A Kalandhorizont arról ír, hogy sokan áskálódnak ellene. Van aki megemlít egy kisebb balhét, ami egy csoportban történt, de a kiadó pontosít: Nem erről az esetről, nem ennek az érintettjeiről van szó. Még csak nem is azokról, akikhez eljutott az eset híre és ezért dühösek. Valahogy úgy érzem, hogy nem is arról lenne szó, hogy az adott kiadó tulajdonosa hülyére keresné magát és ezért irígyelnék. S talán az sem lep meg senkit, ha kiderül nem elutasított szerzőkről van szó, nem olyanokról akik féltékenyek mert Bakk úr munkái megjelennek az ő rendszerük pedig nem. Szóval furcsa az, hogy több esetről van szó. Meg részben mindent és bármit fikázó, csak a kedvencüket szerető fanboyokról, s egy lelkes fordítóról akinek a szerelemgyereke sok megjelent munkája.

Az értelmes ember hamar megtanulja, hogy sokszor a helyzet nem olyan fekete-fehér, ahogy sokan ítélkezve látják. Egy halott ember történetével reklámozni egy kiadványt etikátlan és törvénytelen, hangzik el a vád, s a Facebook csoport ítélete is. Milyen kár, hogy a hasonló ítéleteknél nincs sem tárgyalás, sem bizonyítási kényszer, sem ártatlanság vélelme, sem semmi más garancia arra, hogy itt helyes döntés szülessen. Márpedig a leghangosabb kritikus is elmondja, nagyon helyesen és pontosan, hogy a reklám egyik kritériuma az a szándék, hogy valaki a termék, szolgáltatás megítélésén javítson. Mögötte van a közvetlen anyagi érdek.

Ugyanaz a post ilyen érdektől vezérelve reklám, míg a "visszaszólok akkor is, ha ez rontja a termék és a cég megítélését" egy megfogalmazott vélemény. Lehet bunkónak, etikátlannak tartani, triggerelődni, mert ugye egy halott emberről és az őt megölő állatról van szó, lehet ellenvélemény címén kifigurázni, akár rámutatva arra is, hogy ez mennyire reklámnak látszik, de röntgenszerűként és gondolatolvasóként biztos jogsértést vizionálni már nem biztos, hogy szerencsés. Többek között azért, mert a "vadul töröl, beszól, visszaszól" egy bizonyítási eljárásban nem a megfontolt üzleti érdekből való reklámozás, hanem a szokott visszaszólás elmélete mellett lehet bizonyíték. Rossz véleményt szabad mondani, úgy vádolni valakit jogsértéssel, hogy az nem biztos, hogy megtörtént és ez érdeksérelmet okoz más téma.

A Kalandhorizont, e fordítások egy ember "szerelemgyerekét" jelentik, s ne lepődjünk meg az esetenként durva érzelmi reakción, ha azt bántják és a bántó kritikára adott durva érzelmi reakció szintjén a gyilkos orca bulvártörténete sem lesz teljesen érthetetlen reakció. Nekem sem tetszik, de nem is kell, hogy mindenkinek tetszen. És aki ezt nyilvános felületen leírja, az bizonyára ismeri azt a tendenciát, hogy az ilyenre lesz negatív reakció is. Természetes reakció is, lesz aki direkt megemlíti majd sokszor az ezzel kapcsolatos kritikát, és sok érzelmi alapú veszekedésben ez is ott lesz a megszokott sértések között.

Érzelmi alapú veszekedés. Ha értelmi alapú vita lenne, akkor Bakk úr is rájött volna, hogy akinek baja van a játszható delfinnel, azoknak a bajai nem cáfolhatóak egy gyilkos bálnával aki gyilkolt. Így nem lett volna arról vita, hogy a postja reklám (és ezért jogsértő) vagy sem, nem parodizálják, nem durvul el az a helyzet. Mert az a gyilkos bálna egyszerűen nem válasz. Még akkor sem, ha a motivációját, a történetét értjük. Még akkor sem, ha itt emberi gondolkodást vizionálunk oda, ahol egyszerű feltételes reflex és a harcolj vagy menekülj ösztön kombinációja tökéletesen elég a nem felejtő és ésszel visszavágó állat illúziójához. Ha az intelligencia helyzetfelismerő képességről, kapcsolódó asszociációkról szól, akkor könnyen lehet beszélni arról, hogy X vagy Y állat mennyire intelligens, mennyire látja meg ilyen helyzetben a lehetőséget. Ettől még a gondolkodásuk nem lesz ember. És nem az agyuk miatt, hanem a kéz hiánya miatt.

Mi köze ennek a kézhez? Hát kérem szépen az, hogy a legtöbb állat a jelenre reagál, ennek részeként értve a lehetséges közeljövőt, a pillanatnyi taktikát. Az eszközkészítés viszont olyan jövőbeli helyzetre való felkészülést igényel, amit éppen nem látunk, nem következik közvetlenül a most látott helyzetből. Ha pedig ez nem csak ösztönös, akkor el kell vonatkoztatni az ittől és a mosttól. Mint ahogy akkor is, ha egy vadászat kudarcát össze kell kötni azzal, hogy rossz a fegyverünk, hiba volt elüldözni azt aki jó fegyvert készített. Az utóbbi feltételezés vezet el a társadalomhoz, kereskedelemhez, specializációhoz, fejlődéshez, a törvények és erkölcs iránti igényhez, sokmindenhez.

A problémára a gyilkos orca kapcsán írt bulvárcikk ami emberi tulajdonságokkal ruházza fel az állatot és kihagyja az ösztönöket, a feltételes reflexeket és mindent ezt a problémát nem válaszolja meg. Van rá viszont a deflin JK-ra három válasz is:

• Sok mese ilyen emberi tulajdonságokkal felruházott cuki állatokon keresztül mesél fontos problémákról és jobb az, ha a gyerekek ilyen mesehőssel játszanak, mintha toroni boszorkánymesterrel tennék. Egy felnőttet is motiválhat pl. a nosztalgia a játék kipróbálására.
• Fantasy világba beleférnek alakváltó és ezért eszközhasználó, eszközkészítő, specializálódó mágikus delfinfélék. A bolygót védő bármely természetistenség a kiválasztottait felruházhatta az alakváltás képességével, amivel még a partra is kimehetnek...
• Egy SciFi világban belefér a telekinézis a kéz helyett, ha már visszatérő elem a scifikben a pszionika. Lehetséges még például egy szimbiózis más fajjal, ahol a másik faj megoldja az eszközkészítés és használat fizikai részét, de a delfin teszi hozzá a szellemi kapacitást, vagy... Szóval lehet rá keresni olyan magyarázatot ami belefér.

Nyilván az első megoldás lusta, a másodikhoz szabadon kell írni, a harmadik jó kifejtése, kidolgozása agyalósabb műfaj. Mindegyik mellett lehet érvelni, de bizonyára megkapom, hogy azért a harmadik lett a legjobb és az első a legrosszabb, mert Bakk úr nem küldött ingyen példányt tesztelni, ismertetőt írni... Így persze még azt is megírom, hogy nem volt válasza, nem volt meggyőző érve. Ja várjunk. A Kék bolygó hard scifi. Azt viszont, hogy van-e magyarázat arra, hogy hogyan lettek ezek a delfinek, orcák ilyen hatékony faj nem tudjuk. Mert erről a kiadó oldala nem beszél és a vitákban sem hangzott el. A vitákban még az sem, hogy ez hard scifi játék, és e fajoknak vannak drónjaik.

Lehet rá a könyvben jó válasz is, és lehet olyan helyzet ahol egy jó rendszer az indokokat a mesélő fantáziájára bízza. Hiszen, ha a drónok kompenzálják a gyengeségeket, akkor ebben a többieknél erősebb két olyan faj, ami a drónokat nem tudná elkészíteni, sőt még az első drone összeszereléséhez szükséges csavarhúzó elkészítése vagy megfogására is képtelen lenne. Mindaddig ezzel nincs baj, amíg nincs rossz magyarázat. És könnyű belátni, hogy ezekkel a drónokkal sok lény elindult azon az úton amit az eszközhasználat, eszközkészítés adott meg.

Persze jó kérdés, ezek a drónok miért jelenthetnek előnyt, miért nem tudja más használni őket, hogyan jutottak az első drónokhoz, ha a csavarhúzó is nehéz téma nekik, stb. Ezek kapcsán vagy sokat kellene elmondani, vagy kellene, hoigy sok jobb és rosszabb oldal írjon ismertetőt a könyvről. Sok kiadó a művekbe azzal is befektet, hogy rengeteg helyre küld ismertető kapcsán példányokat, de még az olyan piacterek, mint a DTRPG is megteszik ezt, kisebb oldalak felé is, így a játékosok a kiadóktól független magyarázatot kapnak. Erre itthon nincs pénz, pláne nem a Kalandhorizont szintjén.

Csakhogy ettől a sok érzelmi veszekedés nem tesz jót a márka megítélésének. Hosszú ideig a Kalandhorizontot László egyedül is csinálta, nem is volt pénz több emberre. Nincs profi webes csapat, nincs marketinges, nincs kommunikátor, lektorra is várni kellett. És a magát az ország legaktívabb szerepjátékos kiadójának hirdető vállalkozás két dologban aktív igazán. Ebből az egyik a sok érzelmi alapú veszekedés, a másik pedig a rétegjátékok fordítása. Ezek a játékok lehetnek jók, csak azért nem véletlen az sem, hogy nem mainstreamek, elérhetőek fordításra hosszas huzavona nélkül.

Még ennyire sem meglepő az, hogy eme független fejlesztések sokasága mellett nincs egy klasszikus kiadó külföldön sem. Nincsenek regények, nincs irodalmi szerkesztő, nem gondoznak szerzőket, műveket, ott sem kell egy kiadó klasszikus munkáját elvégezni, és itthon sem kell csak a műveket kedvelő fordító lelkesen adja ki a kedvenceit. Ha kér is külső segítséget, ezzel azért inkább a szerzői-fordítói kiadások szintjén mozognak, mint egy klasszikus kiadóként. Ha az aktivitáshoz a játékokat támogató rendezvények, a játékot támogató irodalom megjelenése, a befektetett munkaórák (aktivitás) mennyisége lenne a mérce, akkor a Kalandhorizont nem lenne túl aktív. És nem látom azt, hogy kiadóként hova várnák a kéziratokat.

Ha a fordítói magánkiadástól elvárható szintet nézzük, és nem ott mozgunk, hogy az ingyen készített felületektől is korrektor csapatot elváró nyelvtannáci elvárásait kérjük számon, akkor a Kalandhorizont teljesíti az elvárásokat. Ha viszont érdemben a nagyobb, valóban kiadóként működő és szerkesztőket, lektorokat, sok mást foglalkoztató csapatokhoz mérjük őket, akkor egyszerűen a lehetőség sincs meg, hogy ott legyenek. És még ezek a nagy kiadók is hibáznak, és sok elvárásnak ők sem felelnek meg, ha a szerepjátékos szcénán kívüli nagyobb kiadókhoz mérjük őket.

A veszekedés a hangos ellenzők esetében nem ront a Kalandhorizont nem létező esélyein. A rajongók még jobban kitartanak a márka mellett, és többet is vásárolhatnak. A gond csak ott van, hogy akad egy harmadik csoport: A potenciális vásárlók köre. Ők látják a hangos fikázást, a törléseket, az utóbbiakat nem érzik jó hozzáállásnak. S bizony az érzelmektől talán kicsit elvakítva adott választ ők sem érzik jónak, s ők sem érzik követendő vagy támogatandó példának azt, ha egy buta kritikára egy olyan történettel vág valaki vissza, ami nem is ideális válasz, az nem meggyőző.

A Kalandhorizont viszont egy szempontból mindenképpen más, mint sok hazai szerepjátékos kiadó. Nem az ismert brandekre ül fel, hanem kevésbé ismert brandeket, játékokat ismertet meg sokakkal, kiadóként a népszerűsítés feladatát magára veszi. Kéziratokat nem vár, műveket még nem gondoz, de ebben az irányban elindult, és túlmutat több versenytársán. Lehet, hogy idővel fog kéziratot várni, hogy nem csak lektorra, de szerkesztőre is lesz majd pénz, stb. De László vállalkozása nem úgy indult, hogy csak ne kérdezzük az első milliókról.

Mivel László engem sem győzött meg, hogy vásároljak, s nincs ismertetőre példány, így a fordítások minőségét nem ismerem, s az általa kiadott játékok jó részéről keveset tudok. A Kék bolygót, és abban lévő jó vagy rossz magyarázatokat sem tudom véleményezni. Van aki tolerálja a veszekedésben a kommunikációt, másokat ez vág el a népszerűsítendő termékektől, ezért is találnak kevesebb játékostársat a rajongók. De kevés a részben független vélemény is.

Azt viszont tudom, hogy amíg a kiadó nem hirdeti, hogy hova vár kéziratokat, ezek a művek nem úgy születtek, hogy egy beérkező valamit ki kellett adni, hanem László ezeket a játékokat beszerezte, mert jókat hallott róluk, neki is tetszettek, lefordította, pénzt tett a kiadásukba. És ismerek olyanokat akiknek tetszenek. Ha kéziratokat várna, játékrendszert, világot, regényt egyaránt, és mondjuk az első beküldött munkámat látnám viszont, szkeptikus lennék, vajon csak azt adja ki ami jut? De így azért érezzük azt, hogy ezek a játékok több lépcsőnyi szűrésen átestek.

Azt pedig nehezen hiszem, hogy az eredeti szerző, kiadó, az angol kiadást ajánló oldalak, sok jó értékelést adó ottani vásárló, László, és az itteni törzsvásárlói egytől egyig hülyék lennének. Szóval a könyvek valakiknek jók, csak sajnos itthon sokan nehezen deríthetik ki, hogy ők-e a célközönség.