Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Előre bocsájtom: A cím egy kissé félrevezető, hiszen a cikkben nem sok szó lesz virágokról. Virágtermesztésről pedig még annyi sem. Inkább az első ismert "tőzsdei lufi" történetét igyekszem megközelíteni egy kicsit M.A.G.U.S.-os szemmel, aktualizálva az írást a felmerült ötletek, kérdések alapján. Egy világban, ahol a pénz szerepe fontos, hiszen a kereskedelemből, luxuscikkekre is építő kézműiparból fényesen meg lehet élni, sokakban felmerülhet az ötlet: valamit nem csak azért érheti meg megvásárolni, hogy máshol drágábban eladjuk, hanem azért is, hogy később drágábban eladhassuk. Megjelenik egyfajta befektetői magatartás.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Alina óvatosan körözött az arénában. Pontosan tudta, hogy ezúttal veszélyes ellenféllel került szembe. Drisqar, az ork ugyanis nem csak nagyobb és erősebb volt a törékeny lánynál, de tapasztalt gladiátor, sok viadal bajnoka is. A közönség tombolt. Kedvelték Alina stílusát, de a bajnoknak is számos rajongója akadt, így pedig a lassú kezdés csak tovább fokozta az izgalmakat. Egyik pillanatban Driskar szeme összeszűkült, majd egy hatalmas kiáltással vékonyka ellenfele felé hajította a csatabárdját. Ellenfele villámgyorsan tért ki a fegyver útjából, a fegyver pedig az aréna falába fúródott. Megannyi dühös néző átkozta a bajnokot a könnyelműen elhajított csatabárdért... S Alina is átkozta őt, a jó dobás okán. A világ minden kincséért nem árulta volna el, de pontosan tudta, ellenfele nem hiába hajította el fegyverét.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Az Új Tekercsek oldalain elhangzott, hogy a SUMMARIUM egy felnőttebb világképnek indult, de végül a 2. és a 3. kötet soha sem készült el. Nem lett semmi a felnőttebb világképből. Könnyű lenne az unalomig ismert tényekre mutatni, felsorolni megannyi ellentmondást a világképben, és közölni "ezek voltak az elképzelés hibái" ám nem ilyen egyszerű a helyzet. Részben azért, mert az első kötet megjelent, részben pedig azért, mert akad olyan sikeres játék, ami akár ennél is több és látványosabb önellentmondást, hibát tartalmaz. Bár ezekért el lehet vetni a SUMMARIUM használatát, ettől még nem lenne bukott a rendszer. Ennél súlyosabb hibákat is meg kell említenem.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

“Bravery is the capacity to perform properly even when scared half to death.”
[A bátorság annak a képessége, hogy akkor is megfelelően teljesítsünk ha halálra vagyunk rémülve.]

Omar Bradley, a normandiai partraszállást vezető amerikai tábornok

Szent György és a sárkányA bátorság a félelem teljes hiányát takarja? Bátorság vagy botorság a Summariumban leírt passzus, miszerint az orkok inkább csonkig égetik a kezüket becsületből és bátorságból, minthogy meghátráljanak? Hogyan jelenik meg a félelem és ennek a kóros formája, a fóbia és a paranoia a szerepjátékban? Meg KELL-e jelenjen egyáltalán, vagy a hősök sosem félnek? Ezt a kérdést akarom boncolgatni egy kicsit az alábbi oldalakon.

User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

A kérdésre az első választ könnyű megtalálnunk: Ha valami igen szokatlan lenne Yneven, akkor azt a szabályok általában említik, tiltják. A lovagok nemével kapcsolatban viszont nincs kötelező megkötés. Persze akadnak fontos kérdések: Vajon ha egy lovag a hölgyek védelmezője is, ez része a lovagi életmódnak, a lovagok feladatainak, akkor mi a helyzet egy esetleges női lovaggal? No nem azért, mert ő ne lehetne a gyengék védelmezője maga is, ne küzdhetnek. Hanem azért, mert vajon a társai hagyják-e, hogy egy hölgy csatába vonuljon? A kérdés tehát jogos.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Sta3 BRGKit érdekel sok magyarázat, ha nem azért játszunk? Millió és egy alkalommal futottam bele ebbe a problémába. Lássunk inkább példát, még akkor is, ha ott kevesebb szempont lehet összeszedve. A történetünk ott kezdődik, hogy adott a M.A.G.U.S. csoport a Facebookon. Éppen nem akartam ránézni, de volt aki szólt: Pár post megsértette a szabályzat egy pontját. Hé, főadmin biztos jó ez így? Nos jelentem, nem volt jó. Praktikus szabály, hogy aki csapatot keres, az egy gyűjtőtéma alatt keresse kommentben, mert ott könnyebben megtalálható marad, mintha hol az nyom le egy témát, hol ezt nyomják le a témák. Nem volt jó, de nem moderáltam, tiltottam. Ha van elég jelentkező, lecseng ez magától is. És az egyik csapat még elsőre érdekelt is. Annak ellenére is meg tudott szólítani, hogy a csoport szabályait sem sikerült betartania.

User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

Sokan kérdezik, milyen kaszt hiányzik a MAGUSból, és sokszor utunk el a következtetéshez: Kasztból, alkasztból több is van, mint elég. Persze, sokan pontról pontra hasonlítanák össze a kasztok listáját a D&Dvel és észreveszik: Druida például nincs. Ez önmagában még igaz is lenne... Csak a kérdést úgy is feltehetjük: élnek-e Yneven druidák? Ha pedig nem, akkor mi szükség lenne druida kasztra? Mi szükség lenne egy földi vallás követőire, amikor sokféle pap kaszt érhető el a játékban. Így már cseppet sem fog hiányozni a druida. Míg D&D kapcsán hagyománya van a földi vallások közvetlen újrahasznosításának, addig Yneven ez idegen volna. Mégis hiányérzetem van. Ugyanis nem mindenki készül kalandozónak akiből kalandozó vagy hős lesz. Olykor az "egyszerű ember" is keveredhet kalandokba, válhat hőssé.

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

Anno AD&Dben a varázstárgyaknak XP értékük volt, javarészt magasabb szinten lehetett őket készíteni, ez persze azt is jelentette, hogy elvben ritkák lettek volna. Ha nem lett volna sok véletlenszerű kincs amiben azért mégis ki lehetett ezt-azt dobni. A M.A.G.U.S. rendszer más. Egy-egy tárgy készítése nem kalandot, kutatómunkát igényel, hanem olyan mágikus formulákat amiket a karakternek megtanítanak. És amiket a karakter gyakorol, amik kapcsán a mester is ellenőrzi ez megbízhatóan sikerül-e. És sok okból nem eladásra készülnek. Vagy eltüntetik őket, vagy nyilván a tagságot erősítik. A többieknek már van, ők is átestek ezen és tartalék is jutott. Maradna a készítő. A boszorkánynak nem csak azt kellett megtanulnia amit a önállóan tud megcsinálni, hanem azt is amire boszorkánykörben kell képesnek lennie.

User Rating: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active

A tőr ugye alap fegyver? Ki ne gondolná így, és szerelne fel vele kapásból boszorkányt, varázslót, fejvadászt. A valóság azonban egy kicsit összetettebb ennél: A tőr közel sem ennyire univerzális. Bár a legtöbb fegyverforgató megtanul bánni vele, ám például egy boszorkányhoz mégsem illene. És nem csak azért, mert bármely látható fegyver tönkretehetné az összhatást egy boszorkány pedig kínosan ad a belépőjére. Ohh nem. Hanem azért is mert vannak olyan helyzetek ahova nem vihet magával tőrt. 

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive

A kockadobás érdekes dolog. Sokan mondják azt, hogy amikor az induló felszerelés értékét dobják ki, akkor bizony "milyen rossz dolog" már az, hogy 1 arannyal is bírhat egy bárd. Akad aki még hozzá teszi, hogy az szerinte nemes is. A legtöbb bárd azonban biztosan nem nemes. A fő problémát a fegyver jelenti. A hűbéri rendszerben a nemesség feladata, hogy a birtokért cserében katonát állítson ki, de a fegyverek a történelem során mindig igen drágák voltak. Egy bárd pedig sosem értett sem a gazdálkodáshoz, sem a spóroláshoz, így biztosan szórta a pénzt. Igen valószínűtlen lenne, hogy ebből jelentős vagyonra tegyen szert. Hasonló alapon a tolvajok vagyona is kétséges, hiszen őket pedig időnként a törvény őrei megfosztják a nehezen összelopott javaiktól. Nincs más olyan kaszt, akinél előfordulhatna az 1 aranyas induló vagyon. És aki nem találja ki, hogy a 8as erő legyen 18as, mert ő erősnek képzelte el a karaktert, az nem fogja az 1 aranyat sem 8nak mondani.

Subcategories

A Shadowrun egy a 21. század közepén játszódó Urban Fantasy / Cyberfantasy szerepjáték. Itt a rendszerrel kapcsolatos cikkeinket olvashatod. 

A M.A.G.U.S. szerepjátékkal kapcsolatos írásaink gyűjteménye. 

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.