Print
Category: 3D Grafika
Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Amikor elkezdtem a DAZ Studioval foglalkozni a Genesis platform első generációja viszonylag újnak számított. Hamar észrevettem az előnyeit: Ugyanaz a ruha, ugyanaz a hajviselet a Genesis minden formájához használható volt. A DAZ Studio többek között ennek köszönhetően tűnt okosabb választásnak, mint a Poser. Közben persze mindkét program fejlődött. Dinamikus haj még mindig nincs a DAZ Studioban, de haj szerkesztő (Look at my hair) már elérhető hozzá. A Poser esetében bár hiányzik az autofit és az autofollow, manuálisan átszabhatjuk a ruhákat. A verseny nem állt meg. A Poser-t még ma is rossz választásnak tartom. Ugyanis ott ma három változat merül fel. A Poser 10 funkcióiban korlátozott, ott pont a húzó funkciók hiányoznak. A Poser Pro $450 körüli árával kétszer annyiba kerül, mint a Carrara Pro, pedig az utóbbi teljes modellező eszköztárat, tájkép szerkesztőt is kínál, stb. És a Poser Pro Game Dev, ami viszont még 50 dollárral drágább... A DAZ Studio viszont mára már ingyenes, több jó modell jön vele, sok dologban fejlődött, például az iray kapcsán. Ellenben azt mondom, hogy a Carrara esetében a plusz tartalom amit kapunk sokkal többe kerülne a program nélkül, mint a programmal együtt. A platinum club tagjaként sokszor akcióban kifizethető áron van. Abban pedig van autofit, autofollow, de dinamikus haj és teljes fizikai motor és számos más feature is. De a siker igazából nem ezen múlott, hanem a Genesis platformon. És most éppen ennek a Geneis platformnak a 3. generációjáról kell írnom. 

A Genesis platform sok szempontból nem tökéletes. Amikor megjelent a Genesis 3, az egyik első dolog amit megnéztem egy bug ellenőrzése volt. Az ilyen fajta tesztek pedig egy kis humor forrásai is. Ugyanis sokszor nem csak magamnak készítek karakter képet, a kicsit inkább ilyen, kicsit inkább olyan, két megoldás közötti átmenetet keressünk helyzetek ilyenkor gyakoriak. Nos a Genesis kapcsán van több számozott mellforma, a természetes hatás, a szilikon hatás, a méretre beállítás, és vagy 20-30 más morph. Ez sem nagyobb ördöngősség, mint mondjuk sok Sims epizódban beállítani a csúszkákat, csak itt több van belőlük. A nehézség máshol jön. De hamar kiderült, a két megoldás közötti átmenet azért vicces, mert minden mellforma beállítás növeli a mell méretét is, és több forma esetén ez össze is adódik. Teszteltem... Jeleztem, hogy még mindig ezt cisnálja. Így aztán hamar szóbajöttek a durván elcsúszott arányok, és nem valamelyik gigamellű celebre gondoljunk, hanem a Warhammer szintű eltúlzásra. Nosza rajta, nem nehéz az arcával, fülével eljátszani, zöld bőrt adni neki, beteges soványságot, furcsa arányokat keresni, és még jobban eltorzítani az arányokat... Szerkesztők közti megbeszélésen hamar meglett sok említett faj. Goblin, olyan adottságokkal, hogy az még egy Orknak (vagy Ogrének) is becsületére vállna.

szoba Cikkhez demo

A Genesis 3 még új platform, így autofit kapcsán is lenne még mit javítani, kevés ruhát tudunk ráhúzni és azt sem jelzi a Smart Content tab, de némi alap volt azért. És mikor a kép kész lett így is megvolt egy kis nevetés. Megfelelő morphokkal kicsi macskaszerűt lény is születhetett volna, a look at my hair csomagtól szőrös is lehetett volna, de lehetett volna emberi, ogre szerű, vagy éppen elég sok más fajt utánzó. Sőt akadnak szárnyak, szarvak, fogak, stb. és máris tudunk szörnyet is tervezni. Csak ezeket még mindig kicsit könnyebb volt illeszteni a Genesis előző generációjához, de az új verzióhoz még sok update jön, valósznűleg itt sem lesz nehéz dolgunk. Ha el akarod dönteni megéri-e megvenni sok Genesis 3-hoz tartozó valamelyik csomagot mindjárt 3 forgatókönyv merül fel.

Ha egy új generációs modell jelenik meg, sok új lehetőséget kihasználva, és nincs vele valami nagyon nagy baj, akkor előbb-utóbb meglesz a támogatás: Egy kezdőnek érdemes megvenni, hiszen számára nem akkora hátrány, hogy még kevés a tartalom ehhez a platformhoz, és ehhez lesznek egy darabig jó akciók. Amíg nem vásárol sokat, számára mindenhez kevés lesz a tartalom, az alap ismerkedéshez pedig ez is elég, ez a jövő, és mindhárom platformhoz akad ingyenes tartalom. A Genesis 3 esetében is ingyenes a Starter Essentials csomag, pár olcsóbb morph csomag segít a testreszabásában. A Victoria 7 kapcsán valamelyik csomag ár / érték aránya jó. 

Aki közepes méretű gyűjteménnyel rendelkezik és sok fontos dolog hiányzik a gyűjteményéből, és ezek pótlása többet ér számára, mint az új generáció esetében kínált bevezető kedvezmény... Az egyellőre kihagyhatja a vásárlást, hiszen neki esetleg pár konkrét termék gyors megszerzése fontosabb, mint a jelentős kedvezmény. Ez esetben könnyen megnézed az ingyenes alapot, érted melyik morph csomag milyen, hogy működik az autofit, és el tudod dönteni mire van szükséged. Ha a másik csomag többet ér, mint valamely Genesis 3-hoz való tartalom, az azon elérhető kedvezmény, akkor a kivárás is működő stratégia.

Mert bevezető kedvezmény nem véletlenül van. Ahhoz, hogy sok tartalom készüljön az új generációhoz, ezt sok embernek kell használnia, mert ez a sok független tartalom készítő piaca. Ahhoz viszont, hogy sok ember megvegye, jó ár / érték arány kell. Ezt viszont részben a kiegészítő tartalom mennyisége is befolyásolja, így az elején a modellek valóban kicsit kevesebbet érnek, a 30% körüli bevezető kedvezmény bőven indokolt. Még a kapcsolódó akciók is, ahol egy-egy kapcsolódó vásárláson akár 80% körüli kedvezmény is elérhető. Azaz, ha megteheted és nincs fontosabb vásárlás ilyenkor kell minden fontos alapmodellt beszerezni.

Az pedig jól ismert tény, hogy a morphok között ilyen könnyen lesz átmenet kétségkívül nagyobb szabadságot ad, mint amit a 2D karakterkép rajzolók szimbólumkészlete kínálhat, és az ilyen programok jobbak karakterképek, illusztrációk készítésére mint a "készítsünk screenshotot egy játékról módszer". Sok potenciális kezdő is van a piacon. És számukra a fontos különbség a screenshot módszerhez képest pont a különböző pózok, kifejezések alkalmazása, a jobb renderelési minőség, valamint a a lényegesen több morph. A póz, a mozdulat, amiből a karakter egyéniségére következtethetünk fontos, olykor fontosabb mint sok más részlet, ehhez pedig kellenek a hasonló programok, hasonló tartalmak. A Genesis 3 pedig elsősorban a pózok, mozdulatok, kifejezések terén hozott jelentős újdonságot, másodsorban a a bőr kapcsán. 

Ha csak csontváz felelne a mozdulatokért, bármely részletes is, hamar felmerülne egy probléma: Az a pózokhoz sokmindent hozzá tesz, de szeretnénk látni, hogy ehhez esetleg melyik izmot kell feszíteni, adott helyzetben hogy áll ez vagy az a testrész, stb. Ehhez pedig morphok kelleneke. A Genesis platform egyik előny sok különböző figura pedig itt nem külön alap mesht jelent, hanem az adott figurára rákerülő morphot. Így sok morph sokféle karaktert, figurát kiszolgál. És az autofit, autofollow miatt általában minden működik ezzel is. Így pedig gazdaságosabb az izmokra vagy más részletekre is odafigyelve tervezni meg pózokat, morphokat, stb. hiszen azokat jóval több karakternél lehet használni. A Genesis ezzel vett meg. És a Genesis 3 pont ezen a téren ígért pontosságot, fejlődést.

Akad aki nem csak egy-egy karakterről alkotna képet, hanem egy-egy történet alapján képregényt? Nos ott a pózok, a környezet és sok más is igazán fontos, ezen a ponton viszont a Hero Machine, a Character Artist, stb. végleg lemarad. Ha pedig már 3Dben, renderelésben gondolkodunk akkod a DAZ Studio ingyenes, a Carrara sokat tud és olcsó... A Poser előnye leginkább a hagyományokban van, de az autofit, autofollow döntő. És, ha a Genesis exportálható is sok más programba, a lehetőséget leginkább DAZ Studioban és Carrara-ban lehet kihasználni. Így ugyanis minden ruha megy elvben minden morph csomaggal, beleértve a karakter morphokat is. A DAZ 3D pedig nyilván a Genesis 3 fejlesztgetésével lesz elfoglalva, így aki olcsón akar így karakter képet szerkeszteni, annak a Genesis 3 megkerülhetetlen. 

Persze vannak korlátok, de ez nem annyira a modellből, inkább a softwareből erednek.. Sajnos a DAZ Studio csak 1 tárgyat vesz figyelembe a rendszer ütközés érzkelésnél, ami nem túl jó akkor, ha 2-3 tárgyat kéne. De jó esetben néhány morph is segíti a hibaelhárítást, az eredmény pedig jó. Ha nincs is jó morph, nem feltétlenül látható a hiba. Ezzel pedig szép karakterképeket lehet készíteni. A gond csak ott van, hogy ez nem feltétlenül egy egyszerű művelet, és az ember nagyon hamar felismeri azt, hogy mi a rossz, de a jót megcsinálni nem feltétlenül tudja. A leggyakoribb hiba a fények kezelése, és ezen belül is elterjedtek a túl éles árnyékok, a túl kevés szórt fény. Lehet ezen változtatni a fények kezelésével, ezzel nincs semmi baj. De lehet olyan is, hogy a hiba kicsit hozzátesz a hangulathoz, szándékos. A lágyabb árnyékot itt 2 perc lett volna megcsinálni, de szerintem a hangulathoz ez is hozzátesz itt valamit. 

A nagy kontraszt, a hirtelen váltások fény és árnyék között egy kicsi drámai hatást kölcsönöznek a képnek. Csakhogy a részletekre, a hibákra is könnyebben felhívják a figyelmet. Vélt vagy valós hibákra, ugye a kanapéról kissé lelógó lábfejnél az árnyék furcsa. De az igazság az, hogy senkit nem érdekel, hogy hasonló árnyékot fotón is össze lehet-e hozni, az hiba lesz. És a hiba oka jóval kevésbé a póz, jóval inkább a kanapé és a fizika működése. Nyilván a Carrara valamit segítene, csakhogy a kanapé "működését" nem ismeri a rendszer, az egyszerűsítő fizikai modell pedig problémás. 

C2

De éppen ugyanígy ösztönösen látod azt, ha egy póz természetellenes, egy kifejezés idegen. Ezzel szemben megcsinálni azt, hogy ne legyen az már nehezebb. A Genesis 3 pedig ebben tud többet. Megjelent a Genesis 3 Female Starter Essentials, pár morph és talán összesen 10 ruha és a Victoria 7 Pro Bundle tartalma. A képen pedig Victoria 7 látható. Azt mondták jobban mozog, jobban pózolható, életszerűbb lesz. Ez igaz. És azt is ígérték az irayhez optimalizált anyagok miatt életszerűbb lesz a bőre. Ez is igaz. Sőt azt is, hogy a hagyományos renderelő motor frissebb verziójának extráit is jobban támogatja, életszerűbb lesz a látvány. Egy bizonyos határig. 

Mondhatnám azt, hogy jelentős fejlődés, innováció, és ez az új generációs platform is nagyon meggyőző lesz, de kapásból meg kell jegyeznem: Ennél életszerűbb modellek és animáció már jópár évvel ezelőtt elérhető volt, csak ugye a számításigény, a modellek mögötti munkaigény, stb. sokat számított. Azóta viszont erősebb hardware érhető el, van ebben a szegmensben is jó GPGPU támogatás, így jóval több memóriával, jóval magasabb számítási teljesítménnyel lehet számolni, más kompromisszumokra van szükség, mint pár éve. 

A konkurens Smith Micro software-t próbál eladni, és nem csak ilyen célra, nem csak a Poser családot, a DAZ pedig a contentből él, és nem csak a saját software-t igyekszik támogatni. A Genesis platform ezért fontos, hogy a lehetőségek szerinti mértékben versenyképes legyen, ezt pedig a sok egymással kompatibilis tartalom garantálja. Csakhogy hiába sok a kompatibilis tartalom, ha annak egy része egyszerűen nem jó. Nézd meg a jobboldali képet. Mi a legnagyobb baj? A szögesdrót. Aki védi rámutat, hogy "de hát nem is a combjára tekerte" jelezve, hogy szerinte így nem tépné fel az adott nő combját a drót... Nos ez addig igaz, amíg nem próbálja összezárni a lábait. Oké, ha valakit tökön rúg vele akkor hatékony fegyver... És sok pozőrből kinézném, hogy ennyi kényelmetlenséget vállal, de a dolog nem praktikus.

Miért van sok ilyen furcsán kreatív próbálkozás és kevés életszerű ruha? Kérem szépen a mellek miatt. Ugyanis a tisztelt múvész urak nehezen tudnak mit kezdeni egy egyszerű problémával. A ruha követi a test vonalát (ettől sok vért érdekes), de a test nem próbál alkalmazkodni a rendelkezésre álló helyhez. A melltartóval, a régi idők fűzőjável, stb. nem számolva kicsit furcsa lesz a látvány. Pár morph és pózolási lehetőség kreatív használata ugyan kompenzálhatja ezt, de nincs mindenre megfelelő morph. És éppen így nincs mindenre megfelelő morph akkor sem, ha egyszerűen a túl szűk ruhát modelleznéd.

Persze létezik sok apró workaround. Például a ruha és a test közötti ütközés érzékelés megfordítása. Ha az adott modellből több példányt használunk ugyanott, de mindegyiknek más-más testrészét rejtjük el (erre több módszer lesz), akkor a mellek ütközés érzékenység szempontjából a túl szűk melltartóra reagálnak, a derék pedig a szűkre húzott szoknyára. A Mesh smoothing kapcsán van mivel élni és visszaélni. Csakhogy ezzel van egy apró gond. Méghozzá az idő.

A DAZ Studio és a Genesis platform szabadsága elég ahhoz, hogy percek alatt legyen egy olyan karakter képed, ami tűrhető minőséget tud, és jobban bemutatja a karaktert, mint akár egy screenshot akár sok 2Ds karakter rajzoló, akár a kérésre más által összerakott vázlat. Sőt, a Google segítségével való képkeresést is megelőzi. De amikor a kérdés az, hogy fél óra a karakter alkotás karakterlappal, előtörténettel, képpel vagy lehet csak 20 perc... Akkor nem fogsz órákat vacakolni különböző workaroundokkal, nem fogsz a fénnyel szenvedni, nem fogsz ezért hónapokon, éveken át tanulni a 3D grafikáról. Akkor hitelesek az itt látható képek is, akkor hiteles a DAZ 3D-t ajánlani, ha te is hasonlót tudsz tenni, mint amit mutatunk neked. Ezért egy pár óra alatt elkészülő cikkhez sem készülhet napokig a jelent beállítása. Ugye?

Ez pedig látszani fog. Látszania is kell. Ha az előtörténettel együtt rászánsz a karakterre egy hetet, akkor is abból a szokásait, felszrelését, előtörténetét igyekszel 6 és fél napon át csinálni, és jut idő a szokottnál alaposabb karakterlapra. És a maradék időben nem egy képet szeretnél a karakterről, hanem sokat. Meg fogunk írni sok trükköt ami érdekes, és jó. De tudjuk, hogy nem lesz mérvadó. Márpedig nem csak mi tudjuk ezt, hanem a legtöbb művész is. Ha a ruha furcsa, és a koncepción vitatkozol, és védhető az álláspontja, "mert fontosabb az önvédelem és megtanul úgy mozogni, hogy ne ártson magának" alapon, vagy "ez fantasy" vagy sok más alapon, akkor bizony a láncbikini is megvédhető lenne. Ha viszont egy egyértelműen mai jellegű ruha kapcsán látod sorra egymás után a rossz rendereket, akkor nem fogod a terméket megvenni.

A szögesdrótot, stb pedig el lehet valahogy tüntetni. 

Az új modellek egyre jobbak. De amíg a rászánd idő a szűk keresztmetszet és nem a modell, addig ezek bár a változás látványos is lehet, nem sokat dobnak a kép minőségén. Az új technológiák támogatása viszont sokat befolyásol a renderelés időigényén, a munka hatékonyságán. A kevesebb trükkel, jobb paraméterezhetősséggel beállítható Genesis 3 ebből a szempontból jó alap. 

Hits: 9301

Comments on Genesis 3, Victoria 7: Ismét itt egy új generáció

Be the first to comment
Please login to comment


You don`t have permission to comment here!

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.