméke, egy miniatűr figurákra épített taktikai asztali játék [wargame]. Mint a DnD történelemből kiderül, ennek a műfajnak a továbbgondolása a szerepjáték. Még a DnD is tactical role playing game-nek indult és itt a tacticalön van a hangsúly. Ez azt jelentette, hogy a figuráknak taktikai szerepük van. Később karaktert azaz jellemet adtak nekik, hasonlóan a modern stratégiai-taktikai játékok hero unitjaihoz. Hát a Warhammer univerzum is így indult útjára, csak ez meg is maradt ott. Egy elképzelt fantasy univerzum elképzelt csatáit kell levezényelni kockák, miniatűrök és néhány sablon segítségével. [Ezért sem szeretem, ugyanis semmi kedvem mérőszalaggal meg szögmérővel szaladgálni egy asztal körül, néha elgurítva egy vödör kockát. Sajnálom, de én már csak ilyen maradi vagyok. Ha asztali stratégia, akkor sakk.] Igazából ennek a lényege a gyűjtögetés, a miniatűrök összerakása, kifestése, azaz a saját seregünk fizikai megépítése, ennek ad a gyűjtögető szenvedély kielégítésén kívül egyéb értelmet a Warhammer.

Visszatérve a társaságra, John Peake, Ian Livingstone és Steve Jackson alapította 1975-ben. A két név azoknak ismerős lesz akiknek a Fighting Fantasy is az. [Steve Jackson nem keverendő az azonos nevű amerikai designerrel akinek többek között a GURPS és a Munchkin is köszönhető.]

Veteránoknak biztosan ismerős lesz a lapozgatós szerepjátékkönyv műfaja, amit otthon a MAGUS kapcsán akartak föléleszteni, persze kevés sikerrel. Akinek az eredeti kellett, annak a magyar verzió túl bonyolult volt, akinek meg a MAGUS kellett annak hiányzott a szabadság amit az asztali nyújt. Valamikor réges-régen ezek a könyvek elég nagy népszerűségnek örvendtek. Odahaza Kaland, játék, kockázat, Fantázia Harcos vagy Harcos Képzelet alcímmel jelentek ezek meg, a játék kalandjainak helyszínt adó világhoz, a Titánhoz meg még magyar fordításban is készült könyv. Szórakoztató kis könyvek voltak ezek, afféle egymodulos kalandjátékok, ahol a játékos az adott számú bekezdéshez lapozva adta meg, hogy mit választ [de legalább nem az volt a választás kérdése, hogy a csontvázat vagy az ogrét csapja-e le előbb]. Ezt alkotta meg az angol Steve Jackson és a szintén brit Ian Livingstone. A keverést egyébként nemcsak a névrokonság indokolja, ugyanis az amerikai Steve is írt Fighting Fantasy könyveket.

Már a kezdetektől újabb játékmédiumok felé nézelődtek, például a számítógépes játékok irányába, ennek köszönhetően Peake 76-ban kilépett, a cég pedig majdnem bevételek nélkül maradt. Szerencsére megszerezték a jogot az amerikai TSR cég termékeinek az angliai eladására, így fönn tudtak maradni. A ’80-as évek elején elég erőteljesen elkezdték fontolgatni, hogy összeolvadnak a Gygax féle TSR-rel, de aztán az utolsó pillanatban meggondolták magukat. Mindenki jegyezze föl ezt a lépést, mert mindjárt viszont fogjuk látni. Ennek a cégnek dolgozott ugyanis egy bizonyos Andy Chambers nevezetű game designer akinek rengeteget köszönhet a Warhammer. Az illető ugyanis most a Blizzard Entertainmentnél Creative Director és mit ad Isten, épp a StarCraft 2-re állította a cég.

A másik cég viszont egy anno aprócska társaság, amit három végzős egyetemista alapított, név szerint Michael Morhaime, Allen Adham és Frank Pearce Silicon & Synapse néven 1991 febr. 8-án. A dátumot csak érdekességnek említem meg, mert pont egy héttel előtte alakult egy bizonyos id Software, egy csapat jó szerepjátékosból, akik közül egy véletlenül programozó zseni is volt [John Carmack]. A két cégnél a fentebb említett wargame-ek jelentik a közös pontot, az id tagjai ugyanis rendszeresen DnD-ztek [vö. Doom, Pain Elemental, DnD Astral Dreadnought], a Blizzard tagjai viszont a Warhammert szerették. El is döntötték, hogy elkészítik a játék számítógépes verzióját, ami nagyrészt kész is volt már, amikor licenszkérelemmel fordultak a Games Workshophoz. Az akkor [1994-95-öt írunk amikor a WarCraft megjelenik] erőteljes anyagi gondokkal küszködő GW meg egy akkora összeget mondott, amitől az alapító tagok valószínűleg egyből hanyatt vágták magukat. Természetesen a szerződés nem jött létre, a Blizzard pedig hirtelen kutyaszorítóba került.

Ha nem adnak ki semmit, becsukhatják a kaput, ha viszont a Warhammer Fantasyra épülő játékot dobják ki, akkor a GW pereli őket be. Gyorsan annyi saját tartalmat illesztettek hát a játékba, hogy az már hivatalosan eredetinek számítson és elnevezték HadiTechnikának azaz WarCraft-nek. A történet persze más volt, de a vizuális tartalom még most is jelentős hasonlóságot mutat. [A GW persze szívta a fogát mérgében és csak főtt a saját levében, még perrel is megpróbálkozott, de persze a Blizzard kínosan ügyelt arra, hogy jog szerint a játék már eredetinek számítson.] A WarCraft és a WarCraft 2 elsöprő sikert aratott, közben pedig már az első résznél nekikezdtek egy másik játék fejlesztésének, ez pedig a StarCraft volt ami ’98-ban landolt a polcokon, majd néhány hónappal később követte a Brood War kiegészítő.

Bár Artanis ha eleget kattint rá a lelkes Brood War játékos, azt mondja, hogy „This is not WarCraft in space!” [Ez nem űr WarCraft!], a játék valójában az, csak egy kicsit más értelemben, mint ahogy első hallásra az ember gondolná. Ez a sorozat ugyanis a Warhammer Fantasy utódjából a Warhammer 40K-ből merít, méghozzá igen nagy kanállal, de szerepel benne elég referencia más alkotásokra is, bár ezek inkább afféle easter eggek [rejtett utalások; dropship? valaki? „In the pipe, 5 by 5!” (Aliens)]. Az eredeti koncepció persze WH40K, annyi eredeti tartalommal, ami épp nem minősül másolatnak. Gyanítom e mögött már az is ott volt, hogy gondolták kicsit odaböknek a GW-nak, hagy kóstolják meg a saját főztjüket. Kevésbé rosszindulatú emberek persze meghajlásnak is vehetik ezt a nagy előd felé. Döntse el mindenki, mert a Blizzard-Activision ezzel kapcsolatban még nem nyilatkozott. [A GW contra Blizzard perre ezer meg ezer pletyka utal, bár a referenciákat az idő vagy a Blizzard staff az idő, a feledés és az Internet adatszemét-homályába temette és urban legendbe burkolta.