Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Article Index

Példakaland, vázlatosan

Egy teljes kaland, megannyi NJKval borzasztóan hosszú lenne. Így a cikkhez csak egy kalandvázat csatolunk. 

Alap történet

Tánczos János Tiszanekeresdi lakos Lada Niva típusú személygépkocsijával leszorította a faluba vezető országútról Takács Melinda Budapesti lakos Suzuki Swift típusú személygépkocsiját. A vétlen gépkocsi fának ütközött, vezetője a helyszínen életét vesztette. Az elkövető a bűncselekmény elkövetése idején alkoholos befolyásoltság valamint kábítószer hatása alatt állt. Résztben a rendőröktől félve, részben a kábítószer hatása miatt a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A kábítószert azért fogyasztotta, mert egy megvásárolt ezoterikus magazin állításai szerint annak segítségével kapcsolatba léphet a túlvilág szellemeivel. 

Nyomok a nyompiramishoz

Motivációhoz vezető nyomok

A cselekmény nem egy klasszikus gyilkosság. De motiváció kapcsán a módosult tudatállapot jelenik meg. Ezt igazolhatja a vérvizsgálat eredménye, ami kapcsán a kellő gyanút a birtokon talált kábítószer és a nyitva felejtett üveg pálinka is megalapozza, meg az, hogy az események időrendje alapján Tánczos János a helyszínen lehetett. A módosult tudatállapotra utal a megtalált ezoterikus magazin és számos helybéli vallomása is. Éppen így erre mutat az is, ha megfelelő időn belül Tánczos Jánost felkeresik akkor a befolyásoltság jelei láthatóak. A kábítószer megtalálása esetén a befolyásoltságot nem tagadja. A vallomások egy része csak viszonylag távolról mutat a problémára.

Alibi és lehetőség kérdése

A kábítószer hatására Tánczos János emlékei zavarosak, használható vallomást sok kérdésben nem ad. A többi autóval rendelkező falubélinek az esemény idejére (és annak környékére) alibije van. Tánczos János alibijét senki sem igazolja. Hamis nyom lehet, hogy Sárosdi Márta alibijét igazoló vallomás valótlan, de mivel az ő családi autójukat más használta, ő biztos nem okozhatta a balesetet. Az alibijét, miszerint otthon volt, a lánya igazolta. Aki viszont akkor éppen a barátjával rexezet a falu kocsmájában. Ezt sok tanú igazolja.  A falubeliek közül viszonylag keveseknek van megfelelő autója, 2-3 család lehet maximum, ezek közül egyedül Tánczos János nem tud alibit igazolni. 

A gyilkos fegyverhez vezető nyomok

A baleset helyszínén megtalálható Takács Melinda autója. A leszorítás nyomaként piros színű, szocialista gyártású autóra utaló festéknyom található az autón. A komp kezelője igazolja, hogy aznapi utolsó érkezése volt ezen az oldalon, így elkövető nem távozhatott. A kompon pedig egyedül az áldozat utazott.

Az autója, a „gyilkos fegyver” a karakterek nyomozása idején nincs a háza környékén, sem a birtokán. A keresés körét így szélesíteni kell. Állítása szerint egyik nap még megvolt, de mikor visszament nem találta. Az állítólagos lopás egybeesik a baleset időpontjával. Ugyanakkor az autó azon a környéken található meg ahol János gombát és gyógynövényeket szokott szedni. Lopásra utaló nyomok nincsenek, az autó helyéhez számos tanúvallomás vezet el, és az egyébként nyitott autó csomagterében olyan kábítószergyanús növényeket, pszichoaktív gombákat találnak amiket tanúk és a vérvizsgálat eredménye szerint Tánczos János szokott fogyasztani. 

Út a beismeréshez

A tények és a profil ismeretében megtörhető, ez esetben bár az esetre továbbra sem emlékszik beismerésre vált.

Narratíva

Az eset kapcsán előadható narratívát akár a körzeti megbízott, akár az ügyész kitalál. 

Helyszínek

A baleset helyszíne, a faluban kikérdezett emberek háza, a kis érdőnél az autó fellelésének a helyszíne, a kocsma, a Tánczos birtok a falutól nem messze. A helyszín apró magyar falu. Az egyik irányba vezető út jelenleg nem járható, a másik irányba vezető út pedig egy komphoz vezet. 

Tanúk

Falubeliek.

Kizárható gyanúsítottak

Falubeliek. Ha nincs megfelelő járművük vagy alibijük van az kizárható, de sokuk jellemét is karakter tanúként igazolják a szomszédok. Éppen így a nem megfelelő színú autó is kizárható. 

Karakterek feladata

A karaktereket a helyi körzeti megbízott kéri meg, hogy részben „hatósági tanúként”, részben a hivatalos személy segítőjeként segítsék a nyomozást, ha már a rossz nyelvek szerint értenek az ilyesmihez. 

Comments on Nyomozós kaland gyorstalpaló: Az első kaland megírásáig

Be the first to comment
Please login to comment

You don`t have permission to comment here!

Kereső

Bejelentkezés

Útvonal

Cookie kezelés

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.